Egy brit mesterszakács, Jamie Oliver, fiatal kora ellenére úgy tűnik, egyre feledékenyebb. A minap megfeledkezett arról ugyanis, hogy engedélyt illik kérnie egy olyan ügyben való megszólaláshoz, ami bizonyos véleménydiktátorok kizárólagos felségterülete. Gyanútlanul ugyanis a szoptatás előnyeiről merészelt beszélni, és arra biztatta a nőket, minél tovább táplálják így a gyermeküket.
Erre a Feminfo „szoptatásnácizni” kezdett – szó szerint imigyen:
„Iszonyatosan fárasztó és dühítő az a nyomasztás és állandó zaklatás, amit a szoptatás kapcsán a nőknek, minden egyes nőnek el kell szenvednie, és tényleg kib…szott nevetséges, amit ebben az ügyben egyesek csinálnak.”
Nem új módi ez persze. Van Fekete István írónknak egy filmforgatókönyve 1942-ből, a „Doktor Kovács István”. Ennek egyik jelenete jutott tüstént eszembe. Amikor Doktor Kovács István, a faluról fővárosunkba felkerült tudós történész, egyetemi tanár eljegyzését követően úri középosztálybeli menyasszonyának, Tatár Adának azt mondja, milyen jó lesz, hogy nekünk is lesznek gyermekeink, Ada foghegyről csak annyit vet oda: „Óvodát azért nem nyitunk!” Mire Doktor Kovács: „Persze. De a házasságban a gyermek is fontos!” Ada erre aztán ellentmondást nem tűrően veti oda: „Az alakom is fontos!”
Az ember azt hihetné, hogy az 1942-es film már jócskán a múlté. Hát sajnos nem az! A nevezett brit mesterszakácsot, olvassuk a Válasz.hu-n, a minap lenácizták, amiért az anyaság egyik nélkülözhetetlen ismérve, a szoptatás mellett síkraszállt! Az embernek a szava elakad. Lassan már az is, aki egyáltalán gyermeket nemz, nácivá válik? Mert ezek után már ezen sem csodálkoznék.
Könyörgöm, látott már valaki olyan nősténymedvét, amelyik medvebocsai táplálásáról idő előtt lemondott? Nem, egyszerűen nincsen szavam a „szoptatásnácizó” feminista hülyékre. Akiknek, ha már nem kívánnak normálisakká válni, alighanem egyetlen jótettük, hogy nem vállalnak gyermekeket, így legalább nem szaporítják a magukfajta hülyéket.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info