Érdekes folyamatra figyelhetünk fel. A balliberális holdudvarhoz tartozónak tekintett történészek egyike-másika mintha szakítana a hagyományos klisével, miszerint Hitler és „utolsó csatlósa”, Szálasi Ferenc, csupán negatív jelzőkkel illethető. Ámde a másik holdudvaron mi a helyzet e téren?

Most nem fogom Karsai László Szálasi Ferenc személyével és politikájával kapcsolatos, az elmúlt évtizedek hivatalos felfogásától sokban és lényegileg egyre inkább eltérő felfogását ismertetni és elemezni – többször megtettem ezt már magam is itt korábban. A mai nap viszont, az 1945. február 11-i kitörés emlékezete jegyében, alkalom arra, hogy az ember újfent rámutasson valamire. De még mielőtt ezt megtenném, álljon itt e sorok apropójaként két idézet.

Amint ismert, a negyvenezer magyar és német kitörőből alig nyolcszázan érték el a zsámbéki környéki német védvonalakat, „mindössze azért, mert Berlinben a másik vérgőzös ember úgy számolt: nyer néhány hetet, ha Budapest ellenáll.”

Szóval két „vérgőzös ember”-ről van szó. Hitlerről és Szálasiról. A másik idézet:

„Játsszunk el a gondolattal: ha Hitler nem nyilvánítja erőddé a magyar fővárost, és a vörös ármádia „menetből” gázol át rajtunk, vajon akkor is a Rajnánál parolázik-e Szerjózsa és Jimy? Vagy (nem pazarolva el 108 ostromnapot) önnét pár száz kilométerrel nyugatabbra, valahol az Atlanti-óceán közelében? Mi lett volna, ha Brüsszelbe, Strassbourgba is Sztalinék viszik el a demokráciát (a népit)?”

Lehet játszadozni a gondolattal, persze. Aki e sorokat írta, néhány napja Szálasit nemes egyszerűséggel „nyilas kalandor”-ként emlegette publicisztikájában. Pilhál Györgyről van szó, aki mindezt a Magyar Időkben rovatában osztotta meg.

Szó se róla, Pilhál ragyogó tollú publicista, de, amint a példa mutatja, van, hogy még ő is bizonyos beidegződések rabja.

Lehet szeretni, lehet nem szeretni a két szóban forgó történelmi személyiséget, de ácsi! A konzervatív hagyomány, a magyar örökség egyik része, hogy nem címkézzük eleve az ellenséget. Inkább próbáljuk megérteni – még ha netán nagyon is nehezünkre esik.

Amikor Pilhál glosszáját olvastam, levettem polcomról egy könyvet. Most ebből citálok:

„Azt hiszem, nem hazafiatlanság az, ha az ellenségben is meglátja és megbecsüli az ember azt, ami nagyszerű. A germán nép vezére kivételes történelmi egyéniség, s amit öt év alatt kihozott a népéből, annak nincs mása a múltban. Mi gyűlöltük őt és ő gyűlölt minket, de ez nem változtat azon a tényen, hogy kivételesen nagy ember.”

Koszter atya (Koszterszitz József: Fulgur. Budapest, 1944. Zászlónk-Könyvek 3. – „Élet” Irodalmi és Nyomda Rt. 207. old.)

Mondom, nem arról van szó itt, kinek ki szimpatikus és ki nem. Hanem egy hagyományról. Értse, aki tudja. Merthogy tudjuk, nem tudjuk, igenis Európa védőbástyája voltunk 1945-ben – függetlenül attól, hogy a történelem e két akkori kulcsfigurájáról ki mit gondol.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info