Ez a kérdés lépten-nyomon felmerül, ha látjuk, teremtett világunk már mennyire nem a kozmoszt, hanem a káoszt képviseli. Mert nem akar hinni Abban, aki nélkül nincsen semmi, sőt egyenesen elítéli Őt és tanításait, noha azokat valójában nem is ismeri.
Ma, a pünkösd utáni negyedik vasárnap szentmiséjében az erre a napra való könyörgés (oratio) talán éppen ezért sohasem volt annyira időszerű, mint napjainkban:
„Da nobis, quaesumus, Dómine: ut et mundi cursus pacífice nobis tuo órdine dirigátur; et Ecclésia tua tranquílla devotióne laetétur.”
Magyarul.
„Add meg nekünk, kérünk, Urunk, hogy mind a világ folyása a te gondviselésed alatt békés legyen, mind Egyházad tiszteleted zavartalan gyakorlatának örvendjen.”
Éppen Isten kért gondviselését tagadják oly sokan mindmáig, s ez által magát a létezését is. De vajon miért? Álljon itt erre csattanós válaszul az alábbi történet néhai dr. Schmiedt Béla atya könyvéből (Tükör előtt, 1939):
»Egy úriember, aki névleg ugyan katolikus volt, de a gyakorlatban szabadgondolkodó, egy alkalommal kihallgatáson volt IX. Piusz pápánál. Hogy bebizonyítsa a Szentatya előtt egyházias érzését, felajánlotta szolgálatait:
– Szentséges Atyám! Vagyonos ember vagyok. Kitűnő összeköttetéseim vannak. Micsoda szolgálatot tehetnék az Egyháznak? Parancsoljon rendelkezni velem!
A Szentatya jól ismerte a mai laza hitű és hitben járatlan embereket s azért finom mosollyal csak ennyit mondott:
– Ha igazán nagy szolgálatot akar tenni az Egyháznak, akkor vegyen magának egy Katekizmust és tanulja meg!
Nos, ez a figyelmeztetés az egész világnak szól! Fogjuk meg a Katekizmust és kössünk vele barátságot. Tegyük oda a lexikonok mellé, ahova könnyen elér a kéz és frissítsük fel magunkban a szent és öreg igazságokat. S nézzünk bele a teológia arcába. „Az igazság ugyanis gyakran nem kíván többet – mondja Tertulliánusz, egy régi író –, mint azt, hogy ne ítéljük el ismeretlenül!”
Sajnos, sokszor azok hitetlenkednek éppen, akik nem ismerik azt a hitrendszert, amit elítélnek. S kinek a szégyene ez? A hitrendszeré? Nem! Hanem a tudatlan hitetlené!«
Ha mindezt megértjük, nem csodálkozunk azon, miért indítottak a középkorban keresztes hadjáratokat. Mert akkor még a hitetlenséget tekintették a legfőbb bűnnek. Ez számított a bűnök szülőanyjának. És nem véletlenül. Hiszen mit is mondott maga az Úr Jézus Krisztus? „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” (Mk 16, 16)
Csodálkozunk, hogy nem a kozmosz szépségeiben merül el tekintetünk, hanem a káosz rútságaiban, s ennek jeleként jobban bízunk bárminemű csodagyógyszerben, mint magában a megtestesült Igében, Jézus Krisztusban? Hát meg is látszik. Mert jöhet bármilyen izmus, a tény csak tény marad: leginkább a tudatlanok hitetlenkednek.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info