Isten még a görbe papíron is tud egyenesen írni, ugyanis az 1918-as „őszirózsás” forradalommal és az 1919-es „proletárdiktatúrá”-val foglalkozó, borzalmairól továbbra is többnyire szemérmesen szóló hivatalos történelemkönyvekben időnként azonban mégis találunk rejtett bombákat, olyan vérlázító tényeket, melyekről eddig hallgattak.
A magyar „nacionalizmus”-tól irtózó Romsics Ignác szerkesztette, 2007-ben az Akadémiai Kiadónál megjelent „Magyarország története” történelmünk e két legsötétebb időszakával foglalkozó fejezetéből megtudjuk ugyanis, hogy a kommunisták „a »reakciósnak« talált Magyar Tudományos Akadémia működését felfüggesztették”, épületét pedig a rendőrséget és a csendőrséget felváltó Vörös Őrség rendelkezésére bocsátották, amely a szerző állításával ellentétben azonban nem „a régi karhatalom legénységéből és tisztikarából”, hanem kizárólag marxizmustól megfertőződött „leszerelt katonákból és felfegyverzett munkásokból” állt.
Arról is olvasunk benne továbbá, hogy „a zsidó származású népbiztosok és népbiztos-helyettesek aránya meghaladta a 60 százalékot” (ezúttal hadd ne számháborúzzunk, mennyivel volt több ennél!), azután, hogy „a Forradalmi Kormányzótanács rendelete értelmében minden 18 éven felüli férfi és nő választhatott, kivéve a »kizsákmányolókat« és a papokat”, akikkel szemben aztán „Budapesten több terrorista szellemű felfegyverzett különítmény” járt el: „közülük a Cserny József vezette kétszáz fős, zömmel tengerészekből verbuválódott alakulat vívott ki magának rettegett nevet: a bőrkabátot és tányérsapkát viselő „Lenin-fiúk” mindenütt feltűntek, ahol a forradalmat veszély fenyegette, s eszközeikben nem válogattak”, de ezt persze tovább már nem részletezi, miként a földről szóló, 1919. április 3-án megjelent, minden 75 kataszteri hold fölötti földbirtokot társadalmi tulajdonba vevő, a földeket „kártalanítás nélkül elkobzó”, azokat azonban mégsem szétosztó rendelet hatását sem, vagyis azt, hogy a parasztok inkább felgyújtották földjeiket, mintsem hogy azokat „szövetkezetek és állami gazdaságok szervezése” címén elrabolják tőlük.
Végül azt sem részletezi, hogy miután „az iskolákban megszüntették a napi kétszeri imádkozást, eltávolították a feszületeket és sok helyütt az iskolai hitoktatást is eltörölték”, a szerzetes- és apácarendeket feloszlatták, mégis hogyan kell értenünk, hogy mindezek ellenére a többségében keresztény „ tanítók, művészek, ügyvédek, mérnökök jelentős része a Tanácsköztársaság mögött állt”?
Szóval sok mindennel maradt adós a céhbeli szerző, mégis örüljünk most annak, hogy legalább egy elégszer nem hangsúlyozható ténnyel szembesítette olvasóit, azzal, hogy a hit és a tudomány már akkor sem kellett a kommunistáknak.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
