„Nem mese az, gyermek” – idézhetnők Arany Jánost. A fentebbi idézet 1938-ból való, egy bukaresti lap (Tzara Noastra) „ismét a revízió” című cikkéből. Nem véletlenül idézzük a mégoly gyomorforgató cikket újra. Van valami démonikus jelleg abban ugyanis, ahogyan szomszéd államaink viszonyulnak hozzánk. Jöhetnek a legkülönfélébb politikai rendszerek és államformák, szemet vetnek mindenre, ami még nem az övék csonka hazánkból. Vaskos köteteket lehetne összeállítani ennek bizonyságául az olyan cikkekből, mint amilyen az említett román lapban jelent meg.

De lássuk azt részletesebben is!

„Magyarország régi dühével újból kiáltott az útszélre és a dühtől habzó szájjal ordítja rágalmait mindazok ellen, akik ellenzik a hazug alapokon álló területi revíziót. Csak az eshetik csapdába, aki ismeri a magyarok háta mögötti harc eszközeinek arzenálját és ördögi metódusát. „A magyar ügy” üres szóbeszéd, s azt az Isten sem támogatja. Nem értjük, hogy nem pirulnak el szégyenükben a magyarok, ez a kapzsi nép, amikor megtagadják, hogy egy nép, egy hit, egy nemzet létezik. Hogy lehetnek ennyire buták? Mikor megtudták, hogy a kisantant újból ülésezik, a revizionista propaganda budapesti, bécsi és genfi titkos hivatalai megkezdték támadásukat Románia és Csehország ellen. Magyarország a legundokabb és legelvetemültebb irodalommal támad. Ott van a baj, hogy elvesztették Erdélyt, Magyarország gabonaraktárát: elvesztették az arany-, szén és vasbányákat, amelyeket oly hosszú időn keresztül kizsákmányoltak. Ezért van a nagy méregfecskendezés. A magyarokra jellemző szégyentelenséggel újból rá akarják tenni kezüket erre a gazdag vidékre, ahol a múltban oly sok bőségesen zsinóroztatták magukat. A magyarnak látják, hogy lassan kezdenek eltűnni a történelemből. Biztosak vagyunk, hogy épp úgy tűnnek el, mint ahogy feltűntek. Ezt a magyarok is jól tudják, és éppen ezért harcolnak oly kétségbeesetten a régi uralom visszaállítása érdekében. Budapest, ahol 1919-ben a román bocskor döngött, újból megérheti, hogy idegen zászlók lengjenek felette. Akkor majd adio a revizionista álmoknak és adio a zsinóros grófok álmának. Jobb lenne, ha észre térnének. Az 1919-es példa még megismétlődhetik.”

Mindezt anyanyelvünkre fordítva a két világháború közti keresztény magyar ifjúság egyik vezető lapja, a „Zászlónk” különkiadásában megjelent Zászlónk Diáknaptára 1938-1939. évi kötete közölte az alábbi lakonikus kommentárral:

„Ehhez a cikkhez nem fűzünk magyarázatot, de ezentúl még jobban hiszünk a magyar szellem fölényében.”

Azóta eltelt hetvenhét év. Félve kérdezem: hiszünk-e még a magyar szellem fölényében? Nemhogy jobban, mint akkor, hanem egyáltalán?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info