Tegnap idéztem Jeszenszky Gézát, aki történészi mivoltát meghazudtolva a hazai zsidóság egészének asszimilációjáról hozsannázott. Nos, aki ismeri Jeszenszky politikai karrierjét, tudja, hogy az egykori kormánypárt, az MDF, amelyhez ő is tartozott, gyakran emlegette elismeréssel a kisgazda Varga Béla atyát, a néhai nemzetgyűlési képviselőt. Kár azonban, hogy Jeszenszky sem ismerte eléggé álláspontját e kérdésben.
Nem térek ki ezúttal Varga Béla pályafutásának értékelésére. Csupán három mondatot idézek tőle. Íme:
„A zsidókérdést mi tisztán keresztény és magyar szemmel néztük. Aki magyarrá válik ebben az országban, az nekünk édestestvérünk. De aki nem válik magyarrá, annak ebben az országban semmi keresnivalója.”
Ezeket Varga 1943. május 27-én mondta a kisgazdák értelmiségi tagozata megalakuló gyűlésén, s a másnapi Magyar Nemzet le is közölte. Egyértelmű fogalmazás. Vagyis igenis magyarrá lehet válni. De ez elképzelhetetlen a magyar lelkiség szerves részét képező kereszténység őszinte akaratból, valódi megtérési szándékból történő felvétele nélkül. Ezt megtette például egy Sík Sándor, még akkor is, ha bizonyos fajvédő körök kisajátítják őt maguknak azzal, hogy folyton zsidóként emlegetik.
De messze nem volt egyedül álláspontjával Varga Béla. Egyik paptársa, a jezsuita Varga László is hallatta szavát e tárgyban. A Magyar Kultúra 1938. május 5-i számában megjelent írásában (A nagy per. Magyarok és zsidók) többek között ezeket írta:
„A magyar zsidókérdés az ország mai súlyos helyzetében különösen kínos jelenség a nemzet életében. Hogy ennyire elmérgesedett, azért természetesen nemcsak a zsidók felelősek. Akárhogyan is szépítgetjük és magyarázzuk a tényeket, kétségtelen marad, hogy könnyelműek voltunk, mikor olyan nagy tömegben fogadtuk be a keleti jövevényeket, és ugyanakkor elnéztük, hogy saját kenyértelen népünk kivándorlásából sokan busás hasznot hajtó üzletágat teremtsenek. Ezt a szörnyű tévedést aligha sikerül majd jóvátenni és kár is lenne siránkozással tölteni az időt. Kétségtelennek látszik, hogy végső szükség esetén nagyon súlyos természetű politikai műtét is megengedhető, de mindig csak a szükségesnek megfelelő mértékben. Egy népnek joga és kötelessége először a maga gyermekeinek kenyerét biztosítani azokkal szemben is, akiket mint későbbi jövevényeket befogadott. Ez nem egyéb, mint a jogos önszeretet és szociális igazságosság parancsának érvényesítése. Joga van továbbá eltávolítani mindazokat, akik törvénytelen módon telepedtek le az országban. A zsidókérdés megoldását illetőleg két teljesen kezdetleges és keresztül nem vihető elgondolást mindenképpen vissza kell utasítani. Egyesek ugyanis úgy akarják a kérdést elintézni, hogy a zsidókat egyszerűen kizárják az országból, mások viszont a teljes beolvadást sürgetik. Mindkét út több szempontból egészen járhatatlan. A német törvény taglalását e helyen most mellőzzük. Minden népnek a maga sajátos viszonyait tekintetbe véve kell az összhangot megteremtenie. Ez a százrétű probléma azonban nagy igazságszeretettől áthatott, nem közönséges politikai tehetségeket kíván mind az előkészítésben, mind pedig a végrehajtásban. Lényegesen könnyebb volna a helyzet, ha a zsidóság maga is hajlandó volna saját álláspontját felülvizsgálni, súlyos eltévelyedéseit belátni, amire legjobbjai oly sokszor hasztalanul intették. Ez a nép a maga igazi prófétáit folyton üldözte és megkövezte, de hamis csillagok után könnyelműen vetette magát. Minden azon fordul meg, vajon ezekben a nehéz időkben találtaknak-e még nagy vezérei Izraelnek? A nagy rendezés tehát csak akkor remélhető, ha a perben álló két fél mindegyike hajlandó a peranyagot tiszta elvek alapján végiggondolni, mert bíráskodni csak annak van joga a másik fölött, aki teljesen feddhetetlen. A zsidókérdés pedig mindaddig nyílt kérdés és nyílt seb marad, amíg emberi létünk örök törvényeihez a mindent parancsoló közvélemény vissza nem tér.”
Szintén egyértelmű fogalmazás. „Minden azon fordul meg, vajon ezekben a nehéz időkben találtaknak-e még nagy vezérei Izraelnek?” – tette fel a bizony ma is kínos kérdést a jezsuita atya. Kínos, mert ugyebár borítékolhatjuk is mindjárt a nemleges feleletet. Akkor viszont miről beszélünk?
Visszatérve azonban Jeszenszky asszimilációs mesemondására, van benne azonban egy hatalmas ellentmondás. Ha ugyanis a hazai zsidóság egészében magyarrá vált, akkor mégis miért vannak ma is sajátosan zsidó ejtőernyős szervezetei? Akkor miért van Mazsihisz, EMIH, ATV, sőt akkor miért beszélünk egyáltalán zsidóságról?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
