Még mindig Antal-Köz Béla tanár történetét forgatom fejemben. Tűzbe tette kezét diákjaiért. De szó szerint. Eltöprengek. Egyre ritkábban hallom bárkitől is, hogy „tűzbe tenné” kezét valakiért is.
Persze, mondhatnók, oly kevés a jó ember. A hiteles, becsületes, a gerinces. Akiért érdemes meghalni. Tűzbe menni. Legyen az akár egy önhibáján kívül koldusbotra jutott öregember, vagy egy megőszült tudós. És eszembe jut Valaki. Igen, így, nagybetűvel. Akit Mesternek szólítottak, noha nem volt orvosi végzettsége, mégis az orvosok orvosának mondták, nem volt hadserege, mégis féltek Tőle, nem voltak szolgái, mégis Úrnak szólították, nem nyert meg egyetlen háborút sem, mégis meghódította a világot, nem követett el semmiféle bűncselekményt, mégis keresztre feszítették s Aki feltámadt. Ő érette igencsak nehéz lenne felsorolnunk, hányan tették tűzbe a kezüket – legalábbis egykor. Hányan lettek érette vértanúk, s lettek méltók a vérkeresztségre.
„A kereszténységnek az a közhite, hogy a vízkeresztséget szükség esetén a vérkeresztség, vagyis a vértanúság is pótolhatja, magának az Üdvözítőnek szavain s ígéretén alapszik. Hiszen már az általa hirdetett nyolc boldogságnak egyike: „Boldogok, kik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék mennyeknek országa.” (Mt 5, 10). Máskor ismét kijelenti: „Aki életét elveszti énérettem, megtartja azt.” (Lk 9, 24) Ez amúgy is alig fog megesni a tökéletes szeretet, szóval a vágykeresztség nélkül, mert – amint ugyanő mondja – „Nagyobb szeretete senkinek sincs ennél, mintha valaki az ő életét adja barátjáért.” (Jn 15, 13) Ezt a tant megerősíti az Egyház gyakorlata is, amely a meg nem keresztelt vértanúkat csak oly tiszteletben részesíti, mint a megkeresztelteket. Bizonyság erre az Aprószentek ünneplése, kik – bár öntudatlanul – Heródes király Krisztus-gyűlöletének estek áldozatul. Emerenciánát, szent Ágnes (†304) tejtestvérét is az Egyház szent vértanú szüzei közé sorozza, akit még a szent keresztség felvétele előtt méltatott Isten a vértanúság koronájára. Éppen, midőn Ágnes sírján buzgón imádkozék, a pogányok Krisztus hitéért megkövezték.”
(Müller Lajos SJ: A keresztség. Budapest, 1926. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda és Könyvkiadó Rt. 13-14. old.)
Kínzó a címbeli kérdés. Egy azonban bizonyos: „Nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mintha valaki az ő életét adja barátaiért.” (Jn 15, 13)
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
