Olyan korban nőttem fel, amikor elhitették, hogy a kommunista Kelettel szemben áll a kommunistaellenes Nyugat. A nyolcvanas években még gyermek voltam, meg tudhattam, hogy ez mennyire nem így van.
Az ember, ahogyan Csurka István leírta (Dr. Utólag visszaemlékezése), még azt hitte hajdan, hogy elég a szovjet kolosszustól megszabadulni, s aztán akkor minden jól lesz. A Nyugat szellemi atmoszférája hozzánk is eljut! Lesz szabadság, egyenlőség, testvériség!
Csak irigyelhetjük azokat a látó emigráns magyarokat, akik ellenben már az ötvenes években is tisztán láttak. Idézem ennek bizonyságául a minap általam megidézett Kilián Csaba János ferences atya könyvét:
„A kommunizmus magasztalja az emberi természetet és az ösztönök világát. Önuralomra nincs szükség! De erkölcsi törvényekre sem. Mert a bűn – olyan értelemben, ahogyan azt a vallás tanítja – csak kitalálás. Nem létezik a kommunizmus számára.
De vajon nem ugyanezt hirdeti-e a nem-kommunista világ erkölcsi gyakorlata is? Nem a pénzt, vér és arany sugallatainak engedelmeskedünk-e inkább, mint Isten törvényének? Pedig követ dobunk a kommunizmusra és erkölcstelennek bélyegezzük azt. Ugyanakkor azonban megengedhetőnek tartjuk, hogy a magunk életében felrúgjuk ugyanazokat az erkölcsi törvényeket, amely alapján kimondjuk ítéletünket. Vajon kevesebb a házassági válás a kommunistaellenes világban, mint a kommunista országokban? Vajon kevesebb az önzés? Szentebb a törvény és több az önkéntes áldozatvállalás? Igen, azoknál, akiknek valóban Istenük az Isten! De nem a materialista, élvhajhászó, taszítóan önző embereknél, akik csak azért ellenségei a kommunizmusnak, mert jólétük és gazdagságuk veszélyeztetőjét látják benne. Erre a fonákságra már Marx Károly felhívta a figyelmet. Többen szemére vetették, hogy a kommunista osztály nélküli boldog társadalom számára intézményes többnejűséget hirdetett. A válasza? Lesújtó a Nyugat számára: a burzsoa-világ már úgyis többnejűségben él, csak nem vallja be!”
(A kommunizmus örvényében. A „Hit szava” rádióprogram beszédei. New York, 1954-55. Trenton, 1955. 49-50. old.)
Az idézetből általam kijelölt két mondatban minden benne van. Mert mindkét fél jó ideje ugyanazt fújja. Elfelejtett valamit. Illetve nem is valamit, hanem valakit. ISTENT. Ugye nem kell ehhez kommentár?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info