Elképesztő, miként akarták a kommunista hatalombitorlók a magyarság millióit elaltatni tiszavirág életű uralkodásuk alatt. Amint láttuk, volt, hogy Krisztus-hívőkként óhajtották önmagukat elfogadtatni. Ámde ez nem minden. Volt ugyanis, hogy – nem tévedés – a székelység barátaikként. Miközben korántsem csak gyűlölt grófokat akasztottak.
Apropó, székelyek! A Székely Hadosztályt Kun (Kohn) Béla és köre lefegyverezte. De ez nem zavarta őt és elvtársait abban, hogy ne bocsássanak ki ilyen szövegű „toborzó” plakátot:
»Világ proletárjai egyesüljetek!
Székely proletárok!
A magyar szovjet-kormány megszervezi a nemzetközi Vörös Hadsereget, hogy az orosz testvérekkel szoros szövetségben, Magyarország dolgozó népét felszabadítsa minden imperialista járom alól, mint ahogy a meg nem szállott terület népét máris megszabadította a kapitalista világrend zsarnokságától.
Székelyek, kiknek földjét, erdeit, bányáit és munkaerejét a kapzsi nagytőke elrabolta, kiknek szüleit, testvéreit odahaza a legaljasabb király aljas cselédei botozzák, most itt a rég várt alkalom, hogy fegyvert ragadva feltört markotokba, lesujtsatok a gazok fejére!
Székely proletárok, álljunk be mindannyian a nemzetközi forradalmi vörös hadseregbe!
Jelentkezzetek … alatt a székely szovjet toborzó-bizottságánál!
A magyarországi tanácsköztársaság Budapesten külön ügyosztályt állított föl a székely ügyek elintézésére, mely Budapestről a székely dolgozó nép számára előkészíti a kizsákmányolás helyett az uj, boldog világrendet.
Éljen a proletárdiktatura!
Testvéri üdvözlettel
a Székely Szovjet
Budapest, Országház XVIII. kapu I. em.«
Ám van itt egy másik brosúra is. A történelem tragikomikuma, mondhatnók. Íme:
»PROLETÁR VÖRÖS-TIZPARANCSOLAT
1. Védd meg a proletárok hatalmát!
2. Légy az előharcosa a világ összes elnyomottjai felszabaditásának!
3. Tiszteld a tanácshatalmat és mindenben teljesitsd parancsait!
4. Ne csüggedj!
5. Ne bonts rendet!
6. Tarts fegyelmet!
7. Ne feledd el, hogy körül vagy véve ellenséggel4
8. Ne türd a bujtogatót soraidban!
9. Ne vedd el magad a gazdagnak házát, ökrét, földjét, ékszerét; elveszi azt a dolgozók tanácshatalma és a tied lesz minden!
10. Állj be a Vörös Hadseregbe! – Még ma!«
Akik mindezt megfogalmazták, ott vették el a gazdagnak házát, ökrét, földjét, ékszerét, egyszóval mindenét, ami elérhető volt, ahol, amikor csak lehetett.
Se szeri, se száma az erről szóló eseteknek. Mégis, álljon itt közülük röpke, de igencsak beszédes a „Keresztény szocializmus” 1919-es évfolyamából, amely beszámol a Lenin-fiúk Szolnokon véghezvitt rémtetteiről.
„Teljesen megsemmisítették Kúry Albert vármegyei alispánnak 1600 magyar antikvitásból álló nevezetes könyvtárát. Napok multán egy nemes lelkű bibliofilnak sikerült öt kötetet félig épen kikaparni a szomorú romhalmazból.”
De ezen orgánum szerint Cegléden sem volt más a helyzet:
„Braun Mór „elvtárs” a forradalmi törvényszék elnöke, tehát az élet-halál ura volt Cegléden. Mielőtt még karrierjének a kommunizmus a lendületet megadta volna, a mi Braun Mórunk egyszerű faügynök volt. Kis lézengő vigéc, mint a többi. Működési körzete alig ment túl a Dob- és Dohány-utca vidékén, hol a lebujkávéházakban ólálkodva, hol alsózott, hol pedig kötötte kicsiny, piszkos és kockázatos árdrágító üzleteit.
Mór egészen elfeledte múltját. A jámbor faügynökből a legvérengzőbb bestia lett. Mór felmentő ítéleteket nem hozott – legalább nincs példa rá –, mert Mór fia helyett most már „halálban utazott en gros”. Ki-kiruccant sógora bőrruhás banditáival a közeli falvakba „ítélkezni”. Ahol csak egy szikrája mutatkozott az ellenforradalmi mozgalomnak, Mór – ki hitte volna – rettenetes tudott lenni. Akasztatott, lövetett, agyonveretett és fojtatott. Ő tizedeltette meg egy budapesti munkásezred egyik századát azon a címen, hogy megbízhatatlan és „ellenforradalmár”, pedig azoknak egyéb bűnük nem volt, csak az, hogy egy kivonulásnál ezt a nótát énekelték, hogy
Vett a zsidó két libát,
Egy fehéret, egy tarkát,
Hogy a fene egye meg a bolondját,
Mért nem vett már egyformát…
Ez Mór szemében „ellenforradalom” volt…
Egy ellenforradalmár parasztgazda vallatásánál a következő párbeszéd folyt le az „elvtárs” és a gazda között:
– Hogy hívnak?
– Nagy István.
– Miért tetted ezt, te gazember?
– Ártatlan vagyok nagyságos uram! Higgye el, ártatlan!…
– Az vagy te! Tudom! Majd a sbirrjeihez fordult:
– Kötelet neki!
– A családom, nagyságos uram…
– Hiszel-e a tulvilágban?
– Hiszek!
– Na majd ott találkoztok, akár mindjárt, ha nem akarod őket elhagyni!
És Nagy Istvánt máris vitték, hurcolták a Lenin-pubik, Mórnak egy szempillantására…
Végül álljon itt egy nem kevésbé árulkodó, a „Borászati Lapok” szerkesztősége részéről dr. Drucker Jenő által az orgánum egy előfizetőjének írt levél néhány jellemző részlete:
„A népboldogítás hitegetésével beköszöntött négy hónapos szabadalmazott rablás, fosztogatás, gyilkolás elmúlt és romjaiból kell az országot ismét helyreállítani. Szellemi, erkölcsi és anyagi javakban a négy esztendős háború nem tett akkora kárt, mint az a gyászos korszaka történelmünknek, mely a fegyverletétel [a páduai (1918. november 3.) – Ifj. T. L.] óta folyt le, mert az ország kormányzata kezdetben hozzá nem értő, avatatlan, később gonosz indulatú emberek kezébe került.
Ez a korszak tönkretette egyebek közt féltve őrzött kincsünket, a sajtószabadságot, tönkretette a magas színvonalra emelkedett gazdasági szakirodalmunkat. A megszüntetett szaklapok közt, mint egyike az elsőknek, ott volt a „Borászati Lapok” is, melynek március 21-én már kinyomott példányait sem lehetett többé az előfizetőkhöz eljuttatni. Lezárták irodánkat, lefoglalták berendezésünket és minket kiűztek onnan. A lapot anyagilag a szó szoros értelmében a tönk szélére juttatták.”
Tehát a kommunista terroruralom „figyelme” kiterjedt a hazai borászat szaklapjára is. Ám van még egy felettébb tanulságos passzusa e levélnek:
„Óriási borkészletek hevernek az országban, nehezen megy az edények, a termékek szállítása. Pedig sürgősen hozzá kell látnunk a kivitel szervezéséhez, mert különben katasztrófa elé kerül hazánk egész szőlőmívelése, mely a hosszantartó háború keservei után nagyjából még mindig egyike a legtöbbet ígérő gazdasági ágainknak.”
Vagyis a terroristák elkommunizálták a borászok borkészletét, és abból dőzsöltek, de még így is komoly készlet maradt. Miközben persze folyvást azt hirdették, hogy „az alkohol öl, butit és nyomorba dönt!”.
És akkor még nem is szóltunk a szellemi életben, mindenekelőtt az oktatásban véghezvitt elképesztő rombolásról! Az iskolai bizonyítványokból például, mondván, „éljen az egyenlőség!”, eltörölték az osztályzást. Bennük csak annyi szerepelt, hogy „megfelelt” vagy „nem megfelelt”. Viszont a tanárok és diákjaik rendszerint jelesre vizsgáztak hazaszeretetből. Egy iskolatörténeti tanulmányban olvassuk (Dr. Trombitás Gyula: A budapesti állami Verbőczy István Gimnázium 50 éve (1892-1942), 1942):
„Amikor népbiztosi rendeletre kihirdették az egyik VIII. osztályban, hogy a Himnuszt nem szabad énekelni, válaszul az egész osztály nyitott ablak mellett rázendített a nemzeti imádságra.”
Amiben az is benne van, hogy „Hozz rá víg esztendőt.”. Ez ugyan nem következett be akkor – tekintettel Trianonra –, ámde legalább megbukott a kommunista zsidók általi terroruralom. A Magyarok Nagyasszonya, Szűz Mária megkönyörült népén.
(Vége)
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
