Nézem a Mazsihisz honlapját s megakad a szemem egy hosszú irodalomjegyzéken. A Síp utcai zsidó fajvédő társaság könyvjegyzéket közölt a zsidóság tanulmányozásához. Jó, rendben, legyen, mondhatnók. Csakhogy, finoman fogalmazva, féloldalasra sikerült. A jegyzéket Peremiczky Szilvia, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem adjunktusa állította össze, hogy „vezérfonalat adjon a zsidó történelem és kultúra tanulmányozásához”.

Már a bevezető néhány mondat közül az elsőn megakad a szemem:

„A bibliográfiák célja, hogy zsidó történelem és kultúra iránt érdeklődök számára a szakirodalom utáni keresgélést megkönnyítsük.”

Úgy látszik, a Síp utcában nincsen korrektor. Ha lenne ugyanis, e mondat így aligha jelenhetett volna meg. Helyesen ez lenne:

„A zsidó bibliográfiák célja, hogy zsidó történelem és kultúra iránt érdeklődök számára a szakirodalom utáni keresgélést megkönnyítsük.”

De nézzük ezek után magát a bibliográfiát! A jegyzék kétharmada a holokauszttal, az antiszemitizmussal és Izrael állammal foglalkozik. Úgy látszik, ez a judaizmus gerince – legalábbis a Síp utcai fajvédőknél. Eltöprengek egy pillanatra. Netán ezután az lesz a módi, hogy a magyar történelem forrásai közül többnyire csak azok sorolandók fel, amelyekben kiemelten van zsidó vonatkozás?

Ám van itt más is. Nézem a szerzőket, és szinte csak a zsidósággal szemben pozitívan elfogultakat találok közöttük. De közülük sincsen azért mindenki benne. Hiányzik – csak úgy találomra – például Graetz Henrik zsidó történelme vagy Újvári Péter Magyar Zsidó Lexikona. Alapművekről van szó pedig. Ugyancsak hiányzik a szintén zsidó Fejér Lajos könyve (Zsidóság). Komoróczy Géza ugyanakkor nem hiányzik, természetesen, sőt ő ilyen kontextusban csak sűrűn szerepelhet.

Szintén hiányzik vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály műve, „A zsidókérdés magyarországi irodalma” (1943). Hja persze, a szerző antiszemita! Zeke Gyula történészt idézem:

„A bibliográfia használója kénytelen félretenni a vészkorszak dicstelen szereplője iránti ellenérzését. Az összeállítás igen gazdag, mellőzhetetlen a történeti kutatás számára.”

(Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526-1945. Bp. 1992. Századvég, 334. old.)

Nem mellesleg Gonda László említett művét sem találjuk a jegyzékben. Ezek után persze már nem meglepő az sem, hogy a tiszaeszlári gyilkosságról Kende Tamás propagandakönyvén és Kövér György monográfiáján kívül csak Eötvös Károly regényét (A nagy per, mely ezer éve folyik, s még sincs vége) említi. Bary József, Ónody Géza, Verhovay Gyula, Marschalkó Lajos idevágó művét felejtsük is el!

„Sine ira et studio”, harag és részrehajlás nélkül vizsgálandó a történelem, tudjuk Tacitus óta. Tudjuk? Hát nem mindenki, aki itt él közöttünk.

Ha már Kolosváry-Borcsa nevét említettem, hozzáteszem: valóban mindmáig nélkülözhetetlen munkájában nemcsak az antiszemita, hanem a filoszemita műveket is felsorolta. Ez utóbbiak vannak művében többségben amúgy. Ő még tudta, miként kell lelkiismeretes munkát végezni. Árnyaltan, higgadtan, indulatmentesen, ja és hogy a varázsszót el ne felejtsem: objektíven. Tárgyilagosan.

Most látom azonban, elszaladt velem ama bizonyos. Objektivitást írtam az előbb. Jó, de ezt a Síp utcai fajvédő társasággal kapcsolatban leírni nem ábránd vajon?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info