„Antiszemitizmusom, mint olyan, nincs: senkit sem gyűlölök a származása miatt, de senkinek a bűneit, és különösen a magyarság elleni ártásait nem hallgatom el a származása miatt.” Csurka Istvánt idéztem, így fogalmazott még 2007-ben egy vele készült (az Ellenállás című, 2008-ban megjelent kötetében olvasható) interjúban.

Ez evidencia. Persze nem mindenkinek az. Például György Péternek, a liberális esztétának nem az. A Néphazugság tegnap közölte nekrológját Réz Pálról. Ebből idézek:

„Pontosan tudta, hogy a magyar irodalom a magyar nyelven írt és magyarra fordított szövegek összegével azonos.”

Igen, Réz Pál pontosan tudta azt, amit György Péter nem: bizony nem elég magyarul írnia valakinek ahhoz, hogy magyar író legyen. A Réz által alapított Holmi című irodalomi-kritikai folyóirat szerkesztőbizottságának kezdetben tagja volt Kertész Imre is. Aztán egyszer csak eltűnt Kertész neve a névsorból. Majd felháborodottan megírta később, hogy őt még csak nem is értesítették neve törléséről. Mert ő ugyebár nem akárki. Ő „primus inter pares”. Első az egyenlők között…

Miért írom most ezt? Azért, mert ez is csak azt mutatja, mennyire nem volt Réznek elég, hogy valaki magyarul írt. Ahogyan a szentté váláshoz sem elég csak a Tízparancsolat betartása, úgy az írói hivatáshoz sem elegendő csupán a nyelvtudás. Több kell hozzá. Szellemi teljesítmény. Amire Kertész, hogy, hogy nem, sohasem volt képes. Réz tanult, okos szerkesztő volt, nem kezdett el Kertésszel perlekedni. Egy fejedelmi mozdulattal kitessékelte. Kitessékelte azt, aki szemrebbenés nélkül leírta aztán, hogy különös nyelv ez a magyar, ami az ő anyanyelve, amin „megérti gyilkosait”. Ezt a Kertész Imrét még egy paraszthajszál sem választja el György Pétertől, aki a fentebbieket így folytatta:

„Kevés ember volt nála jobban tisztában azzal, hogy a világirodalom nélkül a kultúránk elveszett.”

Eszerint egy Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Madách Imre vagy Ady Endre csak idegen irodalmak lélegeztetőgépein tudtak létezni? Ráadásul van a nagybetűs irodalom, a világirodalom, és van külön olyan, hogy magyar irodalom? Amint látjuk, Györgynek minimális irodalomelméleti ismeretei sincsenek – az esztétikai tudásról már nem is beszélve. És a saját szavait ráadásul nem átallja Réz Pálnak tulajdonítani. De szemelgessünk csak tovább György gyöngyszemeiből!

„Nem volt tekintettel a politikai genealógiákra: hosszú évtizedeken át volt közvetlen barátja Csurka István és Vas István, s amikor aztán az előbbi eszement antiszemita lett, akkor az tényleg fájt. De még ekkor sem sértődött meg: csak érteni akarta, ami történt. Mert megrendítette, hogy Csurka elveszett a kortárs magyar irodalomból, s biztos volt abban, hogy végül mégsem vész el. Tény, hogy ezt nem érhette meg, időbe kerül még, amíg az antiszemita politikai harcos alakja elhalványul, s felerősödik a Nehézfiúé, a magyar íróé.”

Mi az, hogy Csurka elveszett a kortárs magyar irodalomból? A politikai publicisztika is az irodalom része, amit Csurka magas színvonalon művelt. Csakhogy Csurka sem szerette a tehetségtelen ágálókat, a hangos senkiket – ahogyan Réz Pál sem. És Csurka ennek erőteljesen hangot is adott sokszor. Amit Réz sohasem vett zokon, sőt…

Egyáltalán, György Péter honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy Réz Pálról halála után ilyesmiket kijelentsen? Sehol nem olvastam Réztől, hogy Csurkát irodalmunkból „eltávozott”-nak minősítette volna. Még egyszer megkérdem, honnan veszi ez a jóember mindezt?

Száz szónak is egy a vége. Van egy kör, helyesebben klikk, amelynek tagjai szabadon címkézhetnek, stigmatizálhatnak. Akire rásütik, hogy antiszemita, kiveszett az irodalomból?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info