– Alba Regia a Dömösben volt, nem Székesfehérváron. Úgy, ahogyan van, hülyeség kérem, amit maguk tanultak erről is! Székesfehérvár egy porfészek mezőváros volt, szikes talajra épült, ezért lett idővel szikesből székes. Csak hogy tudják.

A mindezt szokásos élénk gesztikulálásával kísérő, hívei által egyenesen táltos tanár úrként emlegetett előadó egyszer csak legurult az emelvényről, csilláron is lógó hallgatói frenetikus tapsvihara közepette. Egy nyugdíjas ősnyelvész pedig, aki még természetgyógyász, gabonaszakács és nemezkészítő is volt egy személyben, sietve feléje indult, hogy hálából kezet csókoljon neki.

A testvér a hallottak hatására reverendája felső gombjai közül rögvest hármat lazított meg, nehogy megfulladjon, s alig tudta türtőztetni magát. Egy ifjú hallgatója azonban, aki történetesen geológusnak készült, nem állhatta meg eközben, hogy az önelégült polihisztor előadót meg ne szólítsa, aki, miután megigazította a fejéről gesztusai hevületében majdnem leesett szkíta parókáját, talán egy régész faggató kérdései elől keresve egérutat, a kijárat felé robogott.

Még mielőtt azonban távozott volna, meghívójával hadarva közölte holnapi három és fél órás előadása témáját – „A pilisi ősrobbanás elfeledett kódexeinkben” –, ám ekkor hirtelen eléje lépett a geológushallgató.

– Bocsánatot kérek, tanár úr, hogy megzavarom, de mint geológushallgató kénytelen vagyok helyesbíteni előadásán. Székesfehérvár nem szikes, hanem mocsaras talajra épült.

Izzadni kezdődő tenyerét gyorsan lódenkabátjába törölte a tanár úr, s miután majdnem beleharapott száraz nyelvébe, csak annyit hebegett, kezét búcsúzásra intve:

– Utánanézek majd ennek, de most mennem kell. Viszontlátásra!

Ifj. Tompó László – Hunhír.info