Tudom, bár örökzöld téma, jobb nem bolygatni, de mégis. Utazom a BKV-n. Tizenévesek ülnek úgy járművein, mintha oda cövekelték volna őket. Nem néznek semerre, mert a legújabb okostelefon használata úgyszólván minden mástól elvonja figyelmüket. Szinte senki sem mer reájuk szólni, ha egy áldott állapotú hölgy, vagy egy idős házaspár száll fel rájuk.
Persze folytathatnók a sort. Nem tudom, mitől szép a szakadt, térdnél kivágott, rojtos, sokszor teljesen elnyűtt nadrág? Mondhatnók erre, hogy akkor, amikor e fiatalok írni-olvasni vagy számolni is alig tudnak, vagy amikor talán egy verset sem tudnának elmondani, mindez a legkisebb rossz. Ámde mégsem. Mert az igénytelen külső igénytelen belsőről árulkodik.
Mindezen jelenségek sajnos szintén nem mai keletűek. Itt van egy cikk – nem tévedés – 1930-ból. Idemásolom:
„A liberális lapok, a Pesti Hírlap s hasonló irányú orgánumok, szokásszerűen ki-kilendülnek a – csőszök ellen, ahogy ők az erkölcs szempontjainak hangoztatóit nevezni szokták. Nekik mindenki erkölcscsősz, aki például a strand túlságos szabadossága ellen szót emel s cikkeikben csakúgy röpködnek a »nevetséges«, »ostoba«, »farizeus«, »prűd« s egyéb jelzők azok ellen, akik az erkölcs szempontjait is szóba merik hozni. Nemrég egy vidéki város leánygimnáziumának derék igazgatóságát pellengérezte ki a Pesti Hírlap, mert a leánygimnazistákat nagyon helyesen és dicséretesen eltiltotta a nyilvános strandon fiúkkal együtt való fürdőzéstől. A Pesti Hírlap ezt a rendeletet ostobának s tűrhetetlennek nevezte. Majd ismét boldogan újságolta, hogy Belgiumban a hatóságok s a női társadalmi egyesületek »okoskodása« ellen megalakult a fürdőhelyeken az »illendőség elleni egyesület« s magán kívül van örömében az úgynevezett Nacktkultur terjedése miatt.
Nem kell erkölcscsősznek lenni, hogy valaki felháborodjék a cinizmus ekkora megnyilvánulásán. Pesti Hírlapéknak, úgy látszik, halvány fogalmuk sincs arról a »szexuális nyomorról«, amelyen már szélső-liberális orvosok és pedagógusok is kétségbeesnek; arról a nemi túlfűtöttségről, amely nemzedékünk egyik legbetegebb kórtünete s arról a tomboló érzékiségről, amely ma férfit, nőt, ifjút s leányt úgyszólva minden önuralomra képtelenné tesz. A szovjeterkölcsök s a szabad szerelem titkos imádói nyilván sohasem hallottak még a venereás betegségek irtózatos terjedéséről, amelyek szorosan összefüggnek azzal a szemérmetlen szabadossággal, amelyet télen a színházak s mulatságok, nyáron a meztelenségkultusz strandi őrületei jelentenek. Aki az erkölcsök lezüllésének klasszikus korában ártatlan képpel s negédes nyugalommal csak az erkölcsvédőket támadja s úgy tesz, mintha erkölcsi veszélyek nem is volnának a földön, sőt még azt meri mondani, hogy aki erkölcsi veszélyeket lát, csak a maga romlottságáról állít ki bizonyítványt, az a józan megítélő szemében ma csak notórius gonosztevő, vagy képmutató, vagy közveszélyes tébolyodott lehet. Mintha nem volna benne minden emberben az a vészes gyengeség, melyet minden erősen érzéki látvány természetszerűleg súlyos bűnökre ingerel s mintha nem ez a sötét tűz volna az, amellyel játszani a történelem s a tapasztalás szerint büntetlenül nem lehet. Ám mit törődnek Pesti Hírlapék erkölccsel, nemzeti egészséggel, vagy éppen kereszténységgel! Nekik az üzlet a fő s a léhaság védelmezése mindig kitűnő üzletnek bizonyult. A szemérmetlen apróhirdetéseken s a magyar nép erkölcsi megmérgezése árán palotákat lehet építeni a Vilmos cxsászár-úton.”
(Bangha Béla SJ (I. I. monogrammal): A »magyar« sajtó az erkölcstelenség védelmében. Magyar Kultúra, 1930. évf. 49-50. old.)
Meg is lett az „eredménye” mindennek:
„A nemi erkölcs teljes lerombolása, a hatalomra törés pillanatában nekik a legjobb propaganda. A szabad szerelmen keresztül csinálni kedvet a bolsevista rabszolgasághoz! Ehhez már meg vannak a kifinomult és kipróbált módszerek. Magyarországon például a lefoglalt grófi kastélyokban berendezik az úgynevezett „népi kollégiumot,” amelyek kifelé valamiféle kommunista rendszerű népnevelés fellegvárai voltak, de belülről bordélyházak és „ember-gyárak.” Tizenhárom éves fiúkat, lányokat maguk a kommunista tanárnők kényszerítették arra, hogy egymással szeretkezzenek. Mikor egy fiatal munkáslány megszökik egy ilyen „népi kollégium”-ból, öngyilkossággal adja tudtára a világnak, hogy kizárták onnan, mert nem akarta a többi lányok életét élni és ezért a kollégium kommunista igazgatónője „fasiszta magatartással” vádolta. Ligeti Magda tanárnő könyvet ír a gyermekek nemi felvilágosításáról és ebben kívánatosnak mondja, hogy már a nyolc éves fiúk és lányok is önfertőzéssel éljenek. A kommunista ifjúsági szervezet, a MADISz kirándulásai, báljai hasonló jelenségek állandó színhelyei. Egy Magyarországról menekült politikus írja le, hogy a kommunista ifjúsági bál után az épület mellékhelyiségeit nem lehetett használni, mert az összes leöntő vízvezetékek el voltak dugítva az éjszaka folyamán 14–15 éves fiúk, lányok által elhasznált óvszerekkel.”
Marschalkó Lajos újságíró-szerkesztő Mátray Lajos álnéven 1949-ben Mindszenty József bíborosról megjelent könyvéből (Egyedül Sztálin ellen) idéztem.
Visszatérve azonban a kiindulópontra: a tragédia az, amikor hiányzik a rend, a tisztelet megjelenésünkből is. És még valamit ehhez. Amilyen a szakrális világ, olyan a szekuláris. Csak egy példa ennek szemléltetésére: egyre kevesebb a reverendát viselő klerikus. Vajon miért? A Trienti Zsinat kötelezően előírta a klerikusok állapotuk szerinti viseletét (nemcsak a szent cselekmények végzése, hanem minden nyilvános megjelenésük során is!). Amit a Második Vatikáni Zsinat óta egyre kevesebben tartanak be. Csoda-e, ha a hívek egyre lazábbak, divatos szóval dizájnosabbak? És akkor a nem hívekről már nem is beszéltünk…
Ifj. Tompó László – Hunhír.info