Sokak számára Pünkösd egy profán ünnepnap, amikor is inkább csak tavaszköszöntő néphagyományokat ünnepelnek. Pedig e nap valójában a húsvéti ünnepkör második és az egyházi év harmadik fő ünnepe. A Szentlélek Isten eljövetele és a katolikus Anyaszentegyház születése, tanítói működése kezdetének emléknapja.
Maradjunk most ez utóbbinál! Sokan jó ideje „egyházak”-ról beszélnek, de tévesen. Egy egyház van, a római katolikus Anyaszentegyház. Több, hiába tiltakoznak netán ez ellen olyan sokan, nincsen. Téves tehát például református vagy evangélikus „egyház”-ról beszélni. Azok Anyaszentegyháztól elszakadt közösségek, felekezetek.
A római katolikus Anyaszentegyházat Jézus Krisztus Urunk alapította. Ez akkor történt, amikor Szent Péter apostolhoz így szólt (Mt 16, 18-19.):
„Tu es Petrus, et super hanc aedificabo ecclesiam meam, et portae inferi non praevalebunt adversus eam, et tibi dabo claves regni caelorum. Et quodcumque ligaveris super terram, erit ligatum et in caelis: et quodcumque solveris super terram, erit solutum et in caelis.
Magyarul:
„Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta, és Néked adom a mennyek országának kulcsait. És amit megkötendesz a földön, meg lészen kötve a mennyekben is, és amit föloldandasz a földön, fel lészen oldva a mennyekben is.”
Simonnak maga Jézus Krisztus adta a Péter nevet, amelynek Máté evangéliumbeli arám eredetije „kéfa”, vagyis „kőszikla”, amelyre (tehát nemcsak hitére, hanem személyére és értelemszerűen azok utódaira) építi az Egyházat, amely az idők végezetéig fennmarad. A biblikus szövegben szereplő kapu továbbá a régi várfalak leginkább megerősített részét, a „pokol kapui” pedig az ördög hatalmát, a „kulcsok átadása” a hatalom átadását jelenti, így Péter kapja a legfőbb tanító és törvényhozó hatalmat (amely apostolutódaira, a mindenkori pápákra száll) Isten földi országában, az Egyházban olyan értelemben, hogy a hit és erkölcs kérdéseiben hozott döntései érvényesek a mennyben is, vagyis rendelkezik az oldás és kötés, a megengedés vagy felmentés isteni hatalmával, ezért az Általa irányított Egyház, amint a Nicaeai Hitvallás kifejezi a szentmise „Credo”-jában, „una, sancta, catholica, apostolica”, azaz „egy, szent, katolikus, apostoli”.
Mindez persze messzemenően nem azt jelenti, hogy a mindenkori Péter-utód, a pápa mindenben csalatkozhatatlan, hiszen csak akkor az, ha 1. hit és erkölcs dolgában, 2. mint az Egyház legfőbb pásztora, 3. az egész Egyház számára 4. végérvényesen dönt. Így más, például történelmi, politikai, gazdasági vagy természettudományos kérdésekben ő is tévedhet): a felsorolt négy esetben együttesen való „ex cathedra” kijelentései (kiváltképpen, ha a hívek hitét veszélyeztető tanítások terjednek el) a „dogmá”-k, ugyanis az eredendő görög kifejezés „elfogadott tétel”-t, vagyis „bebizonyított igazság”-ot jelent, tehát tág értelemben végül is nemcsak a „theósis”-ból, a „hit”-ből lett tudománynak, a „theológiá”-nak vannak dogmái, hanem minden egyéb tudománynak, melyek nem tűrhetnek ellentmondást, hiszen arra kérdésre, hogy mennyi kétszer kettő, megszámlálhatatlanul sok felelet adható, de csak egy lesz belőlük igaz mindig.
Mindezek után tehát józan paraszti ésszel is belátható, hogy ha valaki azt mondja, vallás, Krisztus kell, de Egyház, pápa nem, pontosan olyan, mintha (Bangha Béla szellemes példája szerint (Világnézeti válaszok, 1940)) egyenesen azt állítaná, „kocsi kell, kerék nem, egészség kell, szakács nem”, vagyis magával Krisztussal száll szembe, aki az Egyházra nemet mond.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info