„Tarlósékat a melegek zavarják, a fasizmus már nem annyira” – olvashatjuk az öles címet a tegnapi Néphazugságban, az egyfajta fasizmusszimatoló Czene Gábortól. Merthogy nem kell sok ahhoz, hogy valaki megkapja ezt a jelzőt.
„A Budapest Pride nem méltó a világörökségi környezethez – mármint Kocsis Máté józsefvárosi polgármester és Tarlós István főpolgármester szerint. A jó ízlést és a demokráciát valóban fenyegető szélsőjobboldali rendezvények mintha nem különösebben zavarnák egyikük komfortérzetét sem.”
Maradjunk a jó ízlésnél! Czenénél most tehát éppen a fentebbi mondat verte ki a biztosítékot. No meg, hogy Tarlós főpolgármesterré választása óta nem tiltakozik a „szélsőjobboldali masírozások” ellen, amiért „2010 óta is többször tartottak a Hősök terén különféle gárdarendezvényeket, esetenként kifejezetten hungarista (nyilas) vagy neonáci csoportok részvételével”. Amik ugye „ízléstelenek”, mert zavarják Czene és körei „komfortérzetét”.
„In gustibus non est disputandum.” „Ízlésekben nincsen vita.” Így vallottak a régi rómaiak. Persze bölcsességeiket nem mindenki tartozik ismerni. Miként azt sem, hogy van olyan is, hogy becsület és hűség. Igen, így, együtt. „A hűség a becsületem.” Aminek nemhogy a gyakorlata, a gondolata is nyilván vérfagyasztó Czenének és „jó ízlés”-re annyira adó elvtársainak. Így történhetett, hogy február 11-ét az „úgynevezett becsület napjá”-nak nevezte ezúttal, s a reá való emlékezést „visszataszító”-nak. (Április 4-éről mindmáig nem nyilatkozott így.)
De az már egyenesen az ötvenes évekért kiált, amivel folytatta mondókáját:
„A jelképes politikai-ideológiai megnyilvánulások esetében Tarlós értékrendjéről nem csupán szelektív megszólalásai vagy az utcaátnevezések (a Köztársaság, a Moszkva, a Roosevelt tér eltüntetése) tanúskodnak. 2013 őszén a Margit-szigeten – többek között Ady, Bartók, Kodály szobrának közelében – újra felállították Urmánczy Nándor országgyűlési képviselő 1942-es emlékpadját. Arról, hogy ki volt Urmánczy Nándor, sokat elárul a domborművén olvasható szöveg: „A trianoni béke elleni irredenta és revíziós mozgalom megteremtője és vezére. Az ereklyés országzászló intézmény megalapítója és örökös elnöke.”
Elképzelem, amint Czene kavargatja a redakcióban gőzölgő kávéját, s közben odakiált kollégáinak: „Nyugi, gyerekek, lesz még újra Köztársaság, Moszkva és Roosevelt tér, ha addig éljek is! Urmánczynak meg még holtában se legyen nyugta!” Merthogy fő a kitartás, még ha ez ama ordas eszméket vallók által lefoglalt szó is.
Végül persze Tormay Cécile-t sem hagyta ki a sorból:
„A Blaha Lujza tértől nem messze 2012-ben avatták az antiszemiták egyik kedvenc írója, Tormay Cécile mellszobrát, ahol a józsefvárosi polgármester is beszédet mondott. Úgy vélte, Tormay Cécile „nemzetféltő remekműveket” írt: Kocsis azt ajánlotta, hogy olvassák könyveit, hagyják eluralkodni magukon az „erős istenhit büszkeséggel vegyes bizsergését”. Később sem vizsgálta felül álláspontját. Annak ellenére sem, hogy az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont állásfoglalása kimondta: Tormay Cécile írói és közéleti tevékenységének vezérelve volt a fajvédelem, büszkén vallotta magát antiszemitának és fasisztának, e nézeteit sohasem vonta vissza.”
„Később sem vizsgálta felül álláspontját.” Azaz nem gyakorolt önkritikát. Öreg hiba. Nélküle ugyanis elveszett ember valaki. Közönséges nyilas, fasiszta, náci, klerikális uszító, meg miegymás.
Árulja már el egyszer Czene, meleg barátaival és ötvenes éveket idéző elvtársaival mikor veszi észre, hogy az effajta fasisztázás kezd olyanná válni, mint az onanizálás? Minél többször űzi valaki, annál kevésbé fog kielégülni.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
