Mintha ma mondaná valaki. Pedig nem. Az idézett mondat az első világháborúból való. Ráadásul nem is akárki írta. Ágoston (1895-ig Augenstein) Péter (1874-1925) jogásztól, minisztertől való, éspedig az 1917-ben „A zsidók útja” címmel megjelent könyvéből. Egy zsidó származású közéleti személy vall ebben a saját zsidóságáról, sőt általában a zsidóságról és annak a magyarsághoz fűződő kapcsolatáról. Bizony nem árt fellapozni ma sem. Sőt!
„A magyarság minden bűnét és hibáját szabad mindenkinek feltárni és javulásra ösztönözni. A magyar zsidónak is szabad minden veszély nélkül a magyarság hibáiról szólni, de senkinek sem szabad a zsidóság hibáiról szólni. Ez az egyoldalúság érthető műveletlen tömegek részéről, de nem érthető és nem is fogadható el a művelt osztályok és rétegek részéről. Senki sem lehet annyira elbizakodott, hogy hibátlannak tartsa magát.”
(Ágoston Péter: A zsidók útja. Nagyvárad, 1917. A Nagyváradi Társadalomtudományi Társaság kiadása. 24. old.)
Ijesztő sorok. Nem mellesleg Jászi (Jakubovics) Oszkár is ezen a véleményen volt – igaz, csak az 1920-es évektől. Ő írta visszaemlékezéseiben, hogy aki a nagyvárosi bankár és értelmiségi zsidóság „ripők amoralitását” kifogásolta, nemzet- és felekezetellenes felbujtóként próbálták ellehetetleníteni.
„Nálunk az a helyzet, hogy a művelt zsidó osztály nem gyökerezik még a magyar népben és az ő kultúrája nem e földből termett. Ezen tehát segíteni kell azzal, hogy a nem zsidó elem is megfelelően oszoljék meg az összes foglalkozási ágakban, amint hogy a zsidóknak is arányosan kell megoszlaniok. A kultúra szempontjából a zsidóság és a magyarság közt hiányoznak még azok a kapcsok, melyek révén a nép lelke, mint talaj mívelése révén lehessen kitermelni a legsajátabb magyar kultúrát. A zsidóság nem gyökerezik még elég régen a magyarsággal egy talajban arra, hogy magyar kultúrát tudjon csinálni.” (U. ott, 126. old.)
Tehát Ágoston is vallotta, hogy a zsidóság, legalábbis nagy tömegeiben, nem asszimilálódott. Nem lett magyar. De más országokban sem.
„A zsidók közül sokan még a cár birodalmában is óriási vagyonok urai, bankházak vezetői, a tőzsdék vezérei, a termelés irányítói. Az állami szállításokat ők monopolizálják. A kereskedőket, ha valamely városba beengedik, versenyük tönkreteszi.” (U. ott, 242. old.)
Nálunk – nem tévedés – maga Veres Péter leírja „Számadás” című regényes önéletrajzában (1943), hogy a paraszti társadalom azért idegenkedik a zsidóságtól, mert benne nem lát effektív termelő rétegeket, csak „börziánereket”. No de Ágoston sem állít mást:
„Azt mondják, hogy a kereskedelem is termelő foglalkozás. Igaz, hogy termelő, mert az árunak egyik helyről a másikra vitele emeli annak értékét. Az árunak a fogyasztóhoz kell jutnia. De ehhez nem segíti az a zsidó, aki egyetlen fillér nélkül felkutatja s opciót véve rá, nagyobb áron eladja valakinek, aki talán szintén otthagyva, megint tovább eladja. Ez nem kereskedelem. Ez csak spekuláció. Ennek az eljárásnak nem szabad a kereskedelem mögé bújnia, már pedig ez idő szerint ez történik.” (U. ott, 292. old.)
Aligha szükséges ehhez kommentár. Miként ahhoz sem, igaza volt-e abban, amit az első világégés tapasztalata alapján papírra vetett:
„A zsidók kölcsönös támogatása és összetartása megélénkült. Még a lövészárkokon keresztül is nem egyszer megérezték a zsidók, hogy zsidók. Még a harc tüzében is előfordult, hogy leesett a halálütésre emelt kard, mert ezt kiáltotta az áldozat: Hallgass meg, Izrael!… A fogadó népnek ez és az fáj, hogy a katonai hatóságok is kénytelenek voltak megállapítani, hogy a Galíciából, sőt az ország keleti részéből származó hadkötelesek nem jelentkeztek kellő időben katonai parancsnokságaiknál, hanem bujkáltak.” (U. ott, 289-290. old.)
Az viszont már mélyebb kérdéseket is felvet, miért, hogy nincs szolidaritás magyar és magyar között:
„Bródy Sándor 1915. márciusi Fehér könyvében elmondja, hogy amikor meglát az utcán Galíciából menekült zsidót, nedovét (ajándékot) ad neki. Kérdezősködik viszonyairól, mert a szerencsétlen zsidó láttára feltámad benne zsidó érzése. Erről az ázsiai érzésről mondta Heine, hogy ha egy zsidó elesik, akkor tíz zsidó szalad, hogy felemelje. De ha egy keresztény esik el, akkor senki sem törődik vele. A nem zsidó olvasóra nézve ebből a Bródy Sándor cikkéből az a lényeges, hogy ugyanebből az alkalombólé nem írt sem Bródy, sem más, hogy hány magyar menekült volt az országban s azoknak miért nem adott Bródy nedovét. Nem adott és nem is igen adhatott, mert a menekülő magyarnak az utcán valamit adni senkinek sem jut eszébe.” (U. ott, 291. old.)
Olvasom Ágoston könyvét, benne a zsidóság szerepéről vallott negatív tapasztalatait, de legjobban a címben idézett mondat fáj: „A menekülő magyarnak az utcán valamit adni senkinek sem jut eszébe.” Vagy ez ma már netán másképpen van?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info