Tolsztoj valaha a Kreutzer-szonátában meglehetősen elmarasztalóan szólt a zene hatásáról, mondván, az emberből az érzelmek hiábavaló tombolásait hozza felszínre. Távol álljon tőlem, hogy azt mondjam, ezzel az orosz természetről vallott megkérdőjelezhetetlenül, ámde az bizonyos, hogy ennek pont az ellenkezője igaz reánk, magyarokra.
Justh Zsigmond valaha úgy vallott, hogy ahol a legnemesebb érzelmeknek annyi hangja csendül fel, mint a magyar lelkében, ott nincs helye az apátiának, a kétségbeesésnek, legyenek olykor bármekkora egyéni vagy közösségi kudarcok. Ez jut eszembe mindahányszor, ha Nyerges Attilára gondolok.
Nem kezdem el most bemutatni zenekarát, az Ismerős Arcokat – olvasóink nyilván jól ismerik így is. Amiért most mégis róla és zenekara e fémjelző számáról írok, annak oka, hogy – amint a Magyar Nemzetnek ma adott interjújában elmondta – a „Nélküled” a Felvidék himnuszává vált. Nincs olyan Ismerős Arcok-koncert, ami enélkül fejeződne be.
Nemcsak a dallama fülbemászó, hanem a szövege is. Nincsen benne semmi hamis romantika, felemás szentimentalizmus, édeskésség vagy érzelgősség, egyszóval álpátosz. Olyan szöveg ez, mint egy Wass Albert-elbeszélés, vagy végső soron bármelyik magyar népmese. Aki nem érti, mi van a súlyos sorok mögött, az nem érti, mi a haza, mi a magyarság, mit jelent az, hogy „egy vérből valók vagyunk”. Az idegen tőlünk.
Mert hogyan is szól a szövege?
Annyi mindent kéne még elmondanom
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk
Mint a villám tépte magányos fenyő
Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér
Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél
S bár a lényeget még nem értheted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk
Mint a leszakított haldokló virág
Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered
Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled.
S bár a lényeget még nem érthetted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk!
A Kádár-korban „szocializálódott”-ak hozzászokhattak, hogy bizony „a falnak is füle van”. Divatos szóval azonban kódoltan is értjük – de még mennyire! –, micsoda mély jelentést hordoznak egyes szavaink, mondataink. Tudjuk jól, mit jelent: „a lényeget még nem érthetted / Amíg nem éltél nehéz éveket.” Isten éltesse hát sokáig Nyerges Attilát – tizenötmillió magyar nevében!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info