Az uralkodó liberális elit másról sem szól, minthogy az újkori Európa jogéletének egyik legfontosabb és mindenkor követendő eredménye a hatalmi ágak szétválasztása volt. Ha ez valóban így van, akkor azonban ebből például az következik, hogy történelmi kérdések eldöntésére nem bíróságok hivatottak.
A mai trendi azonban más. A Nol.hu szombati cikkéből (Czene Gábor: Megússzák a rafinált magyar rasszisták) idézek: „A Tett és Védelem Alapítvány ötven feljelentést tett holokauszttagadás miatt, eddig három jogerős elmarasztaló ítélet született. A legutóbbi a legsúlyosabb: a bíróság 800 ezer forint pénzbüntetésre ítélt egy férfit. Az illető havi jövedelme ennek a töredéke. Ha nem fizet, akkor 400 napra fogházba kerül.”
Nos, ugyebár azzal szoktak előállni ilyenkor a derék liberális jogvédők, hogy a népirtások megkérdőjelezésének elítélése erkölcsi alapkövetelmény. De ha az, akkor miért mindig csak egy bizonyos népirtásra vonatkozóan hirdetik ezt? Ha valaki kerek perec tagadná, hogy voltak 1956-ban nálunk sortüzek, vagy az internálótáborok létezését, netán a kommunizmus összes áldozatainak létszámát (közel százmillióról van szó!), vajon milyen büntetőjogi eljárásra számíthatna?
„Elvileg annak lehet normateremtő ereje, ha az állam a büntetőjogban is kinyilvánítja, hogy elítéli a holokauszttagadó nézeteket.” – olvassuk tovább a cikkben, miközben ugyanaznap a Nol.hu szerkesztőségi írása pedig így fogalmaz:
„Vegyesek az érzéseink. Méghozzá azért, mert szívesen vennénk, ha Magyarország egyszer és mindenkorra megtisztulna a nácisztikus eszméktől, de igazat adunk Majtényi László volt adatvédelmi biztosnak is, aki szerint a büntetőjogi fenyegetéstől nem várható túl sok eredmény. A feljelentő Tett és Védelem Alapítvány is jobban örülne, ha súlyos szankciók helyett inkább az „ismerethiány csökkentését céloznák” az ítéletek. Évekkel ezelőtt, amikor büntethetővé vált a holokauszttagadás, remek szócsaták folytak arról, elvileg megengedhető-e, jár-e valamilyen haszonnal a szólásszabadság korlátozása. Olyan érzésünk van, nem sokat jutottunk előre. Ma sincs egyértelmű válaszunk.”
Nekik nincs, nekünk van: történelmi kérdéseket történészi fórumokon belül szokás megvitatni, nem bíróságokon. Vagy a közmédiumokban. Utóbbiról csak annyit, hogy a Zsido.com pedig a minap arról számolt be, a BBC egyik műsorában negyedórán át fejtette ki egy betelefonáló „antiszemita nézeteit”, mire az Antiszemitizmus Ellenes Kampány nevű szervezet tiltakozott a műsor után:
„Ez még a BBC részéről is túl sok. Élő adásban tették lehetővé egy ostoba rasszista számára, hogy közel negyed órán keresztül fejtse ki gondolatait a zsidók uralta bankokról, vállalatokról és médiáról, s eközben semmilyen ellenreakció vagy tiltakozás nem történt. Elvárjuk a BBC-től, hogy adja át a betelefonáló adatait a rendőrségnek.”
Erre a BBC szóvivője így reagált aztán: „Ennek a műsornak az a célja, hogy lehetőséget biztosítson a hallgatók által felvetett témák megvitatására. Ez egy élő adás volt, és a betelefonáló állításait folyamatosan megkérdőjelezte a műsorvezető. A többi hallgatótól érkező reakciókat is mind közvetítette a műsor.”
Merthogy, kedves liberális jogvédők, van ám olyan is, hogy az eszmék szabad áramoltatása. Az Önök elődei hirdették ezt meg anno nagy garral. Ha nem tetszik, amit hallunk, megcáfoljuk szépen, vagy hallgatunk, mint dinnye a fűben, nem pedig büntetőjogi szankciókkal fenyegetőzünk. Érthető?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
