Nem kívánok itt most személyéről és működéséről elemzést nyújtani – remélhetően olvasók is tisztában vannak velük. Vannak azonban olyan nyilatkozatai, éspedig szép számmal, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ilyen a mostani is.
Az MTI tegnapi közleményében olvassuk: „Az antiszemitizmus ellen emelte fel szavát és a vallások közötti megújult együttműködést szorgalmazta Ferenc pápa szerdán a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate című nyilatkozatának 50. évfordulójára emlékezve, amely új fejezetet nyitott a katolikus egyház és a zsidóság kapcsolatában.”
Arról, hogy a nagy világnézeti összeborulásban a keresztényellenes terror ellen mikor emelte fel a szavát, tudtommal még nem készült statisztika – de hát ne is erőltessük ugye, ami nem megy. Megtudtuk aztán azt is, hogy nem kevesebb, mint „ötven különböző vallás képviselője vett részt a Szent Péter téren rendezett általános audiencián”.
Kérdezem tisztelettel, e kakofóniára mégis mi szükség van? Ötvenen ötvenfelé? A pápa ráadásul kijelentette: „A nyilatkozat üzenete 50 év elteltével is aktuális, mivel minden vallás az emberi élet ugyanazon kérdéseire keres választ.”
Tisztázzuk a fogalmakat! Először is, a válaszkeresés és a válaszadás nem ugyanaz. Másodszor, és ez a legfontosabb, a kereszténység, a katolicizmus az egyetlen olyan vallás, amely az élet és a lét kérdéseire csak az igazat feleli. Mert ugyebár arra a kérdésre, mennyi kétszer kettő, tengernyi felelet adható, de közülük csak egy az igaz. A katolicizmusnak nem kell az emberi élet kérdéseire keresnie a választ, hiszen azt megadta már a hit szerzője, Jézus Krisztus és az általa alapított katolikus Anyaszentegyház tanítóhivatala. Csak megértetnie és elfogadtatnia kell képviselőinek – illetve kellene.
Tisztelet persze azoknak, akik ezt teszik, a Szentatya helyett, mint a már általunk is idézett Márfi Gyula veszprémi érsek, aki a veol.hu-nak adott minapi interjújában arra az újságírói kijelentésre, hogy „a nem hívők sokat idézik Ferenc pápát, aki a menekültek mellett emelte fel a szavát”, ekként reagált:
„Van némi mosolyogtató abban, hogy akik a pápai tévedhetetlenség dogmáját nevetségesnek tartják, most számon kérik tőlünk, miért nem fogadjuk el a Szentatya szavait egy olyan tárgyban, amelyre a tévedhetetlenség nem is vonatkozik.A pápa csak akkor tévedhetetlen, ha hit és erkölcs dolgában az egész egyház számára kötelező tanítást ad. Itt nem erről van szó.
A Szentatya azt kérte, hogy minden plébánia fogadjon be egy menekült szír családot. Nos, számos plébánia önmagát sem tudja fenntartani külső segítség nélkül. Azonkívül a bevándorlók túlnyomó többsége nem menekült, nem szír és nem család. A pápa megnyilatkozásait befolyásolja az a félelem is, hogy a muszlim országokban fokozódhat a keresztények üldözése. De arra is gondolt, hogy az ő szülei is bevándorlók voltak Argentínában.
Ám bevándorlás és bevándorlás között is óriási különbségek vannak. A Szentatya szülei keresztényként mentek egy keresztény országba, így könnyen alkalmazkodtak új környezetükhöz. A muszlimok azonban nem tudnak és nem is akarnak alkalmazkodni. Ők, mint már mondtam, „harci területre” jöttek: nem alkalmazkodni, hanem hódítani.”
Igen, ez itt a lényeg: a tévedhetetlenség nem vonatkozik a pápa iménti nyilatkozataira sem. Mindenesetre egy tény. „Roma locuta, causa finita.” Róma szólt és az ügy rendeződött. Legalábbis régen. Ma azonban, ha szól, megzavarja a már amúgy is zavaros embertömegeket. Végtelenül szomorú ilyet írni, de ez az igazság.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
