A magzat- és házasságvédő Citizen.GO csoport tiltakozik az ENSZ nők elleni erőszakkal és diszkriminációval foglalkozó szekciójának áprilisi jelentésében foglaltak ellen. Teljes joggal. A jelentésben ugyanis az áll, hogy az abortusz ellenzése „a női test eszközzé tétele és politizálása, sérti a nők emberi jogait”, sőt, „kínzásnak minősül”.
A Citizen.GO tiltakozásában pedig ezt olvassuk:
„Az emberi élet védelme az emberiség elsődleges kötelessége, ezért a nemzeti és nemzetközi szerveknek is elsődleges feladatuk kellene, hogy legyen.
A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 6.5 cikkében ez áll:
„Halálbüntetést nem lehet kiszabni a 18. életévüket be nem töltött személyek által elkövetett bűncselekmények miatt, és azt terhes nőkön nem lehet végrehajtani.”
A Gyermek jogairól szóló Egyezmény preambuluma pedig kimondja: „a gyermeknek, figyelemmel fizikai és szellemi érettségének hiányára, különös védelemre és gondozásra van szüksége, nevezetesen megfelelő jogi védelemre, születése előtt és születése után” egyaránt.
Kérem utasítsák el az említett dokumentumot, amely nemcsak, hogy ellentétes a már aláírt megállapodásokkal, de rendkívül messze van a társadalmi valóságtól általánosságban véve is, a nők valódi igényeit figyelembe véve pedig különösen.”
Minden egészséges erkölcsi érzékű embernek tudnia kell, hogy az abortusz nem legalizálható. Persze nem mai keletű az abortusz melletti lobbizás. Olyannyira nem, hogy egy magyar katolikus teológus 1944-ben már ezt írta:
„Az abortus módjait, sajnos, a mi népünk is már szélesen ismeri. Az orosz Szovjet megengedte 1920-ban a terhesség megszakítását az első három hónapban. Erre oly tömegek jelentkeztek a kórházakban, hogy 1925-ben kénytelenek voltak az engedélyt megszorítani. A cseh-szlovák köztársaság törvényjavaslatot készített, hogy négy megszületett gyermek után az orvos büntetlenül szakíthatja meg a további terhességet.”
Arra is kitért, hogy azok, akik az anya meg a társadalom, egészségének megvédésére hivatkozva lobbiznak az abortusz legalizálása mellett, mennyire nem keresztény alapokon állnak:
„Amit a falusi nép a kis macskákkal szemben alkalmaz, azt szeretnék a gyanús egészségű gyermekekre is alkalmazni. A spártai Taigetos-hegy jöjjön elő ismét. Ez a keresztény érzület teljes összeesése. A teremtés rendjébe akarnak beleavatkozni. Pedig ez bölcsen van megcsinálva. Mint a növény- és állatvilágban, úgy az embernél is a degenerált (és a túlfinomodott) nemzedék nem csíra- és életképes. Ott megszakad a további fejlődés emberi beavatkozás nélkül is.
Hogy közben a társadalomra teher is járul, ez a keresztény szeretet alkalmazásának a terepe. Gyógyíthatatlan nyomorékok mindig voltak és vannak az emberek között. Ez azonban a műveltség magaslatáról semmit sem vont el. Sőt az orvostudomány fejlődésére és karitatív intézmények emelésére ez adta az alkalmat.
A Casti connubii [XI. Pius pápa 1931-ben kelt enciklikája a keresztény házasságról – Ifj. T. L.] mindezekre alkalmazza Szent Pál mondását (Róm 3, 8): „Non faciamus mala, ut eveniant bona.” [Miért ne cselekednénk rosszat, hogy jó származzék belőle? – Ifj. T. L.] Akik ezt az elvet vallják, a körlevél szerint elfeledkeznek arról, hogy a család szentebb az államnál és hogy az emberek elsősorban nem a földnek és világnak, hanem az égnek és örökkévalóságnak születtek.”
(Dr. Török Mihály: Medicina et Psychiatria Pastoralis. II. bővített kiadás. II. köt. Psychiatria Pastoralis. Esztergom, 1944. Buzárvits Gusztáv Könyvnyomdája. 230-231. old.)
De idézhetnők Evetovics Kunó morálteológust is, aki leszögezi, hogy a magzatelhajtás (művi vetélés, procuratio abortus) a Tízparancsolatból az ötödik elleni halálos bűn:
„Tilos az éretlen méhmagzat közvetlen megölése magzatelhajtás útján. Az embrio már a conceptio után megkezdi életét s további kifejlődését csak az anyaméhben való megmaradása biztosítja: eme egyedüli életlehetőségtől való megfosztása biztos halált, az élet kioltását jelenti. Az emberi embrio a hetedik hónapig még nem elég fejlett ahhoz, hogy az édesanya méhétől különváltan éljen: magzatelhajtáson, művi vetélésen az ilyen fejletlen embrio távoztatásáét kell érteni. A hetedik és kilencedik hónap vége között elválasztott magzat élete kedvező körülmények mellett megmenthető. A magzatnak az anyaméhből ebben az időben történő távoztatása, a szülés siettetése (acceleratio partus): ilyenkor tehát koraszülésről van szó. Nem szabad a még fejletlen magzatot közvetlen beavatkozással az édesanyától elválasztani, s ezáltal az embrió életét kioltani: súlyos okból azonban szabad a fejlett magzat születését siettetni. Megfelelően súlyos okból megengedett a közvetett magzatelhajtás, például ha az anya életveszélyes betegségben van s gyógyítás céljából használt szer közvetlenül a betegség távoztatására, nem pedig a magzat megölésére irányul, s más mód nincs az anya orvoslására, s végül, ha a gyermeket a lehetőség szerint megkeresztelik.
Az Egyház az ordinariusnak fenntartott kiközösítéssel sújtja azokat, akik a magzat elhajtásában részt vesznek, nem véve ki az anyát sem, ha az elhajtás tényleg bekövetkezett.”
(Dr., Evetovics Kunó S. O. Cist.: Katolikus erkölcstan. II. rész. Budapest, 1940. Szent István Társulat, 99. old.)
A méhmagzatnál bizony nincsen csodálatosabb. Csodálatosabb és titokzatosabb, mint a növény- és állatvilág minden rejtelme. Hiszen belőle Krisztus országának, az ő Anyaszentegyházának új tagjai lesznek, ha megkeresztelik őket. Mihályfi Ákos kézikönyvét idézem:
„A régiek az emberi embriót csak akkor tekintették lélekkel megáldottnak, amikor már emberi alakja volt, ők tehát megkülönböztettek lélekkel felruházott magzatot (foetus animatus) és lélekkel még fel nem ruházott magzatot (foetus inanimatus): ez utóbbit még nem tekintették embernek, tehát nem tartották megkeresztelhetőnek sem. Újabban azonban úgy a fiziológusok, mint a bölcsészek általánosan tanítják, hogy az emberi embrió a megfogamzás után lélekkel bír s a hittudomány is magáévá tette ezt a felfogást, főleg a szeplőtelen fogantatás dogmája alapján. Következésképpen minden koraszülött magzat, ha még emberi alakkal nem is bír, csak embrionális állapotban van, megkeresztelendő. „Gondoskodni kell – mondja az új egyházi törvénykönyv –, hogy minden korszülött magzat, bármely időben született, ha él, föltétlenül; ha kétes, hogy él-e, föltételesen megkereszteltessék.”
A burokban elvetélt magzatnál azonban nem elég a burkot önteni le vízzel, minthogy a burok nem a magzat része; hanem a burkot föl kell hasítani s a benne levő embriót langyos vízbe alá kell meríteni s közben elmondani a keresztelés szavait.
Laikus ember nagyon nehezen tudja megítélni, hogy az ilyen még embrionális állapotban levő elvetélt magzat él-e még, avagy már meghalt. A halálnak egyetlen biztos jele a rothadás. A már rothadó elvetélt magzatot tehát nem szabad megkeresztelni. A többit mind meg kell keresztelni; amelyiknél kétes, hogy él-e még, a keresztség föltételesen végzendő. De természetesen nem kell megkeresztelni a fej nélkül született magzatot (foetus acardiaci), valamint az alaktalan hústömeget sem, melyben az elhunyt embrió már teljesen feloszlott (molae).”
(Dr. Mihályfi Ákos teológiai tanár: Az emberek megszentelése. (Szentségek és szentelmények) 2. javított kiadás. Budapest, 1926. Szent István Társulat, 50-51. old.)
Miért is idéztem most mindezt? Azért, hogy lássuk, minő égbekiáltó bűnt követ el az, aki lemond méhmagzatáról, hiszen ezzel Isten országának kiterebélyesedését akadályozza meg. Csak remélhetnők, hogy a Citizen.GO tiltakozásához minél többen csatlakoznak. S ne feledjük, hogy ezt persze legelső helyen az életet szentnek tartó Teremtő követeli meg!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info