Miként a mesebeli Mórickának, a liberális holdudvarnak is a legfőbb ismérve a monománia. Mindenről, ami nem tetszik neki, egy szó ugrik azonnal az eszébe. Noná, hogy az pedig h-val kezdődik. Mindezt a nol.hu „figyelojehu” nevezetű blogján néhány napja megjelent, Hómant csepülő szösszenet kapcsán írom. Lássuk csak, mi áll benne! Írója ezzel indított: „Ha csak kicsit is belegondolunk, legalábbis megdöbbentőnek, fölháborítónak kell mondanunk a gondolat puszta fölvetését is – hát még azt, hogy a helyi és az országos „közhatalom” a tervet anyagi és erkölcsi támogatásban részesíti. És a Hómannal kapcsolatos egyatáboros elképzelések nem magukban állnak: olyan sorozatról kell beszélnünk – Prohászka-, Horthy-, Wass-, Nyirő-kultusz stb. – amellyel a (szélső)jobboldal legalábbis mentálisan a tengelyhatalmi múltba s a Rokonok meg a Puszták népe világába igyekszik visszarohasztani az országot.” Ha nem lett volna netán eléggé világos: a bevezető mondat a Hóman-szoborállítás felvetésére vonatkozott. Ám ennél érdekesebb a bekezdés vége. Célzás van benne két műre. Az egyik Móricz Zsigmondtól a „Rokonok”, a másik Illyés Gyulától a „Puszták népe”. Netán ők is szélsőjobboldaliak már, amiért rothasztó világról írtak?

Ez persze csak egy kérdés, amiből van még jó néhány. Előtte azonban lássuk a második bekezdést!

„Valamennyiünk érdeke, hogy a történelem eseményeit, személyiségeit a lehető legtárgyilagosabban ítéljük meg – így például méltányolni kell Hóman Bálint és mindenki más valós érdemeit is: fontos, hogy a lehető legteljesebb, legárnyaltabb képünk legyen múltunkról. Ám köztéri emlékművet állítani, olyat követelni azoknak, akiket súlyos felelősség terhel második világháborús szerepvállalásunkért; azért a rasszista „keresztény kurzusért”, amelyből következett a deportálásokban, a holokausztban való, a nácikat is meghökkentő intenzív magyar állami részvétel – vajon lehet-e ennél egyértelműbben és visszataszítóbban újra és újra kitagadni a magyar nemzetből az egykori áldozatokat?”

Hiába, a liberális Mórickáknak sohasem volt erősségük valahogyan a dialektika. Nemcsak a hegeli, semmiféle dialektika. Mondataikban nincsen ugyanis semmiféle rendszer. Méltányoljuk Hóman tudományos teljesítményeit, csak éppen az ennek egyik jeleként való köztéri szoborállítástól tartózkodjunk? S Hóman a „nácikat is meghökkentően” vett részt a zsidóság deportálásában? Vajon miféle eleddig ismeretlen történelmi tényadatok alapján állítja ezt a blogíró?

No de olvassuk csak tovább!

„Lehet-e a förtelmes bűnöket nyilvánvalóbban bagatellizálni? Lehet-e ennél gyalázatosabb módon megüzenni, hogy a holokausztot s az ahhoz vezető „magyar utat” nemhogy nem tartják a legnagyobb magyar tragédiának, mint az indokolt, hanem elvitatják, legalábbis relativizálják akár tragédia voltát és a magyar állam felelősségét is. Elvitatják, egy legyintéssel elintézhetőnek tartják: volt, ami volt, igazán sajnálatos, de lépjünk túl rajta: nem ítélhetünk meg mindent és mindenkit csak egyetlen eseménysorban vállalt szerepe alapján…Ez a magatartás, ez a fölfogás nézetem szerint határos a holokauszttagadással, amelynek büntetőjogi üldözésével ugyan itt nem részletezhető okok miatt nem értek egyet, de erkölcsi-politikai szempontból a legsúlyosabb bűnnek tekintem. Sőt: ha körülnézünk, okunk van azt gondolni, hogy nem kevesek esetében alig leplezetten a holokauszt helyeslésével kell számot vetnünk.”

Nocsak! Mindezek írója nem ért egyet a holocausttagadás büntetőjogi üldözésével? Vajon mit szól ehhez a többi liberális Móricka? Vajon megússza-e ezt egy kézlegyintésükkel? És miért nem részletezhetők ennek okai? Végül, de nem utolsósorban pedig mit értsünk azon, hogy nem kevesek „alig leplezetten” helyeslik a holocaustot? Kicsit konkrétabban: ez mégis minemű tetteikben nyilvánul meg?

Ám nincsen liberális publicisztika kollektív bűntudatkeltés nélkül. Példa erre az utolsó előtti bekezdés:

„Az általam elítélt törekvések civil kezdeményezőit általánosságban nem minősítem – bár nem tagadom, rossz érzések vannak bennem. Ami azonban e szándékok „közhatalmi” és értelmiségi támogatóit, sokszor kifejezetten ösztönzőit illeti, őket a magyar nemzet söpredékéhez sorolom, az általuk képviselt „rendet” pedig a söpredék „rendjének” tartom.”

Világos, nemde? Akik nem a liberális Mórickák közé tartoznak, söpredékek. Nem kezdem el részletezni persze, nem, honnét is olyan ismerős ez a szöveg. Ehelyett az utolsó bekezdésre próbálok koncentrálni:

„Megjegyzem, lényegében hasonlóképpen ítélem meg a budavári siklóhoz tervezett Makovecz-portré dolgát is. Makoveczet a közelmúlt egyik legkártékonyabb, leghibbantabb antiszemita közszereplőjének tartom. A magasból Pestre tekintő arc nem az építész, hanem a “magyar gondolkodó” dicsőségét hirdetné. És ez is a szándék.”

Makovecz antiszemita? Nem tudok arról, hogy erre a minősítésre valaha is rászolgált volna. Igaz, a liberális Mórickák redakcióiban ehhez nem kell sok. Úgy tűnik, elég ehhez, ha valaki, mint a kitűnő építész tette, a „haladás” hirdetőinek fejére olvassa, mivé lesz az emberiség, ha Isten helyébe az észt, a csupasz emberi akaratot emelik, ha harcolni fognak a homoszexuálisok házasságáért, ha Krisztus keresztje helyébe az Auschwitz-mítoszt állítják és az erkölcsi világrendet a Mammon nyers törvényei váltják fel.

Ámde, szokás szerint, a végére hagytam a desszertet. A blogger nevét. Aki nem más, mint Jehu. Gusztos István a becsületes neve, Gusztos Péter egykori SZDSZ-nagyágyú apukája. Akiről Szalay László, a jeles közíró publicisztikájában (Lenini éden. Magyar Hírlap, 2009. áprilisi 29.) olvashatunk bővebben. Elöljáróban megértéséhez: leleplezi benne az örökösen az „eszmék szabad, büntetésmentes áramlásá”-ért papoló Demszky Gábort. Így lép a képbe jó Gusztos, a liberális Móricka:

»Demszky Gábor könyvet írt. Keleti éden – ez a címe a családtörténeti kalandozásnak. Részlet Konrád György meleg szavú ajánlásából: „Ifjúkora óta ismerem a szerzőt, és tudom, hogy sok arca van, egyik az idealista és éles szemű vagány, az akció embere.”

Nemrég láttuk, milyen is „élőben” az akció embere, az éles szemű vagány. Április derekán az egyik kereskedelmi tévé rögzítette, amint a bíróságra igyekvő író-politikust valaki tojással köszöntötte. Az incidens után a bíróság folyosóján a riporter kérdéssel fordult Demszkyhez, aki közölte, ennek a csatornának egyáltalán nem ad interjút. A riporter nem tágított, kezében a mikrofonnal türelmesen várt. A főpolgármester elővette mobiltelefonját, beszélni kezdett valakivel, majd hirtelen a mikrofonos hölgyhöz lépett: „Legyen olyan kedves néhány méterrel arrébb menni.” A tévénéző akkor mosolyodhatott el igazán, amikor az eszdéesz elszürkült reklámembere azt is közölte a hölggyel: föl fogja jelenteni, mert „megsértette a magántitkot” (?!). Vagányunk rögzítette akciója liberális szabályait is: „Nem léphet hozzám ilyen közel, amikor beszélgetek. Kérem, hogy menjen el.” Aztán elindult, pár lépés után megtorpant, visszanézett a még mindig ugyanott ácsorgó hölgyre. A liberális Demszky arcára fagyott a másság tisztelete jegyében fogant undor és utálat. Kioktató monológja után az az apróság sem zavarta, hogy ő lépett a mikrofonhoz közel, s nem fordítva. Akkor, ott nagyon szánalmas volt ez a gyűlöletből gyúrt ember. Mint egy lelepleződött keretlegény.

Vagányunk Salgótarjánban akciózott új opusával, s vele együtt érkezett a megyeszékhelyre az eszdéesz Egy a magyar című bugyuta vándorkiállítása is. Azok a papírbábuk, amelyek állítólag a magyarok sokszínűségét hivatottak kifejezni. A tudósítások szerint a két-három tucat papíralak mellett négy-öt fős érdeklődő „tömeg zsúfolódott össze” a helyi könyvtárban, s e tarka közönség előtt beszélt az akció embere pártja értékrendjéről. „Érvelünk és vitatkozunk megalapozott, koherens érvekkel, ezzel próbáljuk meg a különböző világnézetek közötti dialógust és politikai nézetek közötti dialógust lehetőségét (sic!) megteremteni.” Közben odakinn, a könyvtár előcsarnokában egy idős asszony bukkan fel, de útját állja egy idősebb úr. Demszky közelébe menni, Demszkyt meghallgatni nem szabad. Csak a kiválasztottaknak. A kamera mindezt rögzíti. A takarásból előlép egy tar fejű, ijesztő alak, s odaszól a hölgynek: „Menjen el.” Majd a kamera felé fordul: „Takarodj innen! Takarodj innen, te szemét.” S rácsap a kamerára. Odabenn még zajlik az akció a liberalizmus nagyszerűségéről, vagányunk az erőszakmentes vita játékszabályainak fontosságáról papol. „Egy dologról bizonyosan lemondunk, a másiknak a megbélyegzéséről, kiközösítéséről, partnernek tekintünk mindenkit” – hazudozik Demszky a papírmaséknak. Közben pedig tőle néhány lépésre ráng egy tarka magyar tar feje, tulajdonosa Gusztos István, a helyi liberálisok egyik Führere, a parlamentben vagánykodó Petike apucija.

De a liberális szeánsz legszebb része ezután következik. A tar fej tulajdonosa időközben értesítette a rendőrséget, mert néhány tucat érdeklődő bukkant fel a könyvtár előtt, márpedig ennyi liberális a megyeszékhelyen felettébb gyanús. Bizonyára álliberálisok. Néhány konstábler tétlenkedik az előcsarnokban, nincs rendbontás, kiabálás, tojáspakolás, csak Gusztos papa sürög-forog, s értetlenkedik. Odaszól az egyik tagbaszakadt rendőrnek: „Miért szabad ezt nekik csinálni?” A rendőr mosolyog, nem válaszol. A tar fej egyre idegesebb s a közelében álló – kezében mikrofont tartó – fiatalemberhez fordul: „Nem neked beszélek, menj a fenébe.” Aztán ismét a rendőrnél próbálkozik: „Kérnél esetleg útmutatást vagy utasítást, vagy mit? Szétkúrhatnak mindent?” A rendőr még mindig mosolyog és hallgat. A tar fejből két üveges szem bámul a semmibe, Petike papája nem érti, miért marad el a sünözés, majd ismét a mikrofont tartó kézzel támad baja. Suttogva, szép magyarsággal szól: „Vidd a picsába.” Mobiltelefonját elővéve harmadszor is a rendőrhöz fordul: „Kérjek rendőröket, hm?” Néz, hümmög, de most sem kap választ. Ez a rendőr tényleg nem sün – örvend a néző. Közben a papírbábuknak már Demszky sztárvendége, John Emese beszél a szélsőségesekről, akik szidalmaznak mindenkit, aki másként gondolkodik.

Az interneten megtekinthető ötperces film kiváló segédanyag az eszdéesz valódi arcának tanulmányozásához. Demszky bírósági akciózása után Gusztos papa salgótarjáni ámokfutása is a kiváló történész, Bill Lomax évtizeddel ezelőtti eszdéesz-definícióját igazolja: „liberális mezbe öltözött leninisták”. Ezek a szellemi keretlegények azt hiszik, különös anyagból vannak gyúrva. Közelükbe menni sem szabad. A lenini éden gyermekei ők. Futóbolondok. Szélsőséges anyagból gyúrva.«

Csak megismételni tudom: szélsőséges anyagból gyúrt Demszkyvel egyetemben mindkét Gusztos-fickó, de különösen is a papa. Ja de hogy el ne felejtsem: azt még elárulhatná azért, miért nem ért egyet a holocausttagadás büntetőjogi üldözésével? Ő, az amúgy telivér liberális Móricka. Érdekelne felelete, s gondolom, nemcsak engemet.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info