Sokan nem értik, miért oly titkosak a szabadkőművesség igazi céljai, miért, hogy programjukról gyakorta csak ellenségeik műveiben lehet olvasni? Egyáltalán, ha egy társaság célja önmeghatározása szerint a közjó szolgálata, az emberbarátiság, a felebaráti szeretet terjesztése, miért titkolódzik?
Messze nem mai kérdések ezek, persze, ugyanakkor a tényleges szabadkőműves művekből is meghatározható, mi az igazi szabadkőműves program. Nem az egykor oly hírhedt Leo Taxil-féle „leleplezések”-ből, hanem valódi vakolók nyilatkozataiból is éppen eléggé egyértelművé válik, mit akarnak igazából a szabadkőművesség képviselői Egy osztrák hitoktató (Franz Spirago) hat pontban fogalmazta meg egykor programjukat:
1. A katolikus Egyház tekintélye és befolyása megsemmisítése
2. A hitoktatás iskolákból való száműzése
3. A családok elkereszténytelenítése
4. A szerzetesrendek száműzése
5. A templomok állami tulajdonba történő átvétele
6. A nyilvános keresztény vallásgyakorlat megtiltása
Minden más cél (nemzeti öntudat felszámolása, globális pénzügyi diktatúra bevezetése, nemi devianciák terjesztése) mindezek következménye, tehetnők hozzá. Az első a hit és az erkölcs megsemmisítése. Persze nemcsak állami, nemzeti, hanem egyházi intézményeken belül is, éspedig mindennemű vallási kötelék fellazításával, sőt eltörlésével.
Spirago atya persze még egy olyan korban élt, amelyben a szabadkőművesség, legalábbis mai állapotához képest, olyan rákhoz volt hasonlítható, amely nem képezett nagyon kiterjedt áttéteket. De áttétek már akkor is voltak. Ezt bizonyítandó, így fogalmazott:
„A szabadkőműves konvent Párizsban (1905. április 3.) azt követelte, hogy távolítsák el a feszületeket minden nyilvános helyről, kórházakból, iskolákból stb., tiltsák el a körmeneteket és a harangozást s a papságot helyezzék felügyelet alá. A szabadkőművesek buenos-ayresi összegyűlésén (1905. szeptember 20.) ugyanezeket követelték s azonfelül még a szerzeteskolostorok feloszlatását és az egyházi ünnepnapok eltörlését. A szabadkőművesek követelik az egyház és állam elválasztását s ezzel együtt mindenféle papi járandóság megszüntetését, az eskü eltörlését, a kötelező polgári házasságot, a házassági elválások törvényes megkönnyítését (hogy ezáltal a keresztény családot alapjában támadják meg), a halottégetést és még sok egyebet, ami mind ártalmára van a hitnek és egyháznak.”
(Franz Spirago: Felnőttek katekizmusa. I. rész. Hittan. A X. német kiadás nyomán átdolgozta: Dr. Scheffler Ferenc teológiai tanár. Budapest, 1928. Szent István Társulat, I. köt. 71. old.)
Kérdés, hogy korunk történéseit figyelve mikor nyílik ki már végre legalább azoknak a szeme, akik önmagukat keresztényeknek nevezik? Persze ez a kérdés sem új egészen. A „Magyar Kultúra” 1936. január 5-i számában olvassuk:
„Hogy van-e a nevelőnek konstruktív világnézete, vannak-e építő célkitűzései, a kereszténységben gyökerező erkölcsi meggyőződései, van-e mindenekfölött magával ragadó s példaadó nevelői egyénisége, akár egyetemi katedrán ül az oktató, akár közép- vagy szakiskolában, akár egytermes falusi iskolában működik, azzal a liberális közoktatásügyi bölcsesség évszázadokon át egyáltalán nem törődött. Szabadkőmíves tanárok, szocialista tanítók épp olyan jók voltak neki (ha voltak olyan jók), mint például a szerzetes tanárok. A modern Franciaországnak körülbelül 90 000 állami tanár és tanítója szocialista, tehát atheista. De még a régi, liberális Budapest is előszeretettel dugdosta középiskoláinak katedráira a hitehagyott katolikus papokat. Nyilvános esküszegők mint nevelők! Lehet-e bizarrabb képe a bizarr helyzetnek?”
Mit is mondhatnók? Herkulesre valaha Augiász istállójának kitakarítását bízták, de az alighanem vendégszoba volt mai világunkhoz képest. Igaz, akkor még vakoláson mást értettek, mint jó néhány évszázad óta…
Ifj. Tompó László – Hunhír.info