Mondhatnók, az életnek, a családnak, a férfinek és a nőnek egyformán ellensége a kommunizmus és a liberalizmus. Mégis, úgy tűnik, mintha a liberalizmus veszélyesebb lenne – már csak azért is, mert a letűnt kommunizmus helyébe lépett. Különösen is igaz ez a gender ideológia liberális erőszakolását figyelve.
Puzsér Róbert mai, Magyar Nemzetben közölt publicisztikájában (Férfigyűlölet: társadalomtudomány vagy ideológia?, 8. old.) elismeri, hogy a gender ideológia a baloldal szolgálatában áll és konok harcot vív a hagyományos értékek ellen. Ugyanakkor úgy látja, hogy mintha a gender ideológiájával szemben csak a „nőgyűlölök” tábora állna:
„A genderideológiával szemben olyan civil férfiak sorakoznak fel, akik szintén tele vannak frusztrációval – csak éppen a nőkkel szemben. Őket is megbántotta, megtaposta vagy elhagyta az ellentétes nem egyik-másik képviselője. A hatás-ellenhatás törvénye működik: radikális szervezetek lépnek fel a feminizmussal szemben, férfiközösségek vállalják a cölibátust, mert nem akarnak az elférfiasodott, agresszív nők áldozataivá válni. Köreikben is szárba szökik az áldozati kultúra, sőt, sőt, a magyar kormány az ELTE gender tanszékével szemben családtudományi mesterképzést indítana a Corvinus Egyetemen – a politika a szemünk láttára hatol be az egyetem világába. A genderkurzus nyomulásával szemben lassan a történelmi egyházak és a jobboldal pártjai is felsorakoznak, akik bár következetesen tiltakoznak a politikai korrektség diktátumai ellen, mégis hisztérikusan követelik meg a politikailag korrekt beszédet, amint a számukra fontos értékekre – az Istenre, a hazára vagy a családra – terelődik a szó.”
Nem kívánok ezúttal az igazságos Mátyás színében tetszelegni, csak töprengek mindezek olvastán, pláne, ha Puzsér szóba hozta a cölibátust. Itt van erről a római bölcs, Lucius Annaeus Seneca nyilatkozata – s Aubermann Miklós néhai katolikus hitoktató néhány hozzá fűzött gondolata:
Tudjuk, hányszor képezi társaságaink beszélgetésének egyházi tárgyát a papi nőtlenség. Az iskolában a vallástanárnak okvetlenül ki kell erre terjeszkednie s apologetice azzal foglalkoznia. Az apologia mindig magában zárja az észbeli érveket és azért szent Pálnak a celibátusról szóló idézetei mellett jó profán írók tekintélyére is támaszkodni, kik a Szentírást nem ismerve, saját eszükre utalva csakis észbeli érveket vagy ellenérveket szolgáltathatnak valamely kérdéshez. Ilyen profán író, ki a theologiának apologetikus tárgyalásánál rendkívül jó szolgálatot tesz, Seneca. Tévedései nem akadályoznak bennünket, hogy gyakran idézzük, hiszen akkor nincs profán író, kit iskolában haszonnal olvastatni lehetne, sőt Tertullián és Origenes sem képezhetné ismertetésünk tárgyát. Érdekes már most, mit mond Seneca a nőtlenségről.
Bár maga Seneca megnősült s boldog családi életet élt, tekintettel korának nagy romlottságára, senkinek sem tanácsolta a nősülést. Szomorú egyéni tapasztalatai indíthatták olyféle kijelentésre, hogy dőreség megnősülni csak azért, hogy nevünk fönnmaradjon, öregségünkben támaszunk legyen, no meg – tékozló örökösünk. A nőkről általában nincs jó véleménnyel. A jó feleség ritka, mint a fehér holló, a nők mint nők ingatagok, szeszélyesek. Különösen a bölcsnek nincs oka megnősülni. A házasság a bölcset »először tanulmányaiban akasztja meg: senki sem szolgálhat ugyanis egyképen a könyveknek és feleségének«. (Szent Pál: Qui cum uxore est… divisus est. Dico ad id, quod facultatem praebeat sine impedimento Dominum obsecrandi.) Részletezve ezt az apostoli mondást, kimutatja, hogy az asszonyoknak sok mindenféle oly igényük van, melyeket nehéz kielégíteni. »Értékes ruhák, ékszerek, drága gyöngyök, háztartási költségek, cselédek, különféle bútorok, aranyos hintók kellenek nekik.« Hozzá még folyton boszantják az embert üres fecsegéseikkel s örökös panaszaikkal: »Az az asszony divatosabban jár, mint én; amazt mindenki megtiszteli, én a hamupipőke szerepét játszom a bők közt«. Majd pedig: »Miért néztél a szomszédasszonyra? Mit beszéltél a cselédleánnyal? Mit hoztál nekem a vásárról?« se szeri, se száma azoknak az apróságoknak, melyeket némely asszony férjétől mint egészen természetes dolgot megkövetel »Szüntelen kell nézni az ábrázatát, dicsérni szépségét, különben azt hiszi, hogy már nem tetszik. (Szent Pál: quomodo placeat uxori.) Úrnőnek kell szólítani, születésnapját megülni s az ő üdvére esküdözni, hogy hosszabb életet kívánunk neki, mint magunknak. Tiszteletben kell tartani dajkáját, atyai szolgáját, társalkodónőjét.« (Alleram: Seneca erkölcsbölcselete)
A bölcsnek e fölfogására hamar készek lehetnénk a válasszal könnyű elveket hirdetni s meg nem tartani. De hiszen nem elég nekünk az ész szava, mely a keresztény intézmények és tanok előtt meghajolni kénytelen? Hiszen az apologiának csak az ész ellenvetéseit kell elnémítania! Hogy a gyakorlatban elveinket nem tudták megvalósítani a legnagyobb pogány bölcsek se, kik közül Seneca erényeit a szűkszavú Tacitus is elismeri és kit ép erényeinél fogva tanítványa, Nero halálra keresett, azon ne csodálkozzunk. Hisz ép a kereszténység tanítja, hogy a parancsolatokat saját erőnkből megtartani nem lehet. Nekünk elég, hogy azok, kik Krisztus isteni alakját nem ismerték, oly közel járnak a keresztény fölfogáshoz, ép az ész szavára hallgatva. Természetfölötti erő nélkül a gyakorlati életben mi keresztények ott vagyunk, ahol Seneca.”
(Katholikus Nevelés. A magyarországi római katolikus Hittanárok és Hitoktatók egyesületének szakközlönye. Felelős szerkesztő: Aubermann Miklós. Budapest, 1908. március 20. Stephaneum Nyomda Rt. 132-133. old.)
Szerény véleményem szerint akárki akárhogy is gondolkodjék a cölibátusról, egy biztos: ma a társadalmi életben, a közélet porondjain nőgyűlöletről aligha beszélhetünk. Voltak hangos olasz baloldali feministák persze, akik már a hatvanas években azt mondták, hogy a nőket „fel kell szabadítani” a férfiterror alól. Ma ennek jegyében ugyanők, illetve utódaik már odáig merészkednek, hogy követeljék (mint például Svédországban): a férfiak is ülve vizeljenek, mint a nők, mert micsoda diszkrimináció az illemhelyek különböző tervezése.
Nincsen más hátra, mint az élet védelme érdekében hirdetni és képviselni az alapigazságokat. Így azt, hogy a férfi legyen férfi, a nő legyen nő. Feladatunk tehát a embervoltunk fenntartása érdekében a harc a gender ideológiával szemben.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info