Fogas kérdés, ami minduntalan felmerül, főleg bizonyos médiakörök hisztérikus magatartása kapcsán. Ismeretes, nemrég amiatt ajvékoltak, hogy fővárosi régiségboltokban „náci tárgyak” kaphatók. Azon azonban, hogy kommunisták is, valahogy ezúttal sem háborodtak fel, miközben meg máskor másról sem szólnak, minthogy mennyire üldözték a kommunisták a zsidóságot is. Ó vajh ki érti ezt?

No de maradjunk csak a csillagoknál, az ötágúnál és a hatágúnál! Mindegyik valaminek a szimbóluma ugyebár. Ebben feltehetően mindenki egyet is ért. Ámde hogy melyik minek, ebben bár bizony eltérnek a feleletek.

Ezen töprengve került a kezembe a minap a néhai áldott Bangha Béla jezsuita orgánuma, a Magyar Kultúra 1935-ös évfolyamából Korom Pál publicisztikája (A szövjetcsillagtól a mógendóvedig), amelyben beszámol arról, hogy a szovjet kormány megengedte a régi szabadkőművesség működését birodalma hat nagyobb városában, noha a páholyok addigra jóformán már mindenütt leszerepeltek Európában. Most azonban azilumot találtak Moszkva védőszárnya alatt. Majd így folytatta:

»A szabadkőmívességnek ez a vándorlása eszünkbe juttatja a mesebeli Khajim-ot, akit különböző csapások ötször szegénnyé tettek, s ő hatodszor is előszedi a régi házaló batyut, és összeszorított foggal, de parázsló nézéssel megindul hetedhét országok ellen. Sápadt ajkai még az átkot suttogják tönkretevői ellen: „Átkozott legyen nappal és átkozott legyen éjszaka! Átkozott legyen kimenetelében és átkozott legyen, ha bejön. Ne bocsásson meg neki az Úr, de bosszúja és haragja lángoljon fölötte és verje meg minden átokkal, amelyek a Törvény Könyvében írva vannak…” Agyában azonban már e közben is új üzletkötések és gazdagodási tervek cikáznak és rétegeződnek. Ugyanígy mehetett át a Portugáliából kiakolbólintott Páholy a Vörös Keletre, miközben batyujában magával vitte az ötágú szovjetcsillag kiegészítésére szánt hatodik ágat..

Önkéntelenül is arra kell ugyanis gondolnunk, hogy a Khajim-mal való összehasonlítás nem is olyan nagyon erőltetett, és hogy a szabadkőmíves páholyok kabbalisztikus jelvényei között nem minden ok nélkül szerepel a mógendóved-szerű hatágú csillag! A „Kommunista” című újság 1919. áprilisi számában ugyanis valami Cohan nevű elvtárs irigylésre méltó elmeéllel fejtegette az összefüggést a két szimbólum között:

„Minthogy a zsidók a titkos jelek művészetének nagy mesterei, bizonyosan nincsen célzatosság nélkül, hogy a bolsevista csillagnak eggyel kevesebb ága van, mint Dávid csillagának. Ugyanis világprogramunk egyik pontja még nem valósult meg a proletárdiktatúrával sem! A csillag öt ága ezt jelenti: tőzsde, sajtó, politikai befolyás, Palesztina és proletárság. A hiányzó hatodik Izrael uralkodása lesz!”«

Kínos idézet. De nem kevésbé kínos pusztán „antiszemita összeesküvés-elmélet”-ként való lereagálása.

Akik még emlékeznek 1956-ra, tudják, a megkínzott magyar lelkeknek micsoda felszabadulást, ókori görög drámákból ismert katarzist jelentett akkor az ötágú vörös csillag porba hullása. Álljon itt ennek illusztrálására az alábbi torokszorító miskolci történet Győri Béla memoárkötetéből (Vasárnapi Újság különkiadás, 2014) :

»A Szemere utca elején – akkor a Magyar-Szovjet Barátság tere (korábban Szent Imre tér) – állt a MÁV üzletvezetőségének kétemeletes épülete. Az épület tetején éjjel-nappal ott fénylett a több mázsás vörös csillag. A tüntetők összejöttek, tisztes távolságból körbeállták a palotát. Fenn a magasban megfontoltan dolgozni kezdett egy korosabb vasutas, fűrésszel és kalapáccsal. A nép türelmesen figyelt. A biztos kezű vasutas dolgát elvégezte, lenézett az irdatlan mélységbe, és letaszította az ötágú csillagot, le, „a pokolba”. Földre zuhant a jelkép. Hatalmas dörgés kísérte az ítéletet. A csillag fordult egyet-kettőt a földön, szikrázott és csattogott a vörös csillag, majd elcsendesedett. A miskolciak némán nézték végig az aláhulló vörös csillag pusztulását. Ott fenn, a tetőn a vasutas meg levette a sapkáját, vigyázzba állt, és jól érthetően az ég felé fordulva, hibátlanul elmondta a Nemzeti dalt.

Az emberek meg lenn az utcán kalapjukat, sapkájukat levéve, együtt mondták a vasutassal: „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” Amíg élek, többé már biztosan nem hallom így Petőfi Sándor szavait. Méltán kitörő tapsorkán zárta a vörös csillag trónfosztását. Arról, hogy mi lett a sorsa a vasutasnak, nem tudom. Akkoriban sötét és ártatlan lelkek is unos-untalan fényképeztek. Ismervén a kor szellemét, a megtorlás iszonyú kegyetlenségeit, arra gondolok, a bátor vasutas kaphatott vagy tizenöt évet. Ennyiért, egy szavalatért minimum ennyi járt.«

Persze idézhetnénk még tucatnyi memoárt arról az eufóriáról, amit akkor az ötágú csillag leomlása országszerte jelentett, s általa a rendszer (legalábbis vélt) tovatűnése, nem hagyva ki a sorból Wass Albert regényét sem (Elvásik a veres csillag). Ámde térjünk csak vissza kiindulópontunkhoz! Pentagrammával ellátott csecsebecsékből sincsen tehát hiány az antikvitásokban. Ezek forgalmazása ellen azonban ama bizonyos jól körülhatárolható körök nem tiltakoznak.

Lehet, hogy a Magyar Kultúra publicistája által idézett kommunista orgánumnak volt igaza a két csillag mögöttes üzenetének azonosságával kapcsolatban? Ha igen, igen kínos helyzet áll elő. Akkor ugyanis marad a címbeli kérdés.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info