A testvér, hogy, hogy nem, a Szittya Vitézek Társaságába tévedt. De nem sokáig tartott ottléte. A jelenlévők ugyanis éppen versfaragásaikat mutatták be egy általuk szkítának nevezett lombsátor hűvösében. Amint megpillantották reverendájában, először megijedtek – hátha eretneküldözésbe kezd –, de aztán gondoltak egyet mégis és felkérték, bírálja meg első és második helyezettjük teljesítményét.

A rangidős szittya vitézek egyike oda is lépett hozzá, akinek vizes haja hosszú csimbókokban borította be a vállát, hogy átadja a helyezettek versmappáit, melyeket azonban buzgalmában hirtelen elejtett és a szél szerteröpítette lapjait. A fiatalabb szittyák persze azonnal felpattantak trónusukból, de így is csak foghíjasan tudták egyberakni a vágtató rímekkel sűrűn teletűzdelt lapokat. A szittya honleányok egyre idegesebbek lettek, a testvért akarták végre hallani. A második helyezett rögvest kezébe is nyomott egy oldalt saját terméséből. A testvér előtt táncolni kezdtek a betűk, amikor olvasta:

Az Isten nevében
Itt vagyok én népem
A honi határon,
Rézdobok, trombiták
Riadozzatok át
Nagymagyarországon!

El is komorodott szomorúságában, amiért már megint csak klapanciákat kapott kézhez, de ezt a jelenlévők úgy értelmezték, hogy bizonyára annyira meghatották e sorok, hogy nem talál szavakat megilletődöttsége kifejezésére. De előállt az első helyezett is, akinek lapján meg ezeket találta:

Attila büszke népe, ne feledd,
Hadurunk szelleme itt lebeg.
Győzelmet hirdet ma is minekünk
Szkítákról zeng dicső énekük.

Fokosok, balták, nyílhegyek
Árpád nevét is hirdessétek.
Kik az ő útján lépkedtek
Nevét soha ne feledjétek.

Fel hát, véreim, a nyeregbe,
A mi nyilaink győzedelmesek.
Ki tőlük meg nem retten,
Attila ostora végez majd vele.

Most viszont már meg kellett szólalnia. Kis cselhez folyamodott. Megkérdezte, hogy a díjazottaknak melyek a kedvenc ételeik, és el tudják-e őket készíteni? Szüreti bőséggel sorjázták étkeiket, biztosítva, hogy méltatásaiért cserébe elkészítik neki valamennyit. Ám erre nem került sor, mert a testvér szigorúan így szólt: „Ha ilyen jók a szakácsmesterségben, miért efféle klapanciák faragásával vesződnek?”

Ifj. Tompó László – Hunhír.info