Tegnap volt „Az elsodort falu” írója, Szabó Dezső halálának hetvenegyedik évfordulója. Nos, Szabó Dezső, még ha ez talán nem is eléggé közismert róla, legendásan kitűnő tanár volt. Magyart és franciát tanított. Tökéletesen tisztában volt azzal, hogy igenis az anyanyelv, az irodalom és az ének tanítása alapozza meg szellemi kiteljesedésünket.
Szó sincs arról persze, hogy ez azt jelentené, költőkké, írókká, muzsikusokká kellene mindenkinek válnia. Természetesen nem! De tetszik, nem tetszik, a mai túlzottan technikai-természettudományi irányultságú oktatás valahogy egyáltalán nem segíti elő gyermekeink szellemi kiteljesedését. Előbb tanulunk meg ugyanis beszélni, írni, mint számolni, vagy természetismerethez jutni – mondhatnók. És joggal. Ezért, hogy a középkori egyetemeken a nyelv, a nyelvtan, a grammatika, sőt az ének a vezető tantárgyak közé tartozott. És ez így volt jól.
De még akár csak száz éve is. Tegnap volt „Az elsodort falu” írója, Szabó Dezső halálának hetvenegyedik évfordulója. Nos, Szabó Dezső, még ha ez talán nem is eléggé közismert róla, legendásan kitűnő tanár volt. Magyart és franciát tanított. Tökéletesen tisztában volt azzal, hogy igenis az anyanyelv, az irodalom és az ének tanítása alapozza meg szellemi kiteljesedésünket.
Óráin nem lehetett nem tanulni, nem tudni. Akár magyar, akár francia költőkkel, írókkal foglalkozott, életművük bemutatásával nem holt tárgyi ismereteket adott át középiskolás diákjainak, hanem a sors, a történelem, a művészet, egyszóval a nagybetűs élet titkaiba, rejtelmeibe, varázsaiba vezette be őket. És ha igaz az, amit tanítványai vallottak róla, hogy egész életükön át végigkísérték őket az óráin hallottak, akkor csak egyet mondhatunk. Igazán csak akkor válik valaki intelligenssé, ha elmondhatja, hogy egykor jó magyar tanára volt.
Nyilván ma is vannak ilyenek, csak hát meglehetősen kevesen. A minap bukkantam rá néhai jó középiskolai magyartanárom, Egedy Mária idevágó, még 2006-ban adott (a Diszlexia.Infon olvasható) nyilatkozatára. Ebben részletesebben is kifejtette, miért van valóban csődben ma általában az oktatás. Mert elhanyagoljuk az anyanyelvi oktatás, az irodalmi és zenei nevelés fontosságát, egyáltalán, nem szoktatjuk a diákokat rendszeres és értő olvasásra, sőt beszédre sem. De vajon miért? Így taglalta ennek okait sok évtizedes pedagógiai tapasztalatai alapján – külön kiemelve az énektanítás fontosságát:
„A képolvasás nagyon meghatározta a mai kulturálódási igényeket. Tudniillik a gyerek ránéz a szóra, és egyszerűen egy képet alkot róla. Pillanatnyi benyomás alapján olvas, félreolvas, nem érti meg a szöveget, ezáltal türelmetlenné válik, és a kudarc miatt egyre kevesebbet olvas, és ezért még kevésbé fog fejlődni. A másik dolog a figyelem. A nyelvtanulás gyerekkortól kezdve, különösképpen alkalmas, hogy megtanítson minket arra, hogy a figyelmünket megosszuk. Mert amikor beszélek, akkor a fejemben a következő mondat már meg van fogalmazva, és nekem hibátlanul kell beszélnem, tisztán, figyelnem kell a hangerőre, a tempóra, figyelnem kell a testtartásomra, a testbeli viselkedésemre. Mindeközben a fejemben már előre fogalmazom a következő mondatokat.
Az emberi érintkezés a nyelv segítségével történik elsősorban. Másrészt pedig az irodalom az érzelmi, erkölcsi, gondolati, értelmi fejlődésünket teljessé teszi. Úgyhogy én az anyanyelvet, az anyanyelvi nevelést mindenfajta nevelés alapjának tartom. Ezért nagyon fontos lenne, hogy minden tanár tudatában legyen, hogy az anyanyelv tanítása az ő feladata is. Különösképpen szerintem legnagyobb szerepe az énektanításnak van, amit ma nagyon elhanyagolunk. Mert mi van a mai énekórákon? Zenei életrajzokat tanítanak, lemezt hallgatnak a gyerekek, ahelyett, hogy énekelnének. Jóllehet a tiszta artikuláció az énekkel van legjobban biztosítva. Az ének javítja a hallást, a tiszta artikuláció a beszédre hat vissza, és ha meghallgatunk akár a tévében, akár a rádióban előadókat, hozzászólókat, színészeket, riportereket, nagyon ritka, hogy tisztán, érthetően, jól artikulálva biztosan beszéljenek.
Mostanában, amikor a televízió, meg a modern technika, a film, a látvány segítségével próbál közel jutni valamilyen tartalomhoz, akkor ez a nézők többségének lényegesen könnyebb, mint az elvont beszédnek a megértése. A film nem alkalmas arra, hogy hosszabb, gondolkoztató, filozofikus szövegeket közöljön az emberekkel, és így visszafejlődünk, mert nem kell olvasni, elég a látvány ahhoz, hogy valami egyszerű dolgot megértsünk. Holott a beszéd, a nyelv, mint elvont közlési eszköz, sokkal magasabb rendű, mint a látvány. Kell a látvány természetesen, de azért egy magasabb szintre emeli az embert, a gondolkodáskészségét jobban fejleszti a szó.”
Tökéletes diagnózis és terápia. Hangsúlyozom, nem vitatom az anyanyelven, irodalmon és a zenén kívüli ismeretek létjogosultságát szellemi mivoltunk fejlesztésében. De ami mindezeket megalapozza, az mégiscsak az anyanyelvi, irodalmi és énekkultúra, s az erre való, minél korábban elkezdett nevelés.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
