Hamarosan ismét egy újesztendőbe lépünk, ámde a régi alapkérdéssel: mikor és hogyan is következik be az oly áhított korszakváltás? Vagy talán a minden eresztékében recsegő-ropogó mai világunkat nem kellene már felváltania egy valódi idealizmust, követhető eszméket és eszményeket adónak? Vagy nem ezt hirdette már Vörösmarty Mihály is Szózata látomásában: „Még jőni kell, még jőni fog / Egy jobb kor, mely után / Buzgó imádság epedez / Százezrek ajakán.”?
Nem tény, folytathatjuk a kérdezést, hogy minden Isten ellen lázadó hatalom előbb-utóbb elbukik? S ez alól pont az 1789-es francia forradalom óta gladiátorszerepben tetszelgő liberalizmusé lenne csak kivétel? S nem vagyunk már talán bukása végső stádiumában, ennek jeleként nem mérgeznek talán soha nem látott mértékben mindenben és mindennel? Nem kézzelfogható napi bizonyság erre a még magyarnak mondott üzletláncokban is a bizonyítottan rákkeltő aszpartammal mérgezett édesipari termékek árusítása, s pláne ennek módja, az, hogy az ezt tartalmazó termékekre már rá is ráírják: „A gyermekek tevékenységére és figyelmére káros hatást gyakorolhat!”?
Lehet tehát, hogy ma már alig álcázzák magukat a mindezekért felelősök? S mégis, nem számolnak azzal, hogy azért mindig is lesznek túlélők, utóvédharcosok, akik minduntalan megkísérlik a szellemi-fizikai önellátást, még ha persze nem is kerülnek ilyetén a tömegmédiumok reflektorfényébe? Akik, legyenek akármennyire is politikailag inkorrektekként megbélyegzettek, sőt félreállítottak, valahogy mindvégig kitartanak elveik mellett? Akiket akárhányszor elgáncsolnak, mindig talpra állnak, akik olyanok, mint Wass Albert versének (Előhang) embere, aki az Istennek nem márványból, hanem ezer meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, azokat köddel összekötve épít oszlopot, amit hiába gúnyolnak ki, sőt döntenek le akárhányszor, mindig újra felépíti? Akik ehhez példaképeket keresnek a történelemben, örökösen talpra állókat, erkölcsi-szellemi oszlopépítőket, akiket hiába gáncsoltak el egykoron, sőt vették el akár földi életüket is, holtukban is hirdették a Szózat iménti látomását?
Vajon véletlen, hogy ők az ilyen példaképeket leginkább éppen a köztudatból elég régóta száműzött néhai közéleti személyiségeinkben találják meg, mint a százhuszonegy éve, 1895. január 1-én született vitéz Endre Lászlóban?
E kérdésre feleletet keresve lássuk most tehát az ő pályáját! Abonyban látta meg a napvilágot Endre Zsigmond ottani szolgabíró, később felsőházi tag és Gullner Irma gyermekeként. A gimnáziumot Kiskunfélegyházán, az egyetemet Budapesten végezte. 1918-ban jogi doktor lett. Fiatalon nősült: neje, Fábry Karolina, Fábry Sándor nyugalmazott békési főispán és az Arad-Csanádi Vasúttársaság igazgatója leánya. Két gyermekük született: Zsigmond 1919-ban és Mária 1924-ben. Házassága azonban felbomlott. 1944-ben Dr. gróf Crouy-Chanel Katalint vette el.
Mielőtt közszolgálati pályára lépett volna, végigharcolta az első világháborút: 1915-től honvédhuszárként az északi harctérre került, ahol többször megsebesült. Közhivatali tevékenysége 1918-ban kezdődött. Ekkor választották meg Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közigazgatási gyakornokának, majd 1919-ben a temesrékási, 1920-ban a gödöllői járás szolgabírájának. 1923-tól 1938-ig a gödöllői járás főszolgabírája, 1938 és 1944 között a vármegye alispánja. 1944 áprilisától a Sztójay-kormány belügyminisztériumának adminisztratív államtitkára. 1944. október 25-én Szálasi Ferenc a hadműveleti területek kormánybiztosává nevezte ki.
Politikai pályára 1921-ben lépett, amikor Prónay Pál vezérletével komoly eredményeket ért el a nyugat-magyarországi felkelésben. Ezt követően számos szervezet (Magyar Országos Véderő Egyesület, Ébredő Magyarok Egyesülete, Kettőskereszt Vérszövetség, Etelközi Szövetség) meghatározó egyénisége. A harmincas években kapcsolatokat szeretett volna létrehozni a különféle nemzeti pártok, mozgalmak között, de mivel egyiket sem tartotta céljainak teljesen megfelelőnek, 1937 tavaszán megalakította a Fajvédő Szocialista Pártot. Ugyanezen év augusztusában elfogadta a Szálasi Ferenc irányította Nemzeti Akarat Pártja programját. Pártja ettől kezdve a „Magyar Nemzetiszocialista Párt” nevet viselte. Szálasit vezérnek tekintette, akivel „életszerződés”-t kötött: „A szerződést Isten, haza, nemzet, magyarság és kormányzóhűség szellemében és valóságában kötöttük Budapesten, 1937. augusztus 1-én a magyar nemzetiszocializmus egyesítése napján.” A pártból csupán alispánná választása miatt lépett ki.
Alispáni munkája során a földalatti szabadkőművesség, a kommunista és szociáldemokrata propaganda fogásait mind rendszeresebben tárta fel, amiért a baloldali sajtó állandó céltáblájának számított már akkor is személye. Például Lévai Jenő már 1925-ben cikkezett „Az Est”-ben ellene, aztán 1946-ban pedig már könyvet írt „Endre László, a háborús bűnösök listavezetője” címmel.
A szovjet előrenyomulás várható következményeivel számolva 1945 március 31-én elhagyta országunkat, és Bajorországban telepedett le, ám egy kommunista ügynök, Boschkor Károly, 5000 dollárért átadta Himler Mártonnak, aki pedig Péter Gábornak, következésképpen amerikai fogságba került. A „Szövetséges Ellenőrző Bizottság” kiadta a budapesti „Népbíróság”-nak, hogy halálra ítélje és felakassza. De miért? A bizottság tagjai a magyarországi zsidóság összegyűjtésével és kitelepítésével, kirablásával, valamint közhivatali visszaélésekkel vádolták. Bűnéül rótták fel fajvédő politikáját és A zsidókról írt könyvét, amely 1945-ben tiltólistára került, akárcsak a „Hatalom és igazság” című, a Népszövetséget leleplező tanulmánya, valamint egy előszavával ellátott és általa szerkesztett honismertető kiadvány (Ezer év Pest vármegye földjén) és egy fordítása franciából (Léon de Poncins: A forradalom titkos erői). S ha már műveinél tartunk: nem került ugyan 1945-ben tiltólistára, mégis csaknem fellelhetetlen Nyugatmagyarország sorsa című műve, amelyet kiegészít Képek a nyugatmagyarországi felkelésből című tanulmánya, amely A Cél című, dr. Méhely Lajos által jegyzett folyóiratban jelent meg (1928. január-február).
A Népbíróságok Országos Tanácsa 1945. december 17-én és 18-án hallgatta ki. (A tárgyalás jegyzőkönyvét Az Endre-Baky-Jaross per című, Karsai László és Molnár Judit szerkesztette, 1994-ben megjelent dokumentumgyűjtemény tartalmazza.). Nem kért kegyelmet. Az utolsó szó jogán 1946. január 3-án beszélt, amelyben fenntartotta korábbi álláspontját: a zsidóság a többi faj és nép erkölcsétől, szellemétől teljesen idegen, ezért elkülönítendő, majd kitelepítendő. Ennek alátámasztásaként hivatkozott Ravasz László református főpásztor korábbi nyilatkozatára is: „Üljön csak fel egy Nyíregyházáról érkező III. osztályú kocsiba. Hatvan-hetven hernyósapkás, kaftános zsidó utazik benne: szájukból habzik a jiddis. Az ember kérdi magától: hát ezek magyarok? Ez Árpád és Arany János népe?” Leszögezte: „Szükség van a zsidóság kitelepítésére, hogy az olyan körülmények között élhessen, hogy a maga szellemiségét és befolyását az őt befogadó népek kárára ne érvényesíthesse: szükség van arra azonban, hogy olyan keretek közt és olyan körülmények közt történjék ez a kitelepítés, hogy az összes érdekelt államok, az összes európai államok részt vegyenek ennek a tervnek keresztülvitelében magának a zsidóságnak bekapcsolásával s ezen a módon olyan otthonhoz, olyan nemzeti államhoz kell őket juttatni, amelyhez boldogulásuk minden feltételét megtalálják.” E célt kívánta szolgálni bevallása szerint többek között a többedmagával 1942-ben alapított Zsidókérdést Kutató Magyar Intézet is.
Amint „Az Endre-Baky-Jaross-per dokumentumkötetből kiderül, az ellene lefolytatott perben nem sikerült ténylegesen rábizonyítani, hogy akár főszolgabíróként, alispánként, akár kormánybiztosként oktalanul büntetett volna bárkit is. Mégis, 1946. január 7-én „kötél általi halál”-ra ítélték. A kivégzést 1946. március 29-én reggel hajtották végre a Markó utcai fegyház udvarán. Utolsó éjszakáján a pálosoktól kért gyóntatóatyát, de e kívánságát nem tudták teljesíteni és így a fogház lelkésze, Páter Karvas Levente ment be hozzá.
Újságíró kortársai közül Fiala Ferenc és Marschalkó Lajos könyvében, a Vádló bitófákban azt olvassuk róla, hogy „korrekt, puritán jellemű ember volt, és mindig a törvények alapján járt el”, függetlenül attól, milyen származású volt az, aki visszaélt azokkal. De a pályakezdő politikus vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre sem vallott másként az Előörs 1928. szeptember 30-i számában:
„Vitéz Endre Lászlóra úgy nézzetek, atyámfiai, hogy ez a fiatal főszolgabíró a legtisztább egyéni megtestesülése a háborút járt nemzedék színe-javának. Ennek a típusnak kellő érvényre jutása és széles körben ható szuggesztiója nélkül nincs új Magyarország. Az alföldi magyar úri birtokos sarj ama ritka és szerencsés összetételű példánya ő, akin megérzik a pusztai nevelés, a magyar föld állandó közelsége, a földnek és népnek ösztönös, szinte áhítatos szeretete, a régi megyei úriember kitűnő, szívós fizikuma, természetes kedvessége, tapintata, de semmi a megyei dzsentri gőgjéből, merev előítéleteiből, kasztszerű elzárkózásából. Egészében: vitéz Endre László az új, cselekedni tudó magyarság és a népi erőkre épülő új Magyarország bátor pionírja.”
Vagy idézhetjük még a kor vezető konzervatív publicistái közül Milotay Istvánt és Oláh Györgyöt is. Milotay szerint – amint a Magyarság 1929. április 4-i számában olvassuk – „a magyar ifjúság egy régi, szebb korának példája ő. Járását az ország legkitűnőbb közigazgatási egységévé, minden tekintetben közigazgatási példává és mintajárássá emelte. A szegénység minden bajáról azonnal értesül s mindenütt azonnal ott van, ahol a szegénység felüti a fejét.” Oláh pedig mindezt azzal egészítette ki az Új Magyarság 1938. január 12-i számában, hogy „az ő népszerűsítését régen elvégezte már az a sajtó, amely másfél évtizede oly makacsul marja és rágalmazza. A nagy nyugati nacionalista forradalmak előtt megvalósította a maga kis birodalmában a nemzeti szervezkedés sok-sok eszméjét. Anya- és csecsemővédő otthonai, tejszövetkezetei, szociális intézményei mintául szolgáltak a nemzeti társadalomban. Télen-nyáron éveken át járta ő a járás legutolsó kis faluit is.” De működéséről magasabb politikai körökben szintúgy elismeréssel adóztak, így Scitovszky Béla belügyminiszter szintén elismerte (a Nemzeti Ujság 1931. február 26-i számában), hogy a gödöllői járás neki köszönhetően „egyike a legjobban vezetett főszolgabíróságoknak”. S végül álljon itt még egy beszédes jellemzés:
„Vitéz Endre László dr.,a gödöllői járás hithű főszolgabírája, vasárnap minden hivatali munkát megtiltott és egyben meghagyta, hogy járásának minden főjegyzője, vagy ezek helyettesei ott legyenek a szentmisén. Amilyen a kertész, olyan a kert. Ilyen főszolgabíró járásában mit találunk? Minta közigazgatást!”
(Rózsafüzér Királynéja. Képes havi folyóirat. A Rózsafüzértársulatok hivatalos lapja. Szerk.: P. Szakács Szaniszló O. P. LIII. évfolyam, 2. szám, 1937. február. 56. old.)
Közvetlenül halála előtt, 1946. március 21-én kelt búcsúlevelében így fogalmazott:
„A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei valóban igazak. Az ő kezükben van valóban a világuralom megvalósulása és elpusztít az útjából mindent, ami az új világállam felépítésében nekik akadályt jelent. Ami tehát most folyik, az nem igazságszolgáltatás, hanem preventio és megtorlás egyben. Elpusztítása nemcsak azoknak, akik valamit csináltak, hanem azoknak is, akik valamit csinálhatnának vagy csinálhattak volna. Megerősít abban a feltevésemben és meggyőződésemben, hogy helyes úton jártam, hogy igazat hirdettem, s hogy mindaz a sok gáncs és lekicsinylés, mely rémlátásnak igyekezett feltüntetni megállapításaimat, hiábavaló és értelmetlen volt. Jobban örültem volna, ha nekik van igazuk. Tovább haladnak a mélypont felé. De egyszer csak túljutnak rajta. S ha most nem is, de évek, vagy rövid évtizedek múlva, ha bekövetkezik a fordulat, újra azok ellen fordul majd a milliók dühe, kik a mostani vérengzést csinálják.”
Olvasóinkra bízzuk az idézet értékelését, miként a mostani újévnyitó írásunk elején feltett kérdéseink megválaszolását is. Legyenek azok bármilyenek, eggyel azonban mindnyájuknak számolniuk kell, magának a Szózatnak a látomásával: „Még jőni kell, még jőni fog / Egy jobb kor, mely után / Buzgó imádság epedez / Százezrek ajakán.”
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
