Nyilván szükségtelen bizonygatnunk olvasóinknak, egykori kormányzónk mennyire céltáblája a „kifinomult emlékezetpolitiká”-val rendelkezőknek. De miért is, kérdezhetnők. Hiszen, amint már korábban magunk is tényadatokkal bizonyítottuk, alatta eleik egyáltalán nem éltek olyan rossz sorban, amint azt ők állítják újabban lépten-nyomon. Sőt olyannyira nem, hogy ezt akkor vezető rabbik ismerték el.
Egy éve jelent meg A múlt-kor című negyedéves történelmi magazinban Turbucz Dávid történész tanulmánya, amely azt bizonyítja, hogy a „Horthy-kultusz” építésében a hazai zsidóság képviselői is aktív szerepet vállaltak, éspedig már a kormányzó 1919. november 16-i budapesti bevonulása után. De lássuk ennek tanulmányában ismertetett tényeit!
„A kormányzóválasztás tizedik évfordulóján az izraeliták – az Egyenlőség, a magyar zsidóság hetilapja szerint – „őszinte imáikba” foglalták Horthy „rendkívüli nemes egyéniségét; kivételes hazafias szolgálatait; kitűnő nagy országmentő cselekedeteit és porba sújtott szeretett hazánk talpra állítása körül szerzett kiváló érdemeit”.”
„A kormányzó születésnapján, 1938. június 18-án, a neológ és ortodox izraeliták is ünnepeltek. Hevesi Simon rabbi is megerősítette, hogy „a Gondviselő Isten adta őt a magyar nemzetnek”. A kormányzót az alkotmány „legfőbb őreként”, a nemzet „felszabadítójaként” és „az ország kormányosaként” méltatta, aki a vesztes háború után „új Magyarországot teremtett”.”
„Horthy születés- és névnapjain évente ünnepeltek az izraeliták a Dohány utcai zsinagógában, ahogyan a nagyobb vidéki városokban is. 1942-ben a hévízi izraelita imaegyesület templomában Büchler Sándor keszthelyi főrabbi „az ország harmadik megalapítójaként” méltatta az államfőt, aki „Isten küldöttjeként áll őrt a magyarság jobb jövője felett”.”
„A Magyar (majd Magyarországi) Zsidók Lapja rendszeresen beszámolt az istentiszteletekről, és külön méltató cikkeket is közölt. A megjelent írások 1943-ban sem utaltak a zsidósággal szembeni diszkriminációra, sőt, arról is szóltak, hogy a kormányzó „szívén viseli a gondjaira bízott család minden egyes tagjának” sorsát 1938-1944 között különfél kiadványok, beszédeket, imákat és cikkeket tartalmazó kötetek is ápolták a kormányzóról kialakított pozitív képet. A Lévai Jenő szerkesztésében 1942-ben megjelent Védelmünkben című könyv ajánlása szerint „ez a föld, amelyen hazát találtunk és itthon vagyunk, a mi hazánk és a mi földünk is, különben nem dobbanna oly hevesen és oly egy ütemben szívünk össze az ország minden lakójáéval. Velük együtt nézünk fel Horthy Miklósra, akiben az ország töretlen erejét, minden reménységét látjuk.”.”
Végül arra is rámutat Turbucz, hogy a Pesti Izraelita Hitközség Emléktemplomában a kormányzó születésnapján még 1944-ben is „hálaadó istentisztelet”-et tartott.
Aligha túlzás, ha perdöntőnek tekintjük e tanulmányt. Perdöntőnek, mert általa (is) megdől tehát ismét egy mítosz, ami a kormányzót démonikus alaknak tekinti. Nem kívánjuk természetesen ezúttal sem Horthynak a védelmükben tett cselekedeteit értékelni, ezt olvasóink bölcs megítélésére bízzuk. Csak azt kérdezzük, hogy mindazok, akik a legendásan „kifinomult emlékezetpolitiká”-t mindenkin számon kérik, miért, hogy önmagukon nem?
Mert, lássuk be, itt van ama bizonyos elásva. Ahonnan enni kapunk, oda nem piszkítunk. Még utólag sem. Az idézettek szerint mindenesetre akkor még voltak tehát vezetőik között olyanok, akik ezt tudták. Annak eldöntését pedig, hogy ha ma ilyenek nincsenek, miért, megint csak olvasóinkra bízzuk. Mindenesetre jó tudnunk, hogy Turbucz tanulmányának idézett tényeit mindmáig nem cáfolták odaát.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
