Az igazi cél persze nem az utóbbi, hanem az előbbi. Hagyjunk fel múltunk valódi nagyjaival – legalábbis azokkal, akik az elmúlt hetven évben regnálókhoz képest azok voltak. Mint Horthyval.
A Néphazugság pénteki száma egyik írásából (Szilvássy József: Jövőrombolók) a következőkről értesültünk:
„Égetően időszerű petíciót indított el Fischer Ádám és Mécs Imre a szomszédos országokkal közös, elfogultságoktól mentes történelemtanítás érdekében. Neves karmesterünk pontosan fogalmaz: a múlt szépre hazudása tönkreteszi a jövőt. Tegyük hozzá, hogy ezzel újabb és újabb nemzedékek tudatát, értékrendjét teszik zavarossá. Példák sokaságát sorolhatjuk fel idehaza, és még inkább néhány szomszédos országban. Hazánkban a Horthy-korszak rehabilitálásának, a magyarországi holokauszt relativizálásának időről időre felbukkanó szándéka az iskolai történelemtanításra is árnyékot vethet.”
Szóval az igazi hangsúly a nálunk „időről időre felbukkanó” rehabilitációs szándékokkal van. Mert mi az ugyebár, hogy levitézlett munkásőrök és pártkáderek helyett netán darutollas csendőrökről és rongyos gárdistákról hall a magyar nebuló az iskolapadban? Vagy hogy a teljes Magyarország jelenik meg előtte a térképeken? S holocaustot túlélők naplói helyett magyar honvédjeink kárpáti havasaink védelmében való harcairól olvas emlékiratokat? És a két nevezett hivatott arra, hogy majd helyettünk, magyarok helyett eldöntse, miről lehet, és miről nem lehet olvasni tankönyveinkben?
„Északi szomszédunknál még mindig akadnak tankönyvek, amelyek a szlovákság ezeréves magyar elnyomását bizonygatják. S ahogy az egyik ismert szlovák publicista rámutatott: nem hagytak fel a nemzeti hősök gyártásával sem. A diákok mostanság is például Frano Rákóciról vagy Ludovit Batanról tanulnak II. Rákóczi Ferenc, Batthyány Lajos helyett. Dusan Kovác neves szlovák történésznek arra a figyelmeztetésére, miszerint az ilyen a torzításokkal alapvető szakmai és etikai szabályt sértenek meg, hiszen mindenkor a hiteles forráshoz kellene ragaszkodni, nacionalista kollégája, Anton Hrnko azzal vágott vissza, hogy Hunyadi János a románoknál Ioan de Hunedoara, a horvátoknál pedig Janko Hunjadi. Szerinte követni kell a példájukat, mert csak így igazolható, hogy a szlovákság történelme nem a magyar és a cseh múlt függeléke.”
Ember legyen a talpán, aki követni tudja a néphazugságos berkekből észt osztókat. Milyen szép, nem? Ha a Szvatpoluk győzelmeiről való legendaszövést elutasítjuk, tegyük ugyanezt mi is, csak éppen Kinizsivel, Hadik Andrással, Kratochwill Károllyal vagy Prónay Pállal kapcsolatban?
„Éppen nyolc éve annak, hogy Robert Fico és Gyurcsány Ferenc megegyezett: a szomszédkapcsolatok erősítése érdekében, a német–francia, illetve német–lengyel példát követve, közös történelemkönyv készül a két ország neves szakembereinek közreműködésével. A kézirat sok-sok vita, egyeztetés után, vállalható kompromisszumok árán elkészült. Közös fejezetekkel, a vitatott múlt századbeli részeknél pedig a különvéleményt tükröző párhuzamos szövegekkel. Úgy hírlik azonban, hogy sem Pozsonyban sem Budapesten nincs politikai akarat a kiadvány felkarolására. Az egymással újabban feltűnően barátkozó szlovák és magyar kormányfő nyilván egyaránt úgy gondolja: hatalmuk bebetonozását segíthetik a nacionalista és populista lózungokra azonnal mozduló jelenlegi és potenciális szavazók. Nem kell bolygatni a hamis mítoszokat.”
Miért kellene felkarolni az efféle kiadványt, egyáltalán, vajh mi minden foglaltatik benne? Mutatványt nem közölt persze belőle ezúttal sem a Néphazugság. De jobb is. Undorító ugyanis, hogy még a nyári uborkaszezonban sem állnak le az effajta redakcióban az ilynemű magyarfricskázással.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info