A Takaró Mihály irodalomtörténész által oly találóan „véleményvezérek”-nek nevezett balliberális ízlésrombolók úgyszólván mindig előhúzzák az „antiszemita” kártyát. Aki őket bírálja, antiszemita. Miközben viszont azt mondják közülük, nem is kevesen, hogy olyan nincs is, hogy zsidó.

Most éppen György Péter osztotta meg ezt a bölcsességet az ATV-n. György Péter! Mondhatnók, elég ránézni, és máris kész a teszt. Szegény Szondi Lipót, ha ezt megérhette volna! No de hagyjuk György Pétert. Felejtős.

Azon töprengek – gondolom, nem egyedül –, mégis miért, hogy a közismert „véleményvezérek” gondolatvilága az „antiszemitizmus” fogalomkörén kívülre alig terjed. Íme egy lapkivágat:

»„A katolikus lapok mindig csak a szegény zsidókat bántják, én pedig nem vagyok antiszemita.” – A „szegény” zsidókhoz nem fűzünk kommentárt; mindenesetre kissé különös, hogy némely – persze zsidó lapokat olvasó – katolikusbak mindig csak a zsidó „szegény”, a keresztény sohasem. Még ma is, mikor Goga Oktavián szerint maholnap Magyarország nem lesz, hanem csak zsidóország a régi Magyarország helyén; ma, amikor a 4,5 % zsidóságnak kezében van mártis a magyar földnek igen nagy része, a „magyar” ipar és kereskedelem pedig s a jövedelmező pályák csaknem egészen, még ma is csak a „szegény” zsidóságot félteni – ez lehet igen humánus, de igaztalan s ezért nem ésszerű dolog. De hagyjuk ezt. Csak egy a feleletünk. A antiszemitizmus lehet szégyen (talán nem is az), de az antikatolicizmus mindenesetre az, főleg katolikus embernél. A katolicizmus (melyet a zsidó zsargon állandóan csak „klerikalizmusnak” nevez) legyen katolikus ember szemében legalább olyan szent és sérthetetlen, mint a zsidóság. Ellenségeinket, sőt a keresztény vallás legnagyobb ellenségeit is szeretnünk kell, de ez a szeretet nem tilthatja meg a védekezést s a szolidaritást a katolikus védelmi akciókban. Ha az antiszemitizmus fáj, miért nem fáj az antiklerikalizmus? Vajon a zsidóság közelebb áll hozzánk, mint a saját egyházunk? Különben valótlanság is, hogy a katolikus lapok a zsidókat bántják. Soha katolikus lap oly durván nem írt a zsidókról, ahogy a zsidó lapok (est, Nap, Pesti Hírlap, Pesti Napló, Világ) állandóan írnak rólunk, a mi papjainkról, a mi intézményeinkről. Mikor neveztük mi például a zsidóságot „szemérme utolsó foszlányát elhajító delíriumos tömeg”-nek? Mikor írtuk a zsidóságról, mint ők írták rólunk, hogy „ezt az egyházat tűzzel-vassal ki kellene irtani a föld színéről”? S akkor még mi reszkessünk az antiszemitizmus vádjától, holott körülöttünk az egész zsidó sajtó vígan antikrisztianizmust csinál?«

(Mária-Kongregáció. Főszerk.: Bús Jakab SJ. Felelős szerk.: Bangha Béla SJ. Kiadó: Az Urak Mária-kongregációja. Főegyházmegyei és rendi jóváhagyással, 1913. április. 233. old.)

Mintha mai viszonyokról olvasnánk. Kiderül belőle, hogy már akkor is voltak György Péterek. Tudom, az előbb azt írtam, felejtős. Az értékek szintjén persze az. De hol vannak ma az igazi értékek például a sajtó képviselői között? Tisztelet a kivételeknek, természetesen, de…

Pedig a régi-új véleményvezérek hiába antiszemitáznak, a magyar nem származás, hanem erkölcsi hovatartozás alapján értékel. A gond azonban úgy látszik, éppen ezzel van. Pontosabban az ebbeli hovatartozás hiányával.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info