Komolyan mondom, már csak egy fejedelmi kézlegyintéssel tudok elmenni egy-egy napi Mazsihisz-hírcikk mellett. Lássuk tehát a mait! Ebből megtudjuk, hogy Heisler András levélben fordul Papp Lászlóhoz, Debrecen polgármesteréhez „azon hír kapcsán, hogy a civis városban sem az önkormányzat, sem a helyi zsidó hitközség nem támogatja az Auschwitzba hurcolt debreceni zsidóknak emléket állító botlatókő letételét, mert szerintük balesetveszélyesek és félő, hogy a gyanútlanul közlekedő debreceniek szó szerint elbotlanak benne”.

Röhögőgörcs kerülget. Botlatókő? Ilyen szót a magyar helyesírás nem ismer. Még a politikailag amúgy oly korrekt internetes helyesírás-ellenőrző is aláhúzza pirossal. Kínos. No de olvassuk csak tovább a beszédes hírcikket!

„Korábban Fahidi Éva, holokauszt túlélő levélben kereste meg Debrecen polgármesterét, hogy szeretne emléket állítani édesanyjának és húgának, Gilikének, akiket gázkamrában öltek meg. Apja is a táborban halt meg, ahogy édesanyja unokatestvére és az ő fia, Fuchs Ferike is. A közel ötven fős, kiterjedt családból egyedül Fahidi Éva élte túl a vészkorszakot. A levélre végül Dr. Papp László polgármester felhatalmazásával Haász Ferenc, a városüzemeltetési osztály vezetője december 8-án írt választ, amelyből idézünk: „A botlatókövek közterületre történő kihelyezését nem támogatjuk, mivel a holokauszt áldozatainak emlékét olyan helyen kívánjuk őrizni, ahol a legkevesebb az esély arra, hogy az emlékhelyet vandalizmus és rasszizmus hatásai érinthetik. Ilyen és hasonló megemlékezésekre álláspontunk szerint a legalkalmasabb helyszín az idei évben felavatott Pásti utcai zsinagóga udvara.”

Hát igen, mindennek megvan ugyebár a maga helye. Áldozatoknak síremlékük, szobruk vagy emléktáblájuk van, és, hangsúlyozom, megfelelő helyen. No de „botlatókövük”?

Ámde nemcsak Fuchs-Fahidi Éva hozta szokott formáját, hanem maga Heisler is. Levelet írt ugyanis Papp Lászlónak, amiért „a debreceni botlatókövek ügye rossz színben tünteti fel a Polgármesteri Hivatalt és a Hitközséget egyaránt”. Csak egy bekezdést idézek belőle:

Mi zsidók, módszeresen gyűjtjük azok neveit, akiket elpusztítottak a holokauszt idején. A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet eddig 4,3 millió áldozatot azonosított be. 4,3 millió ember, immáron nemcsak statisztikai szám, hanem nevük által megszemélyesíthető életeket jelent.
Gunter Demnig német művész botlatóköveivel 20 éve ebben a szellemben állít emléket a holokauszt áldozatainak. Minden egyes követ maga helyez el, immár több mint negyvenezerszer ereszkedett térdre szerte Európában, szimbolikusan fejet hajtva az áldozatok nevei előtt.”

Hát ami a „botlatást” (ilyen szót sem ismer a magyar helyesírás, eh!) illeti, Heislernek tehát ebben úgy tűnik, rutinja van. Eleddig sem igen hallottunk tőle ugyanis egyértelmű statisztikát a zsidó emberveszteségekről, de a mostani számadata minden ebbeli eddigi léggömberesztését alulmúlja. Jól jegyezzük meg, nem mi mondtuk, hanem ő: nem 6, hanem 4,3 millió!

És ezzel még nincs vége a történetnek. Megírta levelét hát Heisler, aminek végén arra kérte a debreceni polgármestert, biztosítsa a „botlatókövek” fennmaradását. A levélhez pedig a Mazsihisz honlapja „frissítés”-ként ezt fűzte hozzá:

„Cikkünk megírása után Horovitz Tamás a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke jelezte, hogy felvette a kapcsolatot Dr. Papp Lászlóval, Debrecen polgármesterével és valószínűleg a probléma mindenki által megnyugtatóan fog rendeződni”

Hja, persze! Heisler füttyent, Papp táncol. Az ember, akármerre jár, botlik. Hol kőbe, hol számba. Így megy ez a Síp utcában…

Ifj. Tompó László – Hunhír.info