Minden csoda három napig tart, és a gödöllői cukrásznak is bele kell törődnie abba, hogy nem övé a világ. Tudomásul kell vennie, hogy eljárt felette az idő és ha nem hajlandó megváltozni, be kell fejezze tevékenységét, nem pedig az őt jogosan feljelentőt kell nemtelenül minősítenie.
A propeller.hu kamerája bejutott Illés bácsi cukrászdájába. Nos, az öt és fél perces videofelvételen látottak százszázalékosan megerősítették mindazt, amit a minap írtam ez ügyben. És ezzel, Istennek hála, nem voltam egyedül. Megszólalt Ablonczy Balázs történész is a válasz.hu-n (Legyünk észnél: Illés bácsi üzlete nem cuki). Ebből idézek:
„Utoljára talán Priskin mágus norvégok elleni bombagólja váltott ki olyan frenetikus érzelmeket, mint Barna Illés bácsi, gödöllői cukrász kisvállalkozó esete. (A kicsinyítés különben a legbiztosabb módja, hogy áldozati, s így a közvélemény rokonszenvére igényt tartó pozícióba helyezzük magunkat. Így sokszor bácsik, nénik, kisnyugdíjasok, sőt kisemberek állnak szemben a gonosz hivatalokkal, s természetesen mindig előbbieknek van igazuk.)
Legyünk erősek: ez nem egy édes kis retró cuki, ahol az Illés bácsi mellkasszőrével keveredett krémes majszolása közben egy pillanatra vállunkra telepedik az ifjúság kék madara. Hanem igénytelen és – legalábbis a hatósági vizsgálat szerint – potenciálisan veszélyes vendéglátóipari egység. Béküljünk meg a gondolattal, hogy 1976-nak mindörökre vége és sok felkiáltójellel, meg helyesírási hibával tarkított Facebook-posztok sem hozzák vissza – a szabályok betartása alól pedig még a bácsiság sem ad felmentést.”
Igen, hajszálpontosan erről van szó. De visszatérve egy röpke pillanatra a videofelvételre. Az ember nem tudja, sírjon-e vagy nevessen az Illés bácsi által elmondottakon. Kijelentette, hogy nem is érti, mi a probléma, amikor minden rendben van körülötte – még asztala is tiszta! –, minden kötelezettségének mindig eleget tett, majd közölte, hogy gyermekei azt mondták, ha megtudják, ki jelentette föl, „kivégzik”. „Komoly embernek tartom magam, rengeteget tettem ezért az országért.” – tette még hozzá, végül pedig, hogy aki betelefonált, „egy senkiházi”. „Ilyen nincs, hogy csak úgy valakit tönkreteszünk.” – zárta mondandóját.
Ilyenkor mondja az ember, hogy aki így viselkedik, annak elgurult a gyógyszere. Még egy. Aki elvárja, hogy koszban, mocsokban is felkeressék üzletét, önmaga, hivatása és vevői iránti tiszteletlenségét fejezi csak ki. Mondhatnók, komoly ember így nem nyilatkozik. Helyette bocsánatot kér az eddigi állapotokért és azután vagy felújítja normálisan, vagy bezárja a boltját.
Hiába, úgy tűnik, vannak, akik a kádári világ igénytelenségétől nem tudnak, vagy talán nem is akarnak megszabadulni. Ablonczyt idézem ismét: „Számos szeretnivaló tulajdonságunk mellett nekünk, magyaroknak van egy nagy hibánk: okos emberek úgy mondják, nem érték-, hanem struktúrakonzervatívok vagyunk. Félünk a hagyományt okosan megőrizni, ellenben görcsösen ragaszkodunk mindenhez, amiről úgy gondoljuk, összeköt minket a szinte mindig idealizált múlttal. Aki látott már hétvégi telkek sufnijában endékás permetezőtartályt rohadni vagy végighallgatott botladozó, nyolcvan évvel ezelőtti frázisokból építkező alpolgármesteri beszédet egy kerületi szoboravatáson, tudja, miről beszélek.”
Hát ennyit erről. Persze más kérdés, hány és hány hasonló cukrászdát, sőt éttermet lehetne a higiénia elégtelensége miatt bezáratni. Megint egy más kérdés, hogy a legszigorúbb tisztasági előírásoknak maradéktalanul megfelelő vendéglátó egységekben árusított termékek miből készülnek, valódi, vagy pedig veszélyes adalékokkal elegyített, kétes származású anyagokból? Mindenesetre tény, hogy a hagyomány és a tisztaság megfér egymással. Példa erre az általam a minap Illés bácsi cukrászdája kontrasztjaként jellemzett, 1926-ban alapított cukrászdája szülővárosomnak, Szombathelynek – amely, amint utóbb megtudtam, Mészáros Cukrászda néven még ma is működik.
Végül, de nem utolsósorban őszintén örülök annak, hogy sokan megértették mindannak igazságát, amit a napokban ez ügyben írtam. Volt ugyan, aki arra kért, ne álljak be „az öreg cukrászmestert mocskolók közé”, de az erre való kérdésemre, hogy bemenne-e ő vajon egy olyan cukrászdába, ahol minden ragad a kosztól, nem felelt. Lehet, hogy mégsem romlott el még teljesen földi világunk?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
