Amint Vörösmarty Mihály írta egykor, nem más a dolgunk a világon, mint „küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért”. A sok nemtelen között, tehetnők hozzá. Akik ott vannak a felsőfokú képzésben is. Egyetemeink, főiskoláink ugyanis nemcsak a szellemi, hanem az erkölcsi fertő tanyái is.

Az Ujero.net a minap egy drámai leleplezéssel állt elő (Kovrig Attila: Sátáni megszállottság jelei a Corvinus Egyetemen). Idézem:

„A mókás csapatépítőnek, corvinusos identitást és integrációt elmélyítő rendezvénynek beharangozott 2014 augusztusában megtartott gólyatábor emlékei még mindig beszédtémát jelentenek. Azóta is elmaradt az etikai vizsgálat és a felelősségre vonás. A Szarvason megrendezésre kerülő gólyatáborban tíz fiatalt szégyenítettek meg, oly módon, amely még a legförtelmesebb, pornográf tartalmú orgiák meglódult képzelgéseit is túlszárnyalja. A dékánok kivizsgálták a botrányt kavaró történteket, ezt követően pedig az alábbi módon hárították a felelősséget: „Fegyelmi eljárás megindítását nem tartjuk indokoltnak tekintettel arra, hogy a gólyatábori vetélkedőn a részvétel önkéntes volt, nem történt kényszerítés!”

A Budapesti Corvinus Egyetem volt budai campusa az élelmiszertudományi, tájépítészeti és kertészettudományi karok 2014-ben is Szarvason tartották gólyatáborukat, ahogy ez már hagyományossá vált. A brutális események mindennemű kontroll nélkül zajlottak le, melyek szodomista jellegüknél fogva indokolttá teszik a sátáni titulust. A fiúknak mackósajtot kellett orral vagy nyelvvel egymás fenekébe dugni. Volt, akinek hét darab sajtot nyomtak fel a végbelébe és onnét nyalogatták ki a beavatottak. A lányok feladata az volt, hogy a fiúk lába közé szorított pálinkás üveget a hallgatói önkormányzatok képviselői által meghúzott vonalig be kellett kapni, így imitálva orális szexet. Pontszámot az kapott a versenyben, aki a legnagyobb részt kapta be az üvegből. A disznóól szintű, részeg orgia közepette, homoszexuális kapcsolatok szövődtek és teljesedtek ki nagyközönség előtt. Az alkohol mellett pedig a kábítószernek minősülő, tiltott szerek is fontos kellékei voltak a sátánista fekete misék hagyományain alapuló partinak.

Az eset nyilvánosságra kerülése óta a hallgatói önkormányzatok részéről három személy mondott le, de állításuk szerint nincs köze a történteknek döntésükhöz. Az említett karok azóta átkerültek a gödöllői Szent István Egyetemhez, így a két egyetem egymásra mutogat és a felelősök nincsenek megnevezve a súlyos ügyben. Pedig a felelősök kézre kerítése és példás megbüntetése rendkívül fontos lenne, megszégyenítésükkel és eltiltásukkal mindörökre példát lehetne statuálni és elejét venni a hasonló eseteknek.”

Nos, ilyenkor mondom – bár nyilván nem egyedül –, hogy vissza az erkölcstan tanításával! Ha már egyszer otthon, a családban nem kapják meg gyermekeink a minimális ismereteket, legalább az iskolafalakon belül kapják meg. De minél előbb. Persze tudom, lehet, hogy a bűn így is meg fogja találni az ajtórést, hogy behatoljon a tudomány művelésére hivatott csarnokokba, de elterjedését legalább meggátolja. Ugyanakkor azt is tudom, kérdés, kik is tanítsanak ott nekik etikát?

Kérdések kérdések hátán, mindenesetre amikor a fentebbi borzalmakról olvastam, feltettem még azt a kérdést is, hogy olyan új jelenség-e ez? Mi volt a helyzet például a két világháború között e téren? Eszembe is jutott rögtön egy név. Koszter atyáé (Koszterszitz Józsefé). Egyszerre volt katolikus pap és magyar nemzetnevelő. Elő is vettem mindjárt egy 1943-ban megjelent nevelési művet, amelyben ezeket írta:

„Budapesten több ezer a rendőrileg nyilvántartott homoszexuális férfiak száma; ugyanannyi a titkos bűnözőké, akikről nem tud a rendőrség. A világvárosi erkölcsi alvilágnak egyik legsötétebb foltja. Találkozóhelyeik vannak és titkos orgiáik; mások számára érthetetlen ismertető jeleik; felhajtóik és áldozataik. Mennyi fiú sodródik el Pesten ebbe a holtágba! És elvész a sárban, iszapban.

Ritkán hallunk róluk; inkább a sorok között olvasunk. Amikor arról írnak az újságok, hogy jómódú idősebb agglegényt a lakásán éjjel meggyilkoltak suhanc látogatói, akikkel előzőleg pizsamában együtt vacsorázott, borozgatott…Aki az élet mélységeit érti, arra gondol: szegény, nyomorult kölykök: áldozatai voltak perverz nemi bűnben, most a gyilkosságban őt magát áldozták fel a Sátánnak!…

Minden szeptemberben, amikor «új anyag» kerül fel Pestre, az egyetemek és egyetemi kollégium vidékét ellepik az éhesszemű homoszexuálisok. Egy-egy leányos képű, tiszta szemű fiú mennyi zaklatásnak, csábításnak van kitéve! Megszólítják, érdeklődnek; lakást kínálnak vagy protekciót felvételhez, álláshoz; kitűnően fizetett mellékfoglalkozást ígérgetnek; máskor sportpályára hívják, mert látják duzzadó, fiatal erejét és megtapogatják, hogy lássák, «milyen izmai vannak különösen kifejlődve»… Moziba hívják, vagy színházba, vagy a lakásukra és itatni próbálják…Azt mondják, távoli rokonok, akik eddig a szülőkkel haragban voltak, de az ifjú rokonon keresztül majd kibékülhetnek és sok mindenben segítségére lehetnek a családnak… Tanácsadók, mecénások, pártfogók és segítők…A fülemüle májusi dalának tizenhatféle változatát figyeltük meg egy éjtszaka a Kakukhegyen a cserkészeimmel; – a homoszexuális csábítónak ötször annyiféle dallama van. A szentimrések már tudják, mit jelent az «úri koldusok», «úri pártfogók», a «bús képű gyászolók», meg az «ismeretlen rokonok hívása. Ilyenkor másnap két jól megtermett öregdiák kíséri 140 el a megbeszélt találka helyére a gólyát és ott csendesen karon fognak s a kapualjba kísérnek egy jól öltözött idősebb urat, aki néhány perc múlva kissé zilált halmazállapotban távozik onnan, feltűnő módon gyorsabban, mint ahogyan jött, de esze ágába sem jut rendőr után kiabálni; loholtában vissza-visszanéz, nem jönnek-e utána…””

(Nos Rector… A magyar főiskolai hallgatók könyve. Szerk.: Koszter atya. Budapest, 1943. Szent István Társulat, 139-140. old.)

Káprázik a szemem. Már akkor is ez volt a helyzet? Ha igen, annyira viszont talán mégsem, mint ma? Aztán örök kedvencem, Berzsenyi Dániel is emlékezetembe ötlött: „minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, mely ha megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed.” 1810-ben írta ezt. Nem tudom, de lehet, hogy nálunk is az a helyzet, mint szinte mindenhol a világban, hogy nagyjaink szavai pusztába kiáltottak maradnak mindenkor?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info