- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

„Mivel itt ugye muszlimok is vannak, kerülje bármely, a keresztény hithez kapcsolódó jelek használatát”

„Teher alatt nő a pálma”, tartja a közmondás. És milyen igaz! Akik az iszlám veszélyt bagatellizálták eddig, vagy tudomást sem vettek róla, most napról napra megtapasztalhatják azt. Egyre többeknél veri ki a biztosítékot az iszlám gátlástalan térnyerése. Erre példa egy édesanya minapi fészbúkos feljegyzése.

Profilomra az alábbiakat jegyezte fel: „A fiam kénytelen mindenféle nációval együtt tanulni, szír, afgán, iraki és néhány afrikai is van közöttük. Ma bagettet sütöttek és a fiam kezében volt a kenyérvágó kés, ezért öt kérte meg a tanárnő, hogy ö vágja fel a kenyeret. Ugye mondanom sem kell, jó katolikus magyar gyerekhez híven mielőtt megszegte a kenyeret, keresztet vetett rá. Na ez aztán kiverte a „biztosítékot” a muszlimoknál. Viszont ami a legszomorúbb, a tanárnő nyomatékosan felhívta a figyelmét, mivel itt ugye muszlimok is vannak, kerülje bármely, a keresztény hithez kapcsolódó jelek használatát. Szóval mi a bőrünkön érezzük az eltérő kultúrák összeférhetetlenségét. Mikor középiskolás voltam 83-ban, az egyik tanár a nyakamból ki akarta vetetni a keresztet, nem sok sikerrel. Erre tessék…”

Igen, egyre többen tapasztalják meg, hova vezet a nemcsak különböző, de egymással ellentétes kultúrák, vallások egymás mellé kényszerítése. Ilyenkor mindig az értékesebbik húzza a rövidebbet, minthogy az lesz kirekesztett.

Nos, amíg a Vatikán, élén Bergoglióval, saját sírját ássa azzal, hogy egyenesen a közveszélyes muszlim hordák befogadására szólítja fel a hívőket, addig azért szerencsére vannak a léleknek olyan pásztorai, akik nem ezt teszik. Erre példa Barsi Balázs ferences atya szeptember 20-i, fészbúkon is fellelhető prédikációja. Ebben drámai hangot ütött meg. Elmondta: az európai katolikus egyház megrendült. Hitbeli bizonytalanság van. A katolikusok nagy része a nyugati országokban a lélekvándorlásban hisz, idegen istenek után megy, javasasszonyokhoz jár. Az erkölcsi romlottság még nagyobb, különösen is a második vatikáni zsinat óta.

Tízezresével ürültek ki a rendházak, a papok elhagyták a posztjukat, aposztata püspökök voltak, ma pedig százötven katolikus templomot adnak el Hollandiában. Kiállító-, vagy talán bárpultos terem lesz, és még mindig nem szégyelljük azt mondani: aggiornamento, megújulás? Mohamedán veszély fenyegeti Európát, de mi vagyunk a bűnösök. Mi veszítettük el az azonosságunkat. A keresztyén hitet lebontottuk az alapjáig. Akkor aztán mint csodálkozunk?

Persze vannak, akiket valóban be kell fogadnunk: az üldözött szír és iraki keresztényeket. Amel Shamon Nona moszuli káld érsek megrázó felhívással fordult a nagyvilághoz: az iszlám állam brutális eszközökkel megsemmisíttette az egyik legősibb keresztény közösséget Irakban. Malulában, ahol a mai napig Jézus nyelvét beszélték, arám nyelven miséztek, tűzzel-vassal kényszerítették az iszlám felvételére a keresztényeket. Caragosban gyermekeket fejeztek le. Akinek a fejét nem póznára tűzték, azt élve temették el. Majd az érsek szóról szóra így folytatta:

„A szenvedésünk az európai és nyugati kereszténység sorsának előszele. Próbáljanak megérteni engem! Az Önök liberális és demokratikus elveik egy fabatkát sem érnek itt. Meg kell érteniük a közel-keleti realitást, mert egyre több muszlimot engednek be országaikba. Önök is veszélyben vannak. Erős és bátor lépésekre van szükség, még ha azok ellentmondanak az elveiknek, akkor is. Azt hiszik, hogy minden ember egyenlő, de ez nem igaz. Az iszlám ezt nem vallja. Az Önök értékei nem a muszlimok érdekei. Ha ezt nem értik meg elég hamar, Önök annak az ellenségnek lesznek az áldozatai, akit beengedtek otthonaikba.”

Barsi atya figyelmeztetett arra, hogy a szabadságból szabadosság lett, és a szeretettel, a türelemmel rendre visszaélnek: „A nyitottság, a tolerancia jegyében eladtuk házunkat, országunkat. Brüsszelben, ahol a lakosságnak már 40 %-a muzulmán, a leggyakoribb név, amit gyermekeknek adnak, Mohamed.” Ennél is nagyobb tragédia azonban vallási gyökereink önmagunk általi elvágása hosszú évtizedek óta. Oly sokszor még azok is, akik magukat keresztényeknek mondják, nem járnak templomba, nem veszik magukhoz az Úr Krisztus testét és vérét. Ugyanígy hovatovább szégyellendő nemzeti azonosságunk megvallása. Ha valaki ma németként kijelenti: „Németországot a németeknek!”, azonnal lefasisztázzák.

Mindennek egyetlen ellenszere a keresztény hithez való visszatérés. Csak így menthető meg a gender ideológiájától a család. Ki kell dobnunk elménkből az olyan fogalmakat, mint amilyen a „haladás”, a „fenntartható fejlődés”, a „globalizáció”. Tudomásul veendő, hogy egyáltalán nem mindenki rászoruló, aki annak mondja magát: „Ha én valakinek finom ételt nyújtok s meglátja nyakamban a keresztet és visszautasítja, az nem rászoruló.”

Csak megelégedéssel nyugtázhatjuk, hogy végre vannak klerikusok (és nemcsak Barsi atya!), akik azt teszik ilyenkor, amit isteni hivatásuknál fogva tenniük kell. Mindenesetre minden tiszteletünk mellett néhány ponton ugyanakkor vitatkoznunk kell Barsi atya prédikációjával. Azt mondta benne, hogy a második vatikáni zsinat utáni hitehagyásért nem a zsinat a hibás, mert az „szent volt, de ami utána következett, az nem mind”. Nos, messze vezetne most a zsinat történéseinek elemzése, de tény, hogy azokat a katolikus Anyaszentegyházba trójai falovakként beépülő liberálisok alakították döntően, így az azóta való hitehagyás éppen nem független tőlük. A másik, hogy az atya élesen megkülönbözteti a mohamedán és az iszlám fogalmát, holott ama terrorcselekmények, amiket a mohamedánok elkövetnek, éppen az iszlám tanításból következnek. Az igaz, hogy akadnak mohamedánok, akik nem fogadják el, hogy Allah nevében gyilkolniuk kellene, de ezek száma, Barsi atya kijelentésével szemben, egyáltalán nem sok. Korántsem csupán egy elenyésző muszlim kisebbség számlájára írhatók a keresztényekkel szemben elkövetett halálos vétkek.

Mindettől eltekintve prédikációja rendkívül hasznos, mert arra mutat rá, amire mi magunk is annyiszor: ha nem vagyunk eléggé jók, ha nem képviseljük eléggé keresztény mivoltunkat, akkor felmorzsolódunk. Rajtunk múlik, felemelkedünk-e a mostani állapotból, vagy elsüllyedünk benne.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info