Vannak jó szándékú, de naiv és tudatlan lelkek, akik időről időre azzal állnak elő, hogy nekik a Szűzanya örökösen üzenget. Akik a nekik állítólag Tőle – vagy egyenesen magától a Teremtőtől – kapott magánkinyilatkoztatásokat minden hitismeret fölé helyezik.
Kovács Zoltán atya, mariológus nemrég a Magyar Kurirnak nyilatkozva kendőzetlenül beszélt a magánkinyilatkoztatásokban rejlő veszélyekről:
„Magánkinyilatkoztatásról beszélni, egyes üzenetek mellé állni úgy, hogy a Tanítóhivatal még nem folytatott róluk vizsgálatot és nem mondta ki, hogy igen, erről van szó, meglehetősen veszélyes. A Katolikus Egyház Katekizmusais megfogalmazza: „A századok folyamán történtek úgynevezett »magán« kinyilatkoztatások, melyek közül néhányat az egyházi tekintély elismert, de ezek nem tartoznak a hitletéteményhez. Nem arra szolgálnak ugyanis, hogy Krisztus végleges kinyilatkoztatását »kiegészítsék« vagy »tökéletesítsék«, hanem azt kell elősegíteniük, hogy az adott korban tökéletesebben lehessen abból élni” (n. 67). Sok embernek vannak belső megtapasztalásai, akik ezekből messzemenő következtetéseket akarnak levonni, és kijelentik, ha én valamit a lelki életemben, imádságomban megtapasztaltam, akkor ennek így kell lennie mások életében is, és ezt mindenki fogadja el. Ezeknek így nem feltétlenül kell még hitelt adni, jobb az óvatosság.”
Franz Spirago atya, a jeles néhai osztrák apologéta is hangsúlyozta:
„A magánkinyilatkoztatások lényegesen különböznek az egyetemes kinyilatkoztatástól, amely az egész emberiségnek szólott; a fő különbség abban áll, hogy a magánkinyilatkoztatásoknál néha tévedések is fordulnak elő.”
(Felnőttek katekizmusa. I. rész. Hittan. A X. német kiadás nyomán átdolgozta: dr. Scheffler Ferenc teológiai tanár. Budapest, 1928. Szent István Társulat. 42. old.)
De idézhetnők Keresztes Szent Jánost is:
„Aki Istentől látomást vagy kinyilatkoztatást kér, az nem gondolkodik helyesen Istenről, az megfeledkezik Jézus Krisztusról. Az Isten ugyanis azt válaszolhatná az ilyen embernek: Jézus Krisztus az én szerelmes Fiam, akiben nekem kedvem telik, őt hallgasd, a nélkül, hogy más, új kinyilatkoztatást kérnél. Általa mindent megmondottam és kijelentettem, amit az ember csak kívánhat, amit csak kérhet. Nektek adtam őt mint testvéreteket, mestereteket, barátotokat, mint váltságdíjat és jutalmat.”
(Keresztes Szent János aranymondásai (maximái) az év minden napjára. Fordította: P. Ágoston sarutlan kármelita. 2. kiadás. Budapest, 1943. Kiadja a Budapesti Kármelita Zárda. Korda R. T. Nyomdája. 13. old.)
„Csak abban az esetben szabad valamely dolognak, mely természetfölötti módon jelentkezik előttünk, hitelt adni, ha nem ellenkezik Krisztusnak és Egyházának tanításával.” (U. ott, 14. old.)
„Az a lélek, amely kinyilatkoztatásokat kíván, hibát követ el. Ezekre ugyanis semmi körülmények között nincs szükségünk, mert a természetes eszünk és az evangélium törvénye minden dologban eligazíthat bennünket.” (U. ott, 14. old.)
„Az a lélek, amely kinyilatkoztatásokat kíván, ajtót nyit a gonosz léleknek, aki a kinyilatkoztatásokat olyan ügyesen tudja utánozni, hogy megtévesztheti az embert.” (U. ott, 14. old.)
Manapság is vannak, nem is kevesen, akik hol a Teremtőre, hol magára Szűz Mária hagyatkozva csalhatatlannak kiáltják ki a nekik adott magánkinyilatkozásokat. Úgy tesznek, mintha egyedül belőlük állna a keresztény világ, a katolikus Anyaszentegyház. Ismét Kovács Zoltán atyát idézem:
„Minden írott kiadványon meg kell keresni az imprimaturt, vagyis az egyházi jóváhagyást. Ebből olvashatjuk ki, hogy az Egyház hivatalosan odaállt-e mellé, hogy volt-e teológus szakértő, aki átnézte, szakmai szempontból elfogadhatónak tartja. A teológiának vannak számunkra biztosan hiteles lelőhelyei: a Szentírás, a szent hagyomány, a Tanítóhivatal, mely kifejti, elmélyíti hitünknek a tartalmát és az emberek elé tárja azt. A liturgiában kikristályosodnak hitigazságok, a Szentlélek vezetésével. A magánjellegű megtapasztalások, „üzenetek” a népi vallásosság megnyilvánulásaihoz hasonlóan figyelmet igényelnek a Tanítóhivatal részéről, és ez nem azt jelenti, hogy vizsgálat és jóváhagyás nélkül követendők. Ha nem foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy a Szűzanya megjelent-e valakinek vagy sem, üdvösségünkre tekintve semmit nem veszítünk.
Jobb, ha a kinyilatkoztatást alapul véve és az Egyház előírásait megtartva, valamint hívő gyakorlatát követve növekedünk Isten és az emberek ismeretében és szeretetében. Ha csak azokra a magánkinyilatkoztatásokra támaszkodunk, amelyek mellé az Egyház hivatalosan odaállt, amelyekről kimondta, hogy azok természetfölöttisége vélelmezhető, ez elegendő. De ez sem azt jelenti, hogy az Egyház ezzel „dogmává emelne” magánkinyilatkoztatás kategóriájába tartozó üzeneteket, mert azok a hitletétemény részévé soha nem válnak. Építsünk arra, ami biztos: hitünk legitim forrásaira, elsősorban Isten Igéjére.”
Arra a kérdésre pedig, hogy miként lehetséges megállapítani a Mária-jelenések hitelességét, illetve hamisságát, így felelt:
„Ezek a normák teljes mértékben mérvadóknak tekinthetők. Egyetlen plébános vagy kegyhelyigazgató sem jelentheti ki, hogy ő egyedül képes megítélni egy Mária-jelenés hitelességét vagy hamisságát. Ehhez komoly szakképzettség szükséges, és mint olyan, az egyik legnehezebb feladat. Egy idős mariológus fogalmazta meg egyszer jóindulatú humorral fiatal hallgatóinak: ha nyugodtan akarnak aludni az életben, soha ne foglalkozzanak jelenésekkel. Meg kell vizsgálni magukat az érintetteteket: Hogyan élik meg a jelenéseket? Milyen a személyiségük? Milyen képzettségük van? Miért éppen úgy fejezik ki tapasztalataikat, ahogy? Hogyan élik meg a hitüket? Mi a céljuk a megtapasztalásaik továbbadásával, fűződik-e ehhez valamilyen érdekük, vagy egyszerűen tiszta lelkülettel teszik ezt? Mi a tartalma az esetleges jelenésekhez fűződő üzeneteknek? Összhangban áll-e azok mondanivalója a katolikus hit tanításával, vagy éppen mást akar kifejezni, nincs-e benne súlyos tárgyi vagy hitünk tartalmát tekintő tévedés? Milyenek a körülményei a jelenéseknek, buzdítanak-e ezek a jelenségek a hitben való elmélyedésre, imádságos légkörben születtek-e? Milyen „kényszeressége” van az üzenetek továbbadásának? Hiszen sokszor találkozunk olyannal, hogy valaki szinte betegesen ragaszkodik ahhoz, amit ő megtapasztalt, még az Anyaszentegyház hivatalos tanításának ellenében is érvényt akar neki szerezni. Ez utóbbiak gyakran negatív ismérvek szoktak lenni.”
Ilyen hamis hivatkozás például, hogy a Szűzanya 1846-ban La Salette-ban azt mondta, Róma egyenesen az Antikrisztus székhelye lesz. A magánkinyilatkoztatásban részesült Mélanie Calvat ezt azonban jóval később állította, nem teljesen megbízható lelkiállapotban, s maga IX. Piusz pápa el is ítélte.
Folytathatnók a hamis magánkinyilatkoztatások sorát, a lényeg azonban, hogy ne üljünk fel a meglett javasasszonyokat is megszégyenítő hamis prófétáknak. Közmondásosan nem minden arany, ami fénylik – avagy vigyázzunk a magánkinyilatkoztatásokkal.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info