Sarkos a kérdés, talán pontosabb is lenne úgy feltenni, hogy az MSzP képviselői mögött kiket találni? Merthogy más sem hallunk, minthogy a derék szocialisták, nevükből eredően, szociálisan felettébb érzékenyek, sőt e téren ők a legérzékenyebbek.

Évtizedeken át mást sem olvastunk, hallottunk, minthogy az a fránya kapitalista világ mennyire kizsigereli a munkásokat, valóságos bérrabszolgákká süllyeszti őket. Érdekes azonban, hogy akik a leghangosabban szidták pártszinten a kapitalizmust, nem bányákban dolgoztak vájárokként. Otthonaikat antik bútorok díszítették, nem üzemi menzán étkeztek és nem SZOT-üdülőkben tengették jól megérdemelt nyári szabadságukat.

Botka sem éppen a szocialista proletárok közül való. Nem részletezem saját maga által bevallott vagyoni helyzetét – nem cserélnék vele. No de térjünk csak vissza a címbeli kérdésre! Nem olyan nehéz a válasz – és ráadásul nem is mai:

„Érdekes az a belső sorsközösség, amelyben a szovjet a nagykapitalizmussal van. Csak néha vetődik egy-egy éles politikai reflektorfény erre a belső vérrokonságra s még ritkábban mernek beszélni s írni róla.

Legelőször talán akkor volt ez, amikor Lenin még tíz évvel ezelőtt, közvetlen halála előtt megalkotta a NEP-et (Novája Ekonimicseszkája Politika – Új gazdasági politika), amelyben nyíltan kénytelen volt bevallani, hogy a szovjet a maga lázasan kiagyalt életrendszerével megvalósíthatatlan s ha egyáltalában élni akar, kénytelen a világ nagykapitalizmusának uszályát hordozni. Ez a meghátrálás akkoriban nagy felháborodást keltett, de dolgozott a Cseká és elült minden. A másik nyílt beismerés szovjet részről akkor történt, amikor Sztálinnak kikézbesítették a pápa korszakalkotó szociális körlevelét, a Quadragesimo Anno-t. Ekkor ez a georgiai pravoszláv kispapból rablóvezérré serdült diktátor híres rádióbeszédet mondott Moszkvában 1931. június 23-án, amikor az ötéves terveket a nagykapitalizmus karjaiba fektette. Ezt a beszédet Knojáre szovjet író azután színdarabra is átdolgozta s a moszkvai Munkásszínházban elő is afják minden évben ma is.

Ma pedig a genfi Népszövetség vallja be nyíltan, hogy azok a híres orosz vásárlások és paktumok, melyeket derűre-borúra csinál ma a szovjet, voltaképpen nem egyebek, mint a lenini és a sztálini elvekhez való hűség megnyilvánulása. Hiszen a szovjet már régen áttette magát a kapitalizmus ölébe és a szovjet rendszer a maga ezer csápú terrorhálózatával s lehengerlő politikájával, a sok vérrel és koncentrációs táboraival már réges-régen nem tudna fennállni, ha a nyugati nagykapitalizmus nem táplálná folytonosan. A gigantikus indusztrializálás, a nyersolajtermelésnek megtízszerezése, az óriási sztálingrádi acélművek és a magnitogorszki gyártelepek egytől-egyig mind a nyugati nagykapitalizmus pénzén készültek el s ma is annak állnak szolgálatában.

Mi következik ebből? Legelőször is az, hogy a szovjet rendszer kapitalisták pénzén él, egyszóval nem más, mint egyik törzsfüggvénye a kapitalista világrendnek. Másrészt pedig csak addig állhat fenn, amíg azt a mindenható kapitalizmus jónak látja. Viszont ez a kapitalista ideológiára vet fekete fényt. Vajon meddig lehet büntetlenül játszani egy szenvedő és szomorú szemű nép lelkiismeretével s meddig lehet felelősség nélkül tönkretenni az egész mai életrendet? Egyéni állásfoglalásunkat mennyire megmásítaná, ha egyszer következetesen végig mernők gondolni az egész következtetést!”

(Magyar Kultúra, 1934. szeptember 20. 241. old. Nyisztor Zoltán jegyzete.)

Persze az olyan sajtótermékeket, mint a Magyar Kultúra, Botka elődei 1945-ben bezúzatták. Nehogy világosság gyúljon még ott, ahol sötétség honol! A vérkommunisták rázták csak öklüket: az a hanyatló, rohadt nyugati, amerikai kapitalizmus! Csak arról hallgattak, miként is történt a nagy Szovjetunióban ama ötéves tervek végrehajtása. Nos, a rendszerelleneseknek nyilvánítottak, az ottani koncentrációs táborok rabjainak verejtékéből:

„Az öt esztendős program óriás méretű teljesítményei csaknem egytől-egyig e táboroknak művei. A Berezina- és Visera-menti híres vegyiművek, Magnitogorszk óriási vasművei, Kuznesztroj (kohászati művek), Szvirsztroj (hidro-elektrikus centrálé), a turkesztán-szibérfiai vasút keleti ága (egészen építés alatt álló új vasúti hálózat), a fehér-tengeri csatornaépítés stb. mind-mind a letartóztatott szerencsétlenek verítékéből s véréből jöttek létre.”

(Élet a szovjetorosz koncentrációs táborokban. Egy menekült elbeszélése. Magyar Kultúra, 1934. május 20. 445. old.)

A nyolcvanas évek közepén mondta Ronald Reagan akkori USA-elnök, hogy a Szovjetunió a hazugság birodalma. Ehhez csak annyit tehetnők hozzá: egy, csak egy birodalom van, amely mindig is teljesen elvetette a szocializmust – legalábbis a marxi-lenini típusút. A katolikus Egyház, amelynek élén előbb Wilhelm Ketteler mainzi püspök, utóbb XIII. Leó pápa szembeszállt mind a kapitalista, mind a szocialista létszemlélettel, keresztényszocializmust hirdetve.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info