Olvasom a Mazsihisz honlapját és szomorú leszek. De nem, most, hogy, hogy nem, nem amiatt, amit ott közölnek. Egészen más miatt.
Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem és a MAZSIHISZ pályázatot hirdet a bölcsészettudományi karok hallgatóinak számára: „A pályázat célja olyan egyetemi hallgatók tudományos munkájának elismerése és további kutatásainak bátorítása, akik zsidó történelemmel, kultúrával szeretnének foglalkozni.”
Talán sejtik olvasóink, hová kívánok kilyukadni. A két intézmény arra buzdít tehát, hogy derítsék fel a zsidó múltat. Hangyaszorgalommal kutassák a csodarabbik életét, keressék, hol vannak elhagyatott zsidó sírkertek, hol, mikor s kik vettek részt a hazai zsidó közéletben.
Nos, legyen valaki akármekkora antiszemita saját maga vagy mások szerint, egy tény. A hazai zsidó közösségek úgyszólván mindent megtesznek múltjuk dokumentálásáért, pénzt és időt nem kímélve.
Adódik ellenben a kérdés. A minden, bennünket, magyarokat értő traumákért folyton csak másokat hibáztató magyar „testvérek” mennyit áldoznak önnön múltunk ugyanilyen alaposságú feltárásáért? Ámde ne, ne jöjjön, könyörgöm, senki se azzal, hogy „ők megtehetik, mi nem”. Nem erről van szó. Nem és nem. Remélem, érthetők e sorok, még ha fájdalmasak is.
Kérdezem tisztelettel, a hazai katolicizmus szervezetei mégis mennyit áldoznak azért, hogy híveik minél szélesebb körei tudják, ki volt Prohászka Ottokár, Mindszenty József, Márton Áron, Zadravecz István vagy Bangha Béla? Tudom persze, a kérdés költői, és aki felteszi, fejére szól. Ám legyen, de nem bánnám, ha e kérdésre az érintettek legalább egyszer válaszolnának.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info