Amint beszámoltunk róla, a déli határzár felépítése elleni tüntetésen megint hozták formájukat azok, akiket hovatovább minden zavar, ami normális. Azok, akik a Szabadság téri mementó ellen tüntettek, most is aktívak. Különösen is egypár ultraliberális nőaktivista. No de lássuk csak a mostani történéseket! A határzár felépítése elleni hacacárén különösen is feltűnt egy Zoltai – most már Zucker – Andreára megszólalásig emlékeztető ultraliberális nőaktivista. (Vagy ha már történelmi előképek kellenek, ott van Bédi-Schwimmer Róza, Rosa Luxemburg vagy Clara Zetkin.) Neve Garai-Édler Eszter, de aki fészbukján csak Édler Eszterként van jelen.

Nos, ő volt korábban a Csatáry László lakása előtti illegális tüntetés egy szervezője. Mint minden ultraliberális, ő is jogvédő persze. Legalábbis annak tartja magát, noha eleddig egyetlen palesztin-párti tüntetésen sem verte a dobot. Szó nélkül ment el, aktivistatársaival egyetemben, az elrabolt palesztin földön felhúzott, őrtornyokkal körülvett ciszjordániai betonfal előtt.

Mintegy prototípusa a szentpétervári palotaforradalom óta oly ismert hol bolsevista, hol liberális nőaktivistáknak. Eltekintek most mindenesetre attól, hogy kielemezzem a fészbúkján található, szabadnépes időket felidéző csasztuskázásait. Ehelyett közlöm a Kanadai Magyar Hírlapban róla olvasható ismertetést:

„A Nyugat-Dunántúlon, Győrben (Győr-Moson-Sopron megye székhelyén) született. 1983 óta Budapesten él. Férje zsidó származású színművész. 1986-ban született lányuk a Jeruzsálemi Héber Egyetemen szerzett diplomát régészetből. Eszter közel 20 éve a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetében dolgozik, mint tipográfus. Munkája során elsajátította a számítógépes és internetes technológiák csínját-bínját, amely azután nagy hasznára vált a politikai szervezkedésben és mozgósításban. Magáról így vall: Én a liberális demokráciát nemcsak szépnek, de kifejezetten az egyetlen alkalmas eszköznek tartom, amely az emberhez méltó járó együttélési formát jelenti. 2009. őszén, amikor a liberális demokrácia totálisan válságba került Magyarországon, szinte kétségbeestem. Úgy éreztem, hogy akár a magam szerény módján, ezt az eszmét meg kell védeni. Elhatározásom kapcsán kerültem kapcsolatban az akkor éppen megalakuló Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párttal (SZEMA–Liberális Párt), amelynek egyik alapítója lettem. Ezt megelőzően semmilyen szinten nem vettem részt egyetlen pártpolitikai munkában sem, de az első szabad választás óta természetesen elkötelezett liberális szavazó voltam. A fent említett liberális pártban ma már nem tevékenykedem, mert úgy ítéltem meg, hogy civilként többet tudok tenni, és hatékonyabban tudom kifejteni a legfontosabb ambíciómat: visszaadni a liberális demokráciából kiábrándult társadalom hitét. Nem nézhetjük tétlenül a demokrácia hanyatlását és pusztulását, csak azért, mert jött valaki, aki letaszítja trónjáról a liberális demokráciát, vele pedig a szabadságot, és helyére ültet egy diktatúrát −a „tiszta rendet”!!! Szabadidőmet a liberális demokráciáért való küzdelem, a rasszizmus, antiszemitizmus elleni harc, az egyetemes emberi jogokért való kiállás tölti ki. Mélyen hiszek a társadalmi, gazdasági, kulturális és vallási sokszínűség létjogosultságában, és a különböző vélemények, érvek egyeztetése során megszülető megoldásokban. Nevemhez köthető számos antirasszista-antifasiszta és a jogállamot sárba taposó kormányellenes tüntetés megszervezése.”

Nos, a szöveg ugye önmagáért beszél. Mondom, a fentebb megnevezett egykori három nőaktivista jut egyből az ember eszébe. S hogy miért? Az ember maga előtt látja őket, mint most Édlert, amint magukból kikelve, emelvényt csapkodva hadonásznak a levegőben, s üvöltik: „Veszélyben vagyunk!” Mármint amiért újra felütötte a fejét a reakció. De itt vagyunk mi, a világ szemefényei, reánk hallgassatok csak. Vegyetek példát rólunk, akik még szabadidőnkben is a világ megmentésén dolgozunk!

A legbeszédesebb az egészben alighanem mégis az általam kiemelt mondat. Gyönyörű. Édler hisz a sokszínűségben! Amit akár el is hinnék neki, csak hát van itt azért egy bibi. Fészbúkján ugyanis ő is beállt a Hóman Bálint akadémiai rehabilitálását élből ellenzők – amúgy nem túl népes – táborába, így megosztott egy, az Index.hu-n kedden bizonyos Kolozsi Ádámtól megjelent cikket (A nagyszerű történész, a vállalhatatlan antiszemita). Ami az égvilágon semmi újat nem nyújtott se pro, se kontra a Hómanról már eddig is közölt különféle publikációkhoz képest. De közölte ő is, ha másért nem, a bevezető bekezdéséért, amiben írója feltette a kérdést: „Kaphat szobrot egy határozottan antiszemita, a zsidótörvények szigorítását és 1944-ben a zsidók kitelepítését kívánó, a háború utolsó pillanatáig németpárti politikus ma állami pénzből?”

Tudjuk, ki volt Hóman, s hogy egy történész (Ujváry Gábor), politikai palettaállástól függetlenül nemrégen képes volt életművét objektíven elemezni. De ezt, hogy, hogy nem, bizonyos jogvédőktől sajnos nem várhatjuk el. Sokszínűségükbe úgy látszik, nemzeti színeink nem férnek bele. Valahogy csak mérsékelten sokszínűek tehát.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info