Olvasva napról napra a hazai zsidóság vezető köreinek örökös panaszait, amiért szerintük errefelé is csaknem tombol az antiszemitizmus, a realitás talaját megtalálni és azon megmaradni kívánó historikus, mint jómagam, másként lát és ítél, mint megannyi kortársa, akik mégis panaszkodnak és csak arra képesek, hogy ujjal mutogassanak. Ujjal azokra, akik szerintük minden baj kizárólagos okozói. De vajon tényleg így van-e? Ha ónos eső esik és ingujjban lófrálok, ki tehetek ezért igazán felelőssé? Netán a meteorológust? No de kissé komolyabbra fordítva a szót: miért, hogy mielőtt panaszkodnánk helyzetünk miatt, nem nézünk tükörbe?

Hónapokkal ezelőtt valakinek, aki egy alapvető morális kérdésben (ráadásul önmagát amolyan „nemzetes asszonynak” tartva) csütörtököt mondott nekem írott levelében, ezt ajánlottam. És – nem tévedés! – még ő kérte ki ezt magának! Csak egyről feledkezett meg: megtérés, bűnbánat, magunkba szállás, tükörbe nézés nélkül nincsen normális egyéni, családi, pláne nemzeti élet.

Éppen ezért előszeretettel olvasom két világháború közti értelmiségijeink megnyilatkozásait. Csaknem kivétel nélkül mindegyikük arra mutatott rá, hogy amikor szidjuk mindazokat, akiket, már csak származásuk alapján is, ősellenségeinknek tartunk, egyre nem gondolunk. Egyre, arra, hogy önmagában nem a származás a determináló, a meghatározó tényező. Fontos ugyan, de nem minden. A legfontosabb az erkölcsi, az etikai hovatartozás, illetve az ezt tagadókhoz való viszonyunk tisztázása, pláne idejében.

„A zsidóságnak igen nagy bűnei vannak, de ne felejtsük el, hogy a liberális keresztény társadalom volt az, amely a zsidó emancipációtól kezdve tárt kaput nyitott a nem kívánatos elemnek. Az elzsidósodott Budapesten keresztül a zsidóság kaparintotta kezébe a sajtót, a szépirodalmat, a kereskedelmet, a gyáripart, a magyar földet. Mikor a 10 millió magyarságból minden tizedik ember zsidó volt, 1900-ban 4807 orvosból 2321, tehát 48 % zsidó volt s ugyanakkor Németországban csak 100-120 emberre esett 1 zsidó, a magyarság szörnyű járom alá került. A zsidókérdés terén a pogány színezetű elfajulásokat nem egyeztethetjük össze a keresztény szellemmel. A zsidót önhatalmúlag nem szabad verni, üldözni, a megkeresztelt zsidót katolikusnak kell tekintenünk, ha az Egyház gyermeke lett. Viszont világos és ténylegesen végrehajtott törvényekkel kell biztosítani, hogy a magyar föld a magyaré legyen és az összes állásokban, az egyetemi hallgatók soraiban csak számuknak megfelelő százalékban szerepelhessenek a zsidók. Keresztény csak kereszténynél vásárolhasson!”

Ijesztően időszerű sorok. Éspedig, ha hiszik, ha nem, 1943-ból! Várkonyi Fidél zirci alperjel írta őket könyvében (A katolikus egyetemi hallgató, 1943). Hogy, hogy nem, semmi új nincs a nap alatt. Már ő megírta, mit „eredményezett” a liberális keresztény társadalom…

Ifj. Tompó László – Hunhír.info