Vannak, akik szerint a mostani amerikai elnökválasztás médiahátterét szemlélve is nagyon jól lehet látnunk, mennyire kísért mindmáig a múlt. Csak olyan képviselők indulhatnak, akiket ama Nagy Főnök helyeslően láttamoz. Nos, hadd ne nyissunk most erről vitát, azonban lehetetlen nem észrevennünk, mit ér a liberális közvélemény-formálás, a liberális bizonyítvány…
Erről aztán mindjárt eszembe ötlenek mindazon pedagógusok, akik az egalitárius eszme bűvöletében az osztályzás eltörléséért szállnak síkra, akik szerint igazságtalan bárminemű érdemjegy adása. Valaki vagy megfelelt, vagy nem megfelelt, és – kész!
A két világháború között négy érdemjegy volt: 1 (jeles), 2 (jó), 3 (elégséges), 4 (elégtelen). Ezt aztán a felváltotta az ötfokúság: 1 (elégtelen), 2 (elégséges), 3 (közepes), 4 (jó), 5 (jeles). Szóval már lehetett közepest is kapni. A mai liberális pedagógia azonban visszatérni látszik az ősbolsevik változathoz: megfelelt vagy nem megfelelt.
Persze érdemes azért körüljárnunk, hogy az egalitárius idea – helyesebben utópia – régi-új hívei amúgy mit tartanak megfelelőnek és meg nem felelőnek. Kicsit személyesítve a kérdést, mit tartanak fontosnak, sőt egyedül fontosnak. Mondjuk Marxot vagy az evangéliumokat?
A kérdésre való feleletet megkönnyítendő, álljon itt az alábbi beszédes soproni történet az 1919-es kommunizmus idejéből:
„1919. március 21-én a népköztársaságot a proletárdiktatúra váltotta fel. Kellner, Sopron város és vármegye népbiztosának első teendője az volt, hogy a hittanórák kötelező tanítását megszüntette és helyette az erkölcsoktatást rendelte el. Az osztálytermekben levetette a szentképeket és a feszületeket, megtiltotta, hogy a tanuló ifjúság a templomba testületileg menjen istentiszteletre. A forradalmi kormányzótanács március 29-én kelt XXIV. számú rendeletével valamennyi nem állami nevelési és oktatási intézetet állami kezelésbe vette és az intézetek ingatlan és ingó vagyonát köztulajdonnak jelentette ki. A rendelet szerint az intézet alkalmazottai – habár ideiglenesen is – továbbra is megmaradnak a tanácsköztársaság szolgálatában, a papi személyek azonban csak azon esetben nyernek alkalmazást, ha nyilatkozatot állítanak ki arról, hogy kilépnek a papi rendből és világi személyekké lesznek. A rendelet értelmében a papi vagyonbiztos kiküldöttei az intézet felszerelését április 8-án összeírták, az intézet és az alapok vagyonát pedig április 9-én lefoglalták.
A tanári kar bencés tagjait a papi vagyonbiztos május 5-én szólította föl, hogy tíz napon belül nyilatkozatot állítsanak ki, melyben kijelentik, hogy az egyházi pályát elhagyják és világi személyekké lesznek, különben a közszolgálatból elbocsáttatnak. A tanári kar tagjai a felszólításra május 15-én adott közös válaszban egész határozottsággal kijelentették, hogy mint vallásukhoz hű és jellemes férfiak a papi és szerzetesi fogadalmaikat nem szeghetik meg és inkább készek elveszteni állásukat, mintsem a kívánt nyilatkozatot kiállítsák.
A szülők szeretete sohasem nyilatkozott meg oly nagy mértékben, mint ebben a kritikus időben. Mert midőn tudomást szereztek a tanári kar elhatározásáról, hogy minél többen tiltakozhassanak a bencés főgimnázium bezárása és a bencés tanárok eltávolítása ellen,. Egy tiltakozó iratot szerkesztettek, melyet 5000-nél többen írtak alá. A tiltakozó irat, melyet hattagú küldöttség május 22-én adott át a papi vagyonbiztosnak, hogy azt Kellner teljhatalmú politikai megbízottnak kézbesítse, a következőleg szólt:
„Teljhatalmú Politikai Megbízott Elvtárs! Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a közoktatásügyi népbiztosság rendeletének értelmében a soproni katolikus főgimnázium bencés tanárait is meg akarják fosztani állásuktól azért, mert nem állították ki azt a nyilatkozatot, hogy nem tekintik magukat egyházi személyeknek. A Tanácsköztársaság hírlapokban és plakátokon többszörösen kijelentette, hogy a vallást nem akarja kiirtani s hogy a vallása miatt senkit sem üldöz, azért nem tehetjük fel, hogy a Tanácsköztársaság a soproni bencés tanárokat azért, mert férfias nyíltsággal kijelentették, hogy hitükhöz hűek maradnak, állásuktól megfosztaná.
A bencés tanárok gyermekeinket valláskülönbség nélkül mindenkor a legnagyobb szeretettel és odaadással oktatták és nevelték. Ezen önzetlen és áldásos működésükkel osztálykülönbség nélkül mindnyájunknak elismerését és háláját érdemelték ki. Szeretetünk és ragaszkodásunk irántuk bátor hitvallásukkal csak fokozódott.
Ezekre a bátor és hithű férfiakra akarjuk bízni a jövőben is gyermekeink nevelését, azért azon kérelemmel fordulunk Teljhatalmú Megbízott Elvtárshoz, legyen szíves hathatós befolyásával kieszközölni, hogy a soproni bencés tanári kar továbbra is megmaradjon állásában és hogy őt működésében senki se akadályozza meg.”
A szülők ezen bátor föllépésének köszönhette a tanári kar, hogy a tanévet befejezhette és nem kellett – habár csak rövid időre is – a vándorbotot kezébe vennie.
Június 10-én Sopron város és vármegye művelődési tanácsának megbízottja szóbelileg arról értesítette az igazgatóságot, hogy a közoktatásügyi népbiztosság az iskoláknak azonnal való bezárását és az év végi bizonyítványoknak kiadását rendelte el. A rendelet értelmében az előadásokat befejezték, a tanulókat hazabocsátották. Mivel a váratlan intézkedés folytán a bizonyítványblankettákat beszerezni nem tudták, azért a bizonyítványt a helybeli tanulók június 15-én, vasárnap a mise után, a vidéki tanulók pedig postán kapták meg.
A bizonyítványban a közoktatásügyi népbiztosság rendelete alapján az osztályzat helyett csak azt kellett feltüntetni, hogy a tanuló a megszabott követelményeknek megfelelt-e, vagy nem. Éppen azért ezzel a bizonyítvánnyal néhány „jeles” pedagóguson és rossz tanulón kívül senki sem volt megelégedve.
Nem sokáig tartott azonban a rossz tanulók öröme, akik azt hitték, hogy a proletárbizonyítvánnyal javító vizsgálat nélkül felsőbb osztályba léphetnek.
A kommunizmus bukása után a közoktatásügyi miniszter 10.333/V. számú rendeletével a proletárbizonyítványokat megsemmisítette és utasította az intézet tanári testületét, hogy a tanulók részére a meglevő feljegyzések alapján szabályszerű bizonyítványokat állítsanak ki.”
(Kuczogi Marcell: A 300 éves gimnáziumunk története. A 300 éves Soproni Szentbenedekrendi Szent Asztrik Katolikus Gimnázium jubileumi értesítője az 1935/36. iskolai évről. Sopron, 1936. Székely és Társa Könyvnyomdája. 145-146. old.)
Nem véletlenül idéztem a maga teljességében e történetet. Kiderül belőle egészen egyértelműen, hogy az 1789-es francia forradalomban fogant nagy egalitarizmus számára csak az ész és erkölcs trónfosztása a megfelelő. Igen, a kommunisták „kifogásolták többek közt a tanulóknak az iskolában rangfokozatba való sorolását és úgy rendelkeztek, hogy a bizonyítványban nem lehet más, mint csak hogy megfelelt, vagy nem felelt meg” (Pezzenhoffer Antal: VI. Sándor meg Luther. Párhuzam a legrosszabb pápa és a hitújító között. Budapest, 1937. Szerző-„Grafika” Nyomdavállalat. 69. old.).
Pezzenhoffer hitoktató atya is megerősíti tehát a fentebbieket. Az embert kilóra mérő, futószalagon gyártott tömegtermékekhez hasonlító liberális éra vak és süket. Nem látja a történelem hajszálgyökereit, nem hallja alakítóinak gondolatsuhanásait.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info