„Az ismeri legjobban önmagát, aki semmit sem tart önmagáról.” Aranyszájú Szent Jánost idéztem. Ez jutott eszembe egy régebbi, napokban azonban újra a média reflektorfényébe került történetről.

A Kiskegyed tegnapi számában e nyúlfarknyi történetet olvashattuk:

„A roskadásig tömött buszon a feltételezhetően egyetemista srác nem sajnálta az időt, hogy megmagyarázza egy mellette ülő idős úrnak, miért nem képes megérteni az idősebb nemzedék a fiatalokat. Csattanós választ kap.

– Maguk egy más, majdnem primitív világban születtek és nőttek fel – mondta elég hangosan, hogy mindenki jól hallhassa. – Mi, mai fiatalok az internet, a tévé, a repülőgépek, a szuperszonikus repülők, az űrutazások, a Holdon járó ember korában nőttünk föl. Űrszondáink a Marson járnak, atom hajtotta hajóink, villanyárammal és hidrogénnel járó autóink, szinte fénysebességgel számoló számítógépeink vannak. Sőt!

Egy kis csend után az idős ember így felelt:
– Igazad van, fiatalember, nekünk mindez nem volt meg, amikor fiatalok voltunk, következésképpen feltaláltuk őket! És most mondd meg nekem, te kis hülye ifjonc, TE mit készítesz a következő nemzedéknek!”

Igen, a történetbeli fiatalember korunk tipikusan liberális „nevelésének” gyermeke. Idézőjelet használtam, hiszen az effajta ifjoncnak aligha volt gyermekszobája. Nem nevelték semmire, ami szép és jó. Csak arra, hogy „egyél, igyál, mulass, fogyassz!” Ezzel bombázzák úton-útfélen. Mint a gyurmát, úgy formálják mindazok, akik kezében talán sohasem volt könyv, vagy ha igen, legfeljebb csak amolyan „tescós”.

Van egy könyv, amely méltán tekinthető a legnagyobb művek egyikének: Kempis Tamásé, a Krisztus követése (De imitatione Christi). A tizenötödik században született művet nagy kár, hogy olyan kevesen forgatják. Most csak két mondatot citálok ide belőle:

„Magunknak csekélybe vevése, másoknak mindenkoron való megbecsülése nagy bölcsesség és tökéletesség. Biztosabban vezet Istenhez magunk alázatos megismerése, mint a tudományok mélységes keresése.”

(Idézve: Promptuarium Patristicum. Ascetica. Összeállította: P. Hermann Hermenegild OFM. Budapest, 1937. Kapisztrán Nyomda (Vác), 118. old.)

Hát pont ennek az ellentéte mutatkozik meg az efféle ifjoncoknál. Nem önmagukat, másokat vesznek csekélybe, sőt semmibe. Persze tudom, vannak, akik arra intenek ilyenkor, azért ne általánosítsunk teljesen. Szerencsére nem minden mai fiatal ilyen! Emlékszem, tavaly egy ízben arról írtam, milyen öröm volt látni egy kamaszokból álló kiránduló csapatot, melynek tagjai tisztelettudóan viselkedtek utazásuk közben. Csak hát a jelek szerint kevesen vannak ilyenek. Bár tévednék ebben.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info