Még ha talán úgy is tűnik emberi elménkkel, megkésve, figyelmeztető nyilatkozattal állt elő nemrég Monsignor Michel Schooyans, II. János Pál pápa első számú tanácsadója, aki közel állt XVI. Benedek pápához is. A Lifesitenews-on közzétett elemzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy „a családszinódus egy mélyreható nyugtalanságot indított el az Egyházban”, ami miatt „az Egyház alapjaiban van megkérdőjelezve”.
Miről is van szó konkrétabban? Van egy csoport az Egyházban, amely „az Egyház néhány legmagasabb hivatalának támogatásával működik”. Képviselőinek fő célja a hagyományos keresztény etika szigorúságának enyhítése. Eszerint például a házasság felbonthatatlansága már meghaladott a mai kor embere számára, ezért „újra kell gondolni” a házasságról vallott eddigi tanítást („hadd áldozzanak az elváltak…” – mondják ennek jegyében): „Úgy vélekednek, hogy találnunk kell utakat, amelyek oda vezetik az Egyházat, hogy összeegyeztesse az erkölcsi tanítását az emberi szenvedélyekkel.”
Ilyetén a liberális egalitarizmust támogatják, ami miatt az Egyház egysége veszélybe került, általuk „elfogult, néha demagóg javaslatok születnek a decentralizációra, amelyet főként a reformáció lutheri ága inspirál”. Igen, a lutheri, hiszen Luther szerint az emberi természet annyira megromlott, hogy képtelen a jóra, Isten kegyelme elfogadására, úgyhogy ilyetén nincsen szükség Egyházra, hierarchiára, a kegyelem elnyerésének eszközeire, vagyis a szentségekre.
Arra is int Schooyans, hogy a katolikus Anyaszentegyház „nem arra kapott küldetést az Úrtól, hogy módosítsa a Krisztus által tanított igazságokat ezekben az ügyekben”, hiszen „az Egyház ennek a kincsnek az őrzője”. Viszont jó ideje mintha ez nem lenne evidencia már vezető teológusok köreiben sem: „A magatartási szabályok, amelyek az Úr akaratát tükrözik, és az Egyház Tanítóhivatalára hagyományozódtak, fokozatosan hanyatlanak.” Drámai folyamatra mutatott rá végül:
„Egy cselekedet erkölcsi értékelése már nem attól függ, hogy megfelel-e Isten akaratának, ahogy a Kinyilatkoztatás feltárta nekünk. Hanem a morális ügynök szándékától függ, és ezt a szándékot alakíthatja és formálhatja egy spirituális tanácsadó kísérő, aki „támogatja” azt, akit kísér. Annak érdekében, hogy megfeleljen az elvárásoknak, a spirituális tanácsadónak tompítania kell az áthagyományozott tanítás szigorát. A pásztornak kell majd igazítani a szavait az ember természetéhez, amelynek szenvedélyei a természetéből adódóan bűnhöz vezetnek. Ezért száműzik az eredeti bűnre és kegyelemre történő utalásokat.”
Kérdezhetnők, és persze joggal, hogy Schooyans miért csak most mondja mindezt, de fontosabb, hogy levonjuk a tanulságot mindebből. A Sátán nem végez félmunkát. Először csak kívülről támadja az értékeket, azok legfőbb hordozóját, az Egyházat. Aztán amikor látja, hogy ezzel csak félmunkát végez – hiszen nem következik be tömeges elpártolás az Egyháztól –, akkor már belülről: befurakodik a testébe, és egy idő után soraiban szinte már csak az ő hangját lehet hallani.
De hogyan engedheti meg ezt Isten? – kérdezik bizonyára sokan. Pedig valójában nagyon egyszerű a felelet. A bűn következménye nem lehet más, mint a büntetés. Ha egyrészt mi magunk sem követjük mindenben Krisztus Urunk tanításait, másrészt engedjük, hogy az Ő ellenségei tort üljenek rajtunk azzal, hogy hamis tanításait követjük, akkor hát ez az „eredmény”. Nem Isten, hanem egyesegyedül mi vagyunk az okai helyzetünknek – egyéni és közösségi életünkben. És ugyanez vonatkozik a katolikus Anyaszentegyházra is, tekintettel a köreibe éppen a mi hathatós közreműködésünkkel befurakodott démoni erőkre.
A végső győzelem azonban a világ győzedelmes Királynőjéé lesz, a magyarok égi Királynőjéé, a boldogságos és szeplőtelen Szűz Máriáé. Addig azonban teljesen meg kell tisztulnia világunknak, ezért át kell esnie a büntetések stációsorozatain. Annál nagyobb lesz azonban végül azok öröme, akik nem Istenre, hanem a Sátánra fütyültek. Csak remélhetjük, sokan lesznek közöttük magyarok is…
Ifj. Tompó László – Hunhír.info