Négy év híján száz éve, 1919. augusztus 1-én bukott meg hazánkban a proletárdiktatúrának nevezett kommunista terroruralom. Rovatomban számtalanszor részleteztem okait, azonban lefolyásának minél alaposabb ismertetésével valahogyan sohasem lehet eléggé adós a historikus. Tekintettel arra, hogy az akkori történések valójában csak igen kevesek előtt ismertek igazán, ezúttal két részletben kívánok megdöbbentőbbnél megdöbbentőbb dokumentumokat bemutatni a tisztánlátás érdekében.
A korszak hiteles tanulmányozásához nélkülözhetetlen az akkor megjelent brosúrák és újságok szemlézése. A Kádár-korszak kommunista történészei közül Liptai Ervin szerint 1919. április végétől július végéig 334 marxista sajtótermék jelent meg hazánkban 25 710 000 példányban! Van tehát bőven mi mindenből válogatni.
A fenti számadat is mutatja, hogy mennyire tömegbefolyásoló erővé vált a „proletárdiktatúra” alatt a sajtó Magyarországon is. Talán semmi sem árulja el markánsabban a kommunista hatalom ideológiáját, mint az általa kibocsátott tengernyi brosúrán megjelenített tartalmak.
Itt van mindjárt egy két oldalas brosúra. EGYHÁZ ÉS ÁLLAM a címe. Kiadóként a Vallásügyi Liquidáló Propaganda van rajta feltüntetve. Ennek vezetője pedig egy bizonyos Faber Oszkár nevű hitehagyott néhai piarista novícius volt, aki négy és fél hónap alatt mintegy háromszáz katolikus intézményt számolt fel. Így tehát e brosúra szerzője ő maga lehetett. Három kérdésből és reájuk adott feleletből áll. Lássuk az első kérdést és feleletet!
»Miért választja el a Tanácsköztársaság az egyházat az államtól?
Azért, hogy az egyház visszanyerje szabadságát és ne a hatalmat, hanem a lelkeket szolgálja, ne trónért, aranyért, birtokokért, hanem az igazságért. Az egyház ne koronázzon királyokat, ne politizáljon, ne üljön közjogi trónra, ne irányítsa az emberek gazdasági ügyeit, hanem tartsa be az írás szavát: „Az én országom nem a világból való.”
A régi világ egyháza nem törődött a lelkiekkel, hanem a földdel, a hatalommal. A hercegprímások, püspökök és főrabbik főrendiházi tagok lettek, megakadályozták a szabadság és emberi jogok kiterjesztését, láncra verték a gondolatszabadságot, máglyára és börtönre hurcolták a szabadság apostolait. A Tanácsköztársaság most visszaadja az összes egyházaknak a teljes lelkiismeretszabadságot. Taníthatnak, prédikálhatnak, temethetnek, vigasztalhatják a betegeket, dolgozhatnak, templomokat építhetnek, terjeszthetik tanításaikat, és ha igazság lesz ajkukon, a nép hallgatja őket, ha hazugság, akkor elfordul tőlük.«
Erre mondja az ember, hogy szemenszedett hazugságok sorozata. És ezt olyan valaki írta, aki azon túl, hogy aposztata volt, ismétlem, háromszáz egyházi intézményt számolt fel! E brosúrája is, mint a többi, azt akarta elhitetni, hogy a papok eleddig semmittevők voltak, akik a nép zsírján mégis igen jól megéltek. Persze előfordult, hogy amikor a kommunista agitátorok az efféle szövegeket hangoztatták gyűléseiken, pórul jártak. Íme erre egy példa König Kelemen gyöngyösi ferences házfőnök művéből (Hatszázéves ferences élet Szécsényben 1332-1932, 1931):
„A vörösek sokszor gyűléseztek. A páterek rendesen elmentek ezen gyűlésekre. Egy alkalommal pesti cipészlegény tartott beszédet a Szentháromság-téren. Minduntalan a papok ellen kelt ki, akik „semmit sem dolgoznak, kövérek, jól élnek, hordó-hasúak”. A beszédet hallgatja P. Timót és Rajnér, mindketten szikárak, véznák. „Ránk céloz?”, szól közbe P. Timót, mire az egész hallgatóság nevetni kezd.”
No de lássuk a Fáber-brosúra másik kérdését és feleletét!
»Miért veszi el a Tanácsköztársaság az egyházak vagyonát?
Azért veszi el a Tanácsköztársaság az egyházak vagyonát, hogy közkinccsé és közjóvá tegye, élvezze mindenki, aki a magyar földön jár, ne görnyedjen kizárólag az egyik, ne roskadjon össze a munka súlya alatt, míg a másik a munkátlanság bársonyos párnáin tétlenül hever. Ne legyen egy főpapnak és egy munkanélküli kolostornak 100 és 1000 ezer forintja, míg a szegény hívőnek betevő falatja sincsen.
A papi vagyont régen a főpapok az államtól kapták, hogy kultúrát teremtsenek, kórházakat építsenek, katonaságot tartsanak fenn, iskolákat nyissanak meg a népek számára. És mit tettek? Kultúrát nem csináltak, de szolgái lettek királyságoknak és elnyomóknak. A szegényeket, a dolgozókat türelemre tanították, de a gazdagok, a bankárok,a földesurak, kizsákmányolók rablásait nem bélyegezték meg. A gyilkos fejedelmekre ráfogták, hogy Isten kegyelméből uralkodnak, de a szegényeknek, az elnyomottaknak sohasem fogták pártját. Iskolákat nem építettek, és ha igen, azokat is államsegéllyel tartották fenn, míg millióikat elköltötték fényűzésre, palotákra, szeretőkre, lovakra, drága borokra, ékszerekre. A felekezeti iskolák rosszak voltak és felszerelésben szegények. Az alsó papság éhezett, a felekezeti tanítók rongyokba jártak, s oly kevés fizetést kaptak a főpapoktól, hogy a nyomorúság kálváriájának nem volt keresztre feszítettebb mintaképe, mint a felekezeti tanítók. Az öregeket, aggokat, özvegyeket és árvákat nem tartották el, nyugdíjat alig adtak szolgáiknak és papjainak. A Tanácsköztársaság nem tűrhette tovább, hogy a hatalmas és gazdag egyház a szánalom fillérjeit adja a dolgozóknak és kolduskenyeret és koldusbotot, míg az állam egyformán fizeti a dolgozókat. Ezért veszi el a Tanácsköztársaság a papi vagyont. Csak az egyék, aki dolgozik. A papság nem dolgozott, de a legtöbbet evett, a nép mint a barom izzadt és fáradozott. Vagy hallottátok-e valaha, hogy a keresztény papság a nagybirtokosok kizsákmányolása, a rabbinusok a hitsorsosaik uzsoráskodása, csalása ellen fölemelte volna egyházi átokkal szavát? Halláttátok-e, hogy a háború borzalmait keresztény és zsidó papság összefogva, bátor fellépéssel meg akarta akadályozni? Nem hallottátok, mert valamennyi felekezet papja nem a nép barátja, hanem a gazdagok kitartottja volt.
A Tanácsköztársaság azét veszi el az egyház vagyonát, hogy a főpapok is kövessék a szegény Krisztus példáját, aki maga mondotta magáról, hogy nincs hová hajtania fejét,a ki dolgozott, aki gyalog járt és nem négy jó lovas hintón az özvegyek és árvák, a szegények és betegek között; aki azt mondotta tanítványainak: „Ne legyen aranyatok és ezüstötök, se pénzetek az öveitekben, se táskátok az úton, se két köntöstök, se sarutok, se bototok, mert méltó a munkás az ő élelmére. (Máté 10, 9) „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti és a tolvajok ellopják.” (Máté 6, 19) „Ha tökéletes akarsz lenni, akkor add el, amid vagyon és oszd a szegényeknek.” (Máté 19, 21) A főpapok és a hatalmasok 2000 év alatt sohasem követték Krisztus ezen igaz tanait. Most a Tanácsköztársaság rákényszeríti a papságot Krisztus tanításának igaz követésére.«
Az ember elképed, hogyan süllyedhetett Fáber ilyen mélyre? Ő, aki pedig valaha teológiát is tanult? Mert figyeljünk csak a kapitális ellentmondásra: az egyház visszanyeri szabadságát, így papjaik templomokat is építhetnek, míg aztán csak azt olvassuk, hogy ezeket a Tanácsköztársaság elveszi.
Végül lássuk a harmadik kérdést és választ!
»Igazságos és jogos-e az egyházi vagyon elvétele?
Igazságos és jogos, mert a Tanácsköztársaság azoknak adja vissza az egyházi vagyont, akiktől elvették – a népnek. Azoknak adja, akik eddig is megdolgozták a földet – és azoktól veszi el, akik a más munkájának véres verejtékéből éltek. A püspöki palotákba beköltöznek majd az aggok és betegek, a rokkantak és árvák, vagy lesz belőlük múzeum, nem pedig pihenőhelye egy semmittevő gőgös földi Istennek.
A templomokat meghagyja a Tanácsköztársaság a népnek, aki ezután csak olyan papot hallgat meg és választ magának, akit szeret, aki igazságot tanít, aki nem küldi az éhezőt a mennyek országába, mialatt ő e földön agyon táplálja magát.
A Tanácsköztársaság azt akarja, hogy a föld mindenkié legyen, a vagyon mindenkit boldogítson, mint a nap, mely egyenlően ontja sugarát igazakra és hamisakra. Szabad egyház, szabad államban, munka, jog és gazdasági egyenlőség mindenki számára: ez a Tanácsköztársaság evangéliuma.«
Elképesztő propagandaszöveg, ugye? Valóságos gyöngyszem: „A püspöki palotákba beköltöznek majd az aggok és betegek, a rokkantak és árvák, vagy lesz belőlük múzeum, nem pedig pihenőhelye egy semmittevő gőgös földi Istennek.” Hát arról, kik költöztek be helyettük oda, inkább hagyjuk. Az viszont tény, hogy előszeretettel alakították át a templomokat ateista múzeumokká. Szívós Donát bencés atya írta könyvében (Világáramlatok sodrában. Diákexhortációk, 1940), hogy a szentpétervári Szent Izsák templomot is ezzé alakították át, amelyben az újdonsült „tanító-elvtársnő” rendes „tanórát” tartott:
„Odavezette a diákokat egy nagy festmény elé. A kép ezt ábrázolta: Krisztus ragyogó fehérben áll a kép közepén. Tartása gőg és hatalom. Szemében a hatalom diadala. Elnéz mindenki felett. Háta mögött görnyedt embermilliók sorakoznak fogcsikorgatva és átkozódva, mert – a kép szerint – Krisztus diadalt aratott, de keresztjét a görnyedt hátú, átkozódó embermilliók hordják. És a „tanító-elvtársnő” tanít: Nézzétek, gyerekek, ez az a Krisztus, aki előtt egykor a ti szüleitek alázatosan térdre borultak. És annyira alázatoskodtak előtte, hogy nem vették észre arcán a zsarnokságot és az emberi leigázó diadalmaskodást. Nézzétek, ez a Krisztus azt mondta a ti szüleiteknek, hogy megváltotta a világot. De megváltotta-e? Megváltotta-e a ti szüleiteket? Kik viselték évszázadokon a keresztet?! Krisztus?! Nem! Azok az embermilliók, akik – a kép tanúsága szerint – most is ott görnyednek a hátukra nehezedő kereszt súlya alatt. Ez a Krisztus csak ígérgetett. Ígért szeretetet, megértést, jóságot és boldogságot… De adott-e valamit abból, amit ígért?… Ha adott volna, akkor nem jártatok volna rongyosan, akkor nem éheztetek volna… Krisztus csak ígérgetett, de – nézzétek – ez adott is – és rámutatott Lenin szobrára…. Ez a ti Krisztustok… Ez a ti megváltótok…”
Visszatérve a Fáber-brosúrához, tengernyi hasonló tartalmú röpcédula jelent meg a kommunista terroruralom alatt. Az egyiken szóról szóra ez áll öles betűkkel:
»A vallás a népé!
A vallás a proletár államban visszanyeri méltóságát, megszűnik üzérkedő egyének hasznothajtó tőkéje lenni. A proletár vallásossága nem abban áll, hogy egy hivatalnokseregnek kényelmes megélhetést biztosít az adójával, sem abban, hogy a nyakára enged hágni az isteni tekintély képviselőiként fellépő egyéneknek.
A proletár vallása az ő saját szent meggyőződése, melyet nem enged kívülről magára erőszakoltatni.
A proletár nem engedi az Istent kisajátítani, mint az eddig a felekezetek tették. Az Isten mindenkié és egyformán mindenkié.
A proletár nem engedi, hogy a vallásból politikát csináljanak; vallásnak és politikának egymáshoz semmi köze.
A proletár a prófétával vallja, hogy Istent megbántani csak azzal lehet, ha embertársainkat bántjuk, és az evangélium is hirdeti: Istent szeretjük, ha embertársainkat szeretjük.
A proletár azt akarja, hogy az emberek testvérekként szeressék egymást, de ez a szeretet a testvéri egyenlőség tényeiben kifejezésre is jusson.
A proletár küzd az ellen, ami az emberek közé gátat ver, de küzd az olyan hamis vallásosság ellen is, mely a testvériség szent gondolatát csak a szájában hordja és nem egyszersmind a szívében.
A proletár tiszteletben tartja a templomokat, de kérlelhetetlenül elvárja, hogy azokban az ő becsületes törekvéseit támogassák.
A proletár az egész emberiség testvéri együttérzéseért küzd és jól tudja, hogy a vallás is ugyanezt akarja. Jaj azoknak, akik a vallás nevével visszaélve, megakadályozzák őt igaz munkájában!«
Ám a lécet mégis az 1919. június 24-i budapesti tengerészeti ellenforradalom után a Világosság Nyomdában készült alábbi röplap veri:
»Proletárasszonyok!
Munkásnők!
Elvtársnők!
Budapest proletárasszonyai között az utóbbi napokban ellenforradalmi mozgalmat szítanak azok az álruhába bujtatott burzsoák és kapitalisták, akiknek a vagyonát és eddigi henye dologtalan életét a proletárok uralma és hatalma veszélyezteti.
Most abban nyilvánul meg az ellenforradalom, hogy becsületes, dolgos, de tudatlan és a szocializmus eszméjétől eddig még távol álló munkásasszonyokat pogromra (zsidóüldözésre) izgatnak.
Proletárasszonyok! Tudjátok-e, hogy azok, akik ezt az izgatást előkészítik, akik ezt csinálják, azok maguk is zsidók!Bármennyire furcsán hangzik ez, de igy van.
A Magyar Tanácsköztársaság azzal a bátor és határozott lépéssel, amellyel megszüntetett minden magántulajdont (kivéve a kisbirtokot 100 holdig és a kispart), mindent elvett a gazdag zsidóktól.
A bankárok, a börze hiénái és spekulánsai, a háziurak, a kis- és nagykereskedők, a különféle kereskedelmi ügynökök, a gazdag gyárosok stb., stb., mind, mind zsidók.
Senki sem vesztett el a három hónapja hatalmon levő proletáruralom alatt annyi munkásverejtékből szerzett vagyont, mint a gazdag zsidók.
Nem akarnak ők végleg elmondani eddigi jólétükről, ezért szervezik most a pogromot, hogy ne lássék meg, hogy honnan fuj a szél, hogy kik csinálják. Jó segítő társaik nekik ebben a papok, akiktől szintén elvettük a munka nélkül szerzett és bitorolt hatalmas vagyonukat.
Mert ők agyafurtak és spekulánsok, ugy gondolják, hogy egy pogrom árán fölboríthatják a magyar tanácsköztársaság eddigi példás rendjét, megbuktatják a kormányzótanácsot és összepaktálva a papokkal és grófokkal, visszaállítsák a régi, a százszor meggyűlölt és megutált kizsákmányoló, kapitalista rendszert.
Csakhogy ezt nem fogják elérni! Mi már tudjuk, mi már látjuk a gonosz szándékot, tudjuk, honnan fuj a szél.
Proletárasszonyok! Ti is tudjátok most már, hogy éppen az eddig jólétben élő gazdag zsidók a mozgatói ennek az aljas, szemtelen agitációnak.
Mi nem ismerünk faji s felekezeti harcot. Mi csak elnyomót és elnyomottat ismerünk. Nincsenek zsidók és katolikusok, csak szegények és burzsoák vannak.
Csak osztályok küzdelmeit ismerjük mi szocialisták, csak osztályok ellen harcolunk most is, amikor fölvesszük a küzdelmet az aljas rágalmazókkal szemben.
Proletárasszony testvéreink! Vigyázzatok! Ne hagyjátok magatokat félrevezetni. Ne hagyjátok magatokat kijátszani ütőkártyának saját ügyünk ellen. Ne legyetek saját és gyermekeitek jobb jövőjének sírásói.
Ha most nem tudtok öntudatosak lenni, akkor önmagatok lesztek a magunk szent ügyének megrontói, eltemetői.
Elvtársi üdvözlettel
a Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártjának Országos Szervező Bizottsága.«
Inszinuáció a javából. Még hogy pont a felkelő ellenforradalmárok mögött zsidók álltak egyetemlegesen, éspedig gazdagok? És az efféle röplapokat készítők merték azt állítani önmagukról, hogy ők nem ismernek „faji s felekezeti harc”-ot? Ilyenkor mondja az ember ugyebár, hogy köhög a bolha.
(Folytatjuk)
Ifj. Tompó László – Hunhír.info