Közmondásosan nincsen semmi új a nap alatt. A kommunista pártok, mozgalmak működését megalapozó bolsevista szemlélet nálunk már 1919-ben az állam és a család meghaladottságát hirdette. Brüsszel csak kopírozza azt, amit a bolsevisták már régen „törvénybe iktattak”.
Elég csak az 1919-es magyarországi „Tanácsköztársaság” törvénykezését megismernünk ehhez. Idézzük csak fel „A bolsevizmus Magyarországon” című, Gratz Gusztáv történész szerkesztésében 1921-ben megjelent tanulmánykötetet. Ebben ezt olvassuk:
„A bolsevizmusnak nincs szüksége államra (lásd alkotmányának 1. §-át), nem csoda tehát, ha az államot fenntartó oszlopot is ledönti és a sárba rántja azzal, hogy a társadalmat a maga erkölcsi képére formálja, illetve deformálja. Ezt a házassági jog újraszabályozása útján sikerült is elérnie. Ezzel eléggé sietett is, mert már 1919. március 25-ikén meghozta a várva várt VIII. számú rendeletet az együttélés házassággá nyilvánításáról. Ez a rendelet a „Tanácsköztársaság” c. hivatalos lapban nem jelent ugyan meg, sőt a következő napon a hírlapokban, amelyek azt más rendeletek kapcsán közölték, az foglaltatik, hogy „a közlés tévedésből idő előtt történt és a rendelet hatályosnak nem tekinthető”, mégis minthogy az a „Proletárjog” által kiadott gyűjteménybe fel lett véve, és a proletárság ujjongva fogadta, azt a proletárvilágot és a kormányzótanácsot is jellemző adatként „Az Ujság” 1919. évi 72. száma alapján közlöm:
„Az együttélés házassággá nyilvánítása. A F. K. VIII. sz. rendelete.
A F. K. VIII. sz. rendelete.
1. §. Azok, akik között legalább egy év óta házasságon kívüli állandó együttélés (vadházasság) áll fenn, és nem egyeneságbeli vérrokonok vagy testvérek, a házasságot minden házassági akadályra való tekintet nélkül megköthetik. E végből lakóhelyük anyakönyvvezetőjénél bejelenthetik, hogy együttélésüket házasságnak nyilvánítják. Az anyakönyvvezető erről a bejelentésről jegyzőkönyvet vesz fel, a feleket házastársaknak nyilvánítja, és a házasságot az anyakönyvbe bejegyzi. A házasságot az itt leírt módon azok is megköthetik, akiknek van házastársuk, akitől különváltan élnek. Ilyenkor ez a régi házasság az új házasság megkötésével megszűnik.
2. §. Ha a korábbi házasság ily módon megszűnik, külön eljárással kell megállapítani azt, hogy a volt feleség, aki a különélésre okot nem adott, volt férjétől milyen tartást követelhet. Ugyancsak külön eljárás állapítja meg az egyéb vagyoni követeléseket és a gyermekek elhelyezését. Ezt az eljárást az igazságügyi népbiztos rendelettel fogja szabályozni.” (Ez be nem következett.)”
Tehát „trendi” lett az együttélés, az élettársi kapcsolat, a konkubinátus. A liberalizmus által a tizenkilencedik század végén a magyar országgyűlés torkán lenyomott polgári házasságkötés meghozta a „gyümölcsét”. A házasság felbontható bármikor, bárki bármikor bárkivel „összeállhat”…
De nézzük csak tovább, éspedig az 1919. május 19–én kelt XCIX. F. K. számú rendeletet „a házasság felbontásá”-ról!
„A házasság felbontása.
„1. §. Ha a házasfelek házasságukat közös megegyezéssel megszüntetni kívánják, ezt a szándékukat akár az anyakönyvvezetőnél, akár a bíróságnál személyesen élőszóval bejelenthetik. A bejelentésről a házasfelek személyazonosságának megállapítása után jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet mind a két házasfél aláír. Az ilyen bejelentés alapján a bíróság a házasságot tárgyalás nélkül végzéssel felbontja. A végzés azonnal jogerős.
2. §. Ha a házasság felbontását csak egyik fél kéri, a bíróság a kérelemre tárgyalást tűz, és erre a másik felet is megidézi. Ha a másik fél a tárgyaláson vagy a tárgyalás előtt személyesen bejelenti, hogy a házasság felbontásához hozzájárul, a bíróság az 1. §. szerint jár el. Ha pedig a másik fél a házasság felbontását ellenzi, a bíróság ítélettel határoz. A bíróság a házasságot felbontja, ha a házasfelek egyéniségének és életviszonyainak gondos figyelembevételével oly körülményeket állapít meg, amelyek miatt az életközösség további folytatását a házasfélnek nem lehet többé kötelességévé tenni.
3. §. A házasságnak a jelen rendelet értelmében történő megszűnése esetében a házastársnak és a gyermekeknek tartása, valamint ez utóbbiak elhelyezése felől megegyezés hiányában a bíróság dönt. Az a házastárs, aki a házasság felbontásában nem hibás, tartást követelhet, ha az eltartásra rászorul. A közös gyermekek tartásáról a házasfelek jövedelmük arányában kötelesek gondoskodni.
4.§. A házasság felbontását kimondó ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.”
Az idézett tanulmánykötet ehhez az alábbi kommentárt fűzte:
„Ezekből a rendeletekből nyilvánvaló, hogy a házassági köteléknek a feloldása minden módon elő van segítve. Ez kitűnik főleg abból, hogy amíg abban az esetben, ha az illető hatóság a házasságot fel nem bontja, fellebbvitelnek van helye, a rendelet ezt megtagadja ott, ahol a házasságot a hatóság – ha a másik fél nem is egyezik bele – feloldja. Ezt kell-e igazságosságnak és erkölcsiségnek tartani a proletárok lelkivilágában? Hát ezért hangsúlyozták ők, hogy „a proletárdiktatúrának legfontosabb feladata a proletárlelkeket a szocialista világnézettel átitatni” (K. K. 39. számú rendelete.)?”
E rendeleteket már csak egy paraszthajszál választja el az azonos neműek házassága törvénybe iktatásától. Hiába, nálunk akkor 133 nap alatt nem futott mindenre nekik. Az akkor megindult ló azóta elszaladt azonban. Már Brüsszelbe is eljutott.
Mondhatnók, a történelem ismétli önmagát. A fentebbi törvényidézetek félelmetes párhuzamost mutatnak a bolsevista törvénykezés és a brüsszeli törvénykezés között. Ezek után tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy a mindmáig továbbélő bolsevizmus olyan, mint egy százfejű hidra, legyenek ágai Budapesten vagy Brüsszelben.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info