Ma, március idusán, lelkesen kitűzzük a kokárdát, énekeljük a Himnuszt, és poharunkat emeljük földi hazánkra. De vajon elég-e mindez ahhoz, hogy igazán hazafiaknak mondjuk magunkat? Vannak, akik erre azonnal rávágják: nem! És igazuk van.
Akiknek nem ingük, ne vegyék magukra, ámde oly sok honfitársunknál, valljuk be, mintha tényleg elég lenne. Az igazi magyar akkor húzhatja ki magát e napon, ha az év többi napján is maradéktalanul megteszi, vagy legalábbis igyekszik minden erejével megtenni mindazt, amit hazája érdekei megkívánnak. A családban, munkahelyen, vagy netán éppen hazája határainak védelmében. S ha ebből indulunk ki, ha ilyetén tükörbe nézünk, már korántsem olyan biztos, hogy olyan büszkék lehetünk önmagunkra.
Ezeket a gondolatokat tudatosították eleink legjobbjai is, kiváltképpen a két világháború közti negyedszázadban. Pedig akkor még egészen más volt az emberek felfogása szinte mindenről, mint ma. Akkor nem az számított valóban gazdagnak, akinek minél nagyobb lakása, birtoka, autója, vagy minél több pénze volt, hanem aki ismerte az adott szó becsületét. Aki nem szégyellte, ha kérges lett a tenyere a munkától, aki vasárnaponként nem kerülte el az Isten házát, aki egyszóval ember s magyar volt.
Itt van a kezemben egy megsárgult kötet. Szerzője, Ligeti József (1902-1957) atya leventeprédikációt tartalmazza 1933-ból. Az Arany János által szépnek, aranyosnak nevezett leventéket tanította benne igazi értékekre. Egyik prédikációjából (A hazafias ifjú) idézek:
„Drága jó Fiaim! Miben áll a hazafiság? Nem szóbeszédben, mellveregetésben, szavalásban, hanem cselekedetben. Vannak úgynevezett egynapos, két-háromnapos hazafiak. Ezek március 15-én, október 6-án, hősök napján feltűzik a nemzetiszín szalagot, mondanak esetleg egy-két pohárköszöntőt, azután isznak a haza egészségére és vége a hazafiságnak egész esztendőre. Tudjátok, hogy kik az igazi hazafiak? A hétköznapi hazafiak, akik az egész esztendő minden áldott napján teljesítik hivatásbeli kötelességüket, hétköznap éppúgy, mint ünnepnapon. Az épület csak úgy állhat meg, ha minden téglája a maga helyén van és beleilleszkedik az egészbe! A haza is csak úgy állhat fönn, ha minden egyes polgára megállja a helyét és híven teljesíti mindazt, amivel az egész nemzetnek tartozik. A test csak akkor ép, ha tagjai rendesen működnek, a nemzet is csak akkor egészséges, ha az egyes polgárok szépen együttműködnek az igazság, jóság szent nevében.
Az igazi hazafi igyekszik minden tehetségét a köz javára használni. Önző, kapzsi és erkölcstelen ember nem hazafi. Mikor Kolumbus Kristóf Amerikát fölfedezte, használt a spanyol nemzetnek és egyúttal az egész emberiségnek. Stephenson felfedezte a gőz alkalmazását és használt vele Angolországnak, de egyúttal az egész emberiségnek is. Shakespeare mint angol, műveivel használt az angol irodalomnak, de egyúttal egész Nyugat-Európának, melynek műveltségét megóvta a pusztulástól. Szent Ferenc, mint olasz, használt Olaszországnak, de az egész emberiségnek is.”
Bizonyára vannak, talán nem is kevesen, akik minderre legyintenek: „unalmas papos beszéd!” Ámde nincsen igazuk. Hiszen ha nem a köz javát szolgáljuk az év minden napján legjobb tudásunk, tehetségünk szerint, mit sem érnek a március idusán elhangzó szóvirágos, mellveregetős honmentő konferenciabeszédek.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
