Alighanem olyan régi kérdés ez, mint maga az iszlám. Sokan feltették már a múltban is, azonban nem mindenki tudott rá felelni. Most azonban olyasvalakit idézünk, aki tudott.
Trikál József katolikus teológiai tanár (1873-1950) rövid, velős írásában válaszul abból indul ki, hogy a filozofáló, bölcselő ember ab ovo ellensége az önelégültségnek, a megnyugvásnak, befejezettségnek, a szellem statikusságának. Dinamikus alkat, szintetikus természet. Az Istentől teremtett világ valamennyi, általa megismerhető szépsége megragadja a figyelmét. Megismerésre született mivoltát gyönyörűen kifejezi Sík Sándor versimája (Ments meg Uram):
A virágtalan, gyümölcstelen ágtól
a meddőségtől, lanyhaságtól
a naptalan és esőtlen égtől:
ments meg Uram a szürkeségtől!
Édes az ifjak mentás koszorúja
fehér öregek aranyos borúja
virága van tavasznak, télnek:
ne engedj Uram koravénnek!
Csak attól ments meg, keresők Barátja,
hogy ne nézzek se előre, se hátra.
Tartsd rajtam szent nyugtalan ujjad
ne tűrd Uram, hogy bezáruljak!
Ne hagyj Uram megülepednem
sem eszmében, sem kényelemben.
Ne tűrj megállni az ostoba van-nál
s nem vágyni többre kis mai magamnál.
Ha jönni talál olyan óra,
hogy megzökkenne vágyam mutatója,
kezem kezedben ha kezdene hűlni,
más örömén ha nem tudnék örülni,
Ha elapadna könnyem a más bűnén,
A minden mozgást érezni ha szűnném,
Az a nap Uram, hadd legyen a végső:
Szabadíts meg a szürkeségtől!
A kereszténységtől in statu nascendi, születésénél fogva idegen e szürkeség. Magába olvasztja különböző korok kultúrájának igazi értékeit. Nem így az iszlám. Világa egy zárt rendszer. Fanatizmusa úgyszólván mindent megsemmisített hódító útján, ami a Korántól idegen volt. Így pusztult el például az alexandriai híres könyvtár Krisztus után 640-ben Amru által Az iszlám két pártja, a hívő fideista és hitetlen szunnita, képtelen a más kultúrák iránti toleranciára. Azon arab bölcselőket pedig, akik az ókor örökségét, kiváltképpen Arisztotelész bölcseletét igyekeztek megérteni és megértetni, száműzték soraikból, mint Averroës-t.
„A bölcselet üldözésével az iszlám lemondott arról, hogy szellemi műveltséggel haladjon előre. Csak a fegyverek erejére támaszkodott. De addig tartott szerepe itt is, ott is, amíg erős volt. Ha meggyöngült karja, kénytelen volt visszavonulni. És mi maradt utána? Semmi. Van-e a török kultúrának nyoma hazánkban? Hatottak-e művelőleg a Balkánra? Teremtettek-e új irodalmat, tudományt Észak-Afrikában, Ázsiában? Csak épületeik, mecseteik finomságaira gondolhatunk némi megnyugvással. De ez sem eredeti, művészetük is idegen. Indiából lesték el, amint misztikájuk is panteisztikus, kvietisztikusan szemlélő szuffizmusuk is indus eredetű.”
(Miért képtelen az iszlám művelődésre? Religio. Tudományos és társadalmi katolikus heti folyóirat. Felelős szerkesztő: Hanuy Ferenc dr. Főmunkatárs: Wolkenberg Alajos dr. 1913. január 4. 8-9. old.)
Mindebből logikusan következik, hogy az iszlám számára szinte minden más kultúra terra incognita. A keresztény misszió körükben ezért totálisan sikertelen.
„Afrika állítólag a kereszténység számára elveszett. A missziók tevékenysége hiábavaló. A mohamedanizmussal nem birkózott meg sem Assziszi szent Ferenc lángoló lelke, sem Raimundus Lullus bölcselkedése és elméleti harca. A keresztes hadjáratok pedig e tekintetben semmit el nem értek.” (9. old.)
Hiába áradoznak egyes szalonlelkek arról, hogy az iszlám mennyire árnyalt gondolatrendszer, s hogy a dzsihadista attitűd csak egyes szélsőséges, fanatikus iszlám csoportokra jellemző, a valóság egészen más:
„Az iszlám a szó szoros értelmében vett »zárt kert«. A bölcselő, a szabadon kutató szellem elhervadt benne. Magasabb szellemi igények nem zavarják. Világnézeti kérdések iránt nem fogékony. Nem is lehet. A Korán nem tűr más világnézetet.” (9. old.)
Mindezek után lesújtó a tudós teológus végkövetkeztetése:
„Az iszlám azért képtelen a keresztény műveltségre, mert alkalmatlan minden szabadabb szellemi munkára. Befogadta a kereszténységet a görög világ, mert lehetett lelkületéhez ésszel hozzáférni; befogadta az akaraterős római, mert lehetett akaratára hatni; befogadták régen a kínaiak, az indusok, a japánok, mert mint műveltség- és bölcseletszerető népek érdeklődtek a szellemi műveltség nagy kérdései iránt; befogadták a barbárok is, mert elfogulatlan és nyílt lélekkel hallgatták az üdvösség igéit. Az iszlám szellemében ezekből semmi sincs meg, ott az ész és akarat meg van dermedve, el vannak varázsolva.” (9. old.)
Érdekes ugyanakkor Trikál zárszava:
„Ha azonban valamikor a távoli jövőben, a tér és idő szinte elenyésznek, és valami új erők életbe lépése folytán fizikai és szellemi életünk átalakul és az életeszmények más alakot öltenek, akkor az emberek szellemi közeledése is szabadabb és önzetlenebb lesz, és másképp fogjuk nézni egymást, hivatásunkat, életcélunkat. Akkor lehull a hályog szemünkről, az indus Mája leplét lerántjuk arcunkról és egymásban testvéreket fogunk látni és borzadva gondolunk vissza a múlt idők szomorú tévedéseire. Ebben a távoli jövőben az iszlám is felébred, esze és akarata a bűvös hatások alól felszabadul és alkalmassá válik az emberiség egyetemes céljának és műveltségének megismerésére és ápolására, amelyet pedig csak a kereszténység közvetít.” (9-10. old.)
Ha ez bekövetkezik – ha bekövetkezik –, nyilván sok minden megváltozik az iszlám világ életében is. Ennek jelei azonban továbbra sem láthatók.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info