Az ember legszívesebben napirendre térne a történtek felett. Elhunyt Göncz Árpád. Na és? – kérdezhetnők. Csakhogy a média fősodra egészen másképpen van ezzel. Nekik Göncz ikon. Azt azonban, hogy mégis mitől, vagy ők sem tudják, vagy nem árulják el.

Mondom, legszívesebben fátylat borítanék az elhunytra. Elvégre, ha író volt, akkor dukálna ki neki igazán szakmai nekrológ, ha előbb méltatlanul elfeledett vagy félremagyarázott néhai művésztársait tennénk helyükre.

Az olyanokat, mint amilyen volt például egykor a jeles elbeszélő, Kuthy Lajos.
Nem róla kívánkoztam ugyan most írni, de Göncz kapcsán mégis ő jutott eszembe egyből. 1849 után Kuthy a bécsi udvar szolgálatába állt. Addig tömegek rajongtak érte. Ettől a pillanattól fogva azonban valóságos élőhalott lett. Kikiáltották mindenféle árulónak. Pedig nagyon is tehetséges volt. Politikailag így sem árult el soha senkit. Csak kenyerét szerette volna biztosítani továbbra is. Ezért vállalt olyan adminisztratív munkát, ami amúgy neki sem nagyon volt ínyére.

Göncz esete azonban teljesen más volt. De érdekli ez a liberális holdudvart? Kis János, az SzDSz néhai agytrösztje, a Néphazugság tegnapi számában búcsúzott el tőle. Tőle, akit szerinte csak szeretni lehetett. Aki számára minden honpolgár, származásától, vallásától, kultúrájától függetlenül, egyaránt fontos volt. A hányinger kerülget, amikor ezt olvasom, de szó szerint. Pláne, ha utolsó két bekezdéséhez érkezem:

„A halottat nem fütyülik ki. Állami díszpompával eltemetik. Üres frázisokkal tisztelegnek az emléke előtt. Kitörlik a hivatalos emlékezetből azt, amivel egy volt, a harmadik köztársaságot. Sokan érzik úgy, hogy nemcsak a köztársaság száll vele sírba, hanem a köztársasági eszme, a szabad és egyenlő polgárok politikai közösségét megszervező liberális demokrácia eszméje is. Ha így volna, akkor egy szeretni való, ám naiv embert gyászolnánk Göncz Árpádban. A saját elveszett naivitásunkat siratnánk el. Én erre nem látok okot.

A köztársaság elbukott. De nem bukott meg. Hibáival és botlásaival együtt is a legszebb korszaka volt az elmúlt száz év magyar történelmének. S ami nagyság volt benne, az ebben a szerény, barátságos, tisztességes emberben öltött alakot, akitől most búcsút veszünk. Nyugodjék békében.”

Nyugodjék persze. De aki ezeket körmölte, ne nyugodjék meg abban, hogy ezzel oly sokan egyetértenek. Göncz ugyanis egy harmatgyenge író, közepes műfordító volt és csapnivaló diplomata, hazaáruló politikus. Nem cserélnék vele helyet az Égi Bíró ítélőszéke előtt. De ha már Róla van szó, természetesen nekem sincsen más óhajtom, mint az, hogy Isten irgalmazzon neki!

Ami pedig annak eldöntését illeti, hogy az ő államelnöksége lett volna-e az elmúlt száz év magyar történelmének legszebb korszaka, jobb, ha az SzDSz néhai agytrösztje azokra bízza, akiknek, az elhunyttal és vele ellentétben, volt és van hazájuk.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info