Nem, a testvér nem tartotta magát erkölcscsősznek, mégsem tudta megállni, hogy ne jegyezzen meg valamit lépten-nyomon, pláne ilyenkor, nyáron. No de mi is volt az, ami ennyire megszólalásra kényszerítette?

„Egy keresztény természetesen nem prűd” – kezdte –, „hiszen az emberi testet Szent Pál apostollal a bennünk lakozó Szentlélek templomának tekinti, tehát szentnek. Ám azért az mégiscsak felháborító, hogy vannak olyan önmagukat kereszténynek nevezők – nem kérdés persze, melyik nemhez tartozók –, akik félmeztelen pózokban reklámozzák önmagukat közösségi portálokon, s aztán csodálkoznak, ha túlságosan is felkeltik ezzel a másik nembeliek figyelmét.

Vajon miért gondolják oly sokan magukról, hogy akkor lesznek igazán kelendők, ha testüket vásárfiába viszik? Miért hiszik, hogy a pózolás, a rúzs, a körömlakk kívánatosabbakká teszi őket, mint természetes szépségükben való ragyogásuk? Talán véletlen, hogy a másik nembeliek így alig találnak közmondásosan mindhalálig hű hitvestársra, aki egyszerre feleség és édesanya?”

Ekként beszélt, majd megérezte, hogy megint összesúgnak a háta mögött – „Futóbolond csuhás. Ilyenek mind.” De nem reagált. Belefáradt. Csak szomorúan konstatálta, hogy úgy tűnik, sokaknál e téren is érezhető – sőt mindenekelőtt épp e téren –, mennyire kimaradt életükből a hittan, sőt maga a gyermekszoba. De végül is nem elítélte, csak nagyon, de nagyon sajnálta őket.

„Bárcsak elgondolkodnának azon, hogy mi végre is vannak a világon.” – sóhajtott egy nagyot, aztán, vigasztalást keresve, egy öreg platánfa árnyékába húzódva reverendája mély zsebéből előhúzott egy bőrkötéses, százötven évvel ezelőtt kétszáz példányban Pécsett megjelent, az ottani kispapok Szent Pál Társulata által németből magyarított katolikus leánynevelési kézikönyvet…

Ifj. Tompó László – Hunhír.info