Semmi új nincsen a nap alatt. Nincsen pálma teher nélkül, tehetnők hozzá. Ma, amikor valóban nagyobb a keresztényüldözés, mint bármikor a volt a múltban, óhatatlanul felmerül e kérdés.
„A legszebb almán telepszenek meg a hangyák.”- tartja a régi igazság (Perlaky Lajos: A szív filozófiája. Budapest, 1942. Panthenon. 144. old.). És tényleg! Csak azt becsülhetjük igazán, amiért áldozatot hozunk. Csak azt szerethetjük valójában, akiért akár a kezünket is tűzbe tennénk.
Ha valaki a Nérótól Diokleciánuszig terjedő keresztényüldözés írott forrásaival találkozik, méltán lélegzetelállító ténnyel szembesülhet. A római császárok alatt keresztény hitükért üldözötteknek elenyészően csekély hányada vált lapsivá, hittagadóvá. (Elég elolvasni erről néhai jó Takács Ince ferences könyvét (Nérótól Diokléciánig, 1933).)
Vajon miért? Válaszul álljon itt az alábbi megszívlelendő elemzés, ami válasz a címbeli kérdésre, még pontosabban arra, Isten miért nem akadályozza meg Egyháza üldöztetését?
„Talán bizony nem képes rá? Ó, te kicsinyhitű! A Getszemane-kertben megjelennek a főtanács poroszlói és szolgái, hogy elfogják az Urat. Péter apostol ezt meg akarja akadályozni és kardot ránt; ekkor e szavakkal tiltja el az Üdvözítő: „Azt gondolod, nem kérhetem Atyámat és azonnal rendelkezésemre bocsát többet tizenkét légió angyalnál?” (Mt 26, 53)
Ilyen felmentő hadsereget küldhetne ki az Egyház minden ellensége ellen is! De nincs rá szüksége. Ő maga nem akarja. Megengedi, hogy a poklok kapui ostromolják az Egyházat, mert az ő vereségük tökéletesebbé teszi az Egyház diadalát, mert az Egyház küzdelmeiben, legyőzhetetlenségében az egész világ előtt nyilvánvalóvá lesz isteni jellege s az, hogy Krisztus igaz Egyháza. Magától értetődő, hogy ez nem menti fel az Egyház gyermekeit a védelem munkája alól. De nem kell aggályoskodniok; a tudat, hogy övék a győzelem, erőt ad nekik a kitartásra. Igen, az Egyházé as jövő! Ez nem „sperare contra spem”, reménykedni a reménytelenség ellenére is, hanem sziklaszilárd bizalom abban a becsületszóban, melyek az emberré lett Istenfiú a világtörténelem színe előtt kötelezte le magát s amelyet 1900 éven keresztül ragyogón beigazolt e szó:
A pokol kapui sem vesznek rajta erőt.
Ha eltéved egy-egy szédelgő világkor:
Mint a tüzes oszlop, ott ragyog, világol,
És harsogva zengi az örök igéket,
Tévedt nemzedékek ösvényére fényt vet.
Így halad a földön, örökifjan, bátran,
Küzdelem, dicsőségfényes sugarában;
Ha úgy látszik, mintha árnyék esnék rája,
Emberek vetik azt fényes homlokára.
Zendülő királyok, nép, idő, tan, eszme,
Koszorúiból egy levelet sem szeg le:
A világ folyása, az egész történet,
Harciról beszélő diadalmi ének.
Édes hazánkban a félreértés s az elfogultság ádáz harcokat zúdított a magyar egyházra is, de, hála Istennek, elértük azt a pillanatot, hogy amidőn nemzetünk a világháború forgatagába sodródott, az ország észbe kapott, vállaira vette Szent István jobbját és könyörögve fordult Ahhoz, akinek jegyese az Egyház, Krisztushoz.
Budapesten, a Gellért-hegyen, a város felé fordulva, ércbe öntve áll a magyarok hittérítő vértanúja, Szent Gellért és aranykeresztet tart magasra, az egész nemzet felé. Ércajkai ezt hirdetik: „Ez a kereszt tartott meg téged, Magyarország, ezer évig, csak ez lehet jövőd záloga, tiszteld, csodáld az Egyházat, mely a keresztet feléd nyújtja és bízva-bízzál annak az Egyháznak erejében, melyen még a pokol kapui sem vesznek erőt soha!”
(Az Egyház küzd és győz. A Volksvereins-Verlag engedélyével az Apologetische Volksbibliothek 43. száma nyomán kiadja a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája. Budapest, 1916. „Élet” Irodalmi és Nyomda Rt. 26-28. old.)
Igen, a kulcsmondat ez: Isten „megengedi, hogy a poklok kapui ostromolják az Egyházat, mert az ő vereségük tökéletesebbé teszi az Egyház diadalát, mert az Egyház küzdelmeiben, legyőzhetetlenségében az egész világ előtt nyilvánvalóvá lesz isteni jellege s az, hogy Krisztus igaz Egyháza”. Éppen ezért valójában hálát kell adnunk Istennek, hogy megmutathatjuk iránta való hűségünket. S ha ezt komolyan vesszük, erőt is ad hozzá.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info