A testvérnek egyszer egy székely ezt mondta: „Sok a rossz arcú ember ott maguknál Pesten!” Igen, ez ugrott be neki rögtön a minap, amikor a pesti metrón vele szemben megpillantott valakit. Hja, a külső. A nadrág, a zakó, az ing, a testtartás, a kéz- és arcmozdulatok. Ezek mindent elárulnak.

Mindegy, hogy hívják. Történész. Bizonyos szavaktól undorodik. Erkölcs, haza, hit, kereszténység, magyarság, nemzet, vallás. Ezektől elkámpicsorodik, olyannyira, hogy tekintete ilyenkor óhatatlanul is a Hieronymos Bosch pokolról festett képét benépesítőkét juttatja a halandó ember emlékezetébe.

Szóval ez a jóember leginkább csak a magyar ábécé legutolsó betűjét kultiválja. Hogy ezt vajon most származási alapon teszi-e, vagy amúgy egyébként is, végül is lényegtelen. A lényeg, hogy szabadság, egyenlőség, testvériség légyen..De persze csak azoknak, akik szintén ugyanezzel a betűvel kezdik az ábécét.

Ült hát a testvér, aztán azt látta, hogy valósággal fekvő testhelyzetéből feltápászkodik és leszáll. Válltáskájában bizonyára ott hordja elnyűtt, T betűvel kezdődő, egyszavas című könyvét. Vagy valami egyebet atyamesterétől, bár annak szerzője meg L-lel kezdődik, esetleg M-mel. Mindegy, ők is az utolsó betűt szerették legjobban ábécénkből. Hiába, egyet nem lehet tőle elvitatni. Szolidáris az övéivel.

A testvér elmerengett egy pillanatig. Tegyük fel, feltámadna hirtelen az Esti Kornél írója. Vajon belevenné-e őt is e kötete esetleges folytatásába? Dehogyis! – villant át agyán. Alighanem untig elege volt már neki mindazok megörökítéséből, akikkel a múlt század tizenkilencedik évében volt kénytelen találkozni Pesten – nem most meg vele foglalkozni. Egyszóval elege volt a tizenkilencesekből.

Fellélegzett ugyan a testvér, amiért eggyel kevesebb rossz arcú ember utazik tovább a szerelvényen, de az azonban csak nem fért a fejébe valahogyan továbbra sem, vajon miért, hogy a tizenkilenceseket oly sok történelmi kérdés megítélésében máig olyan vakon követik a „népem-nemzetem-hazám” jeligéjűek?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info